Azonban a lassan önismétlés útjára lépett sorozat helyét, mely Amerikában az ottani humorcsatornán megy (Comedy Central), mostanában átvették az új típusú animációs filmek, melyeknek otthona leginkább a Cartoon Network éjszakai csatornája, az Adult Swim. Kábeltévéken az országos adókkal ellentétben (l. Fox és a Simpsons) amúgy sem kell visszafognia magukat a készítőknek, s ezt már az első igazán kultstátusba lépett animációs sorozat, az MTV Beavis és Butt-Head-je bizonyította, de az Adult Swim minden eddigi sorozatra rátesz egy lapáttal.
A Boondocks-szal, a Robot Chicken-nel, a Metalocalypse-szel vagy a Frisky Dingó-val előrukkoló csatorna ugyanis 11 perces sorozataival meglehetősen magasra helyezi azt a bizonyos képzeletbeli lécet - műfajtól és témától függetlenül. A Robot Chicken klasszikus stop-and-motion technikával készülő animáció, melyben rövid jelenetek, szkeccsek váltogatják gyorsan egymást általában a popkultúrát (tévé, filmek, zene, hírességek) kifigurázandó. A sorozat elismertsége azon is lemérhető, hogy a nyáron egy teljes mértékben a Star Wars-ra építkező kiadásra is megkapták a jogot a készítők, a ziccert pedig magabiztosan ki is használták.
Az Adult Swim rajzolt animációs sorozataiban a tabudöngetés mellett leginkább a témák változatossága utal rá, hogy egy-egy sorozat epizódjában több fantázia húzódik, mint más rajzolt sorozatok teljes évadában. A Metalocalypse a leghíresebb és legbitangabb metálbandáról szól, melynek tagjai miközben próbálnak turnézni és élni saját életüket, annak is ki vannak téve, hogy egy kormányszervezet el akarja pusztítani őket. A Moral Orel egy kegyetlen humorú vallási paródia, melyben isten tanácsainak hasztalanságát figurázzák ki, míg a Boondocks egy 10 éves, veszettül radikális néger fiú szemével mutatja be Amerikát és az amerikai gettót.
Boondocks
Az mindenesetre látszik a trendekből, hogy a ma animációs sorozatának leginkább azok számítanak, melyek a humor és a polgárpukkasztás mellett képsoraikban ott hordozzák (hol a felszínen, hol elrejtve) az erőteljes társadalomkritikát. A gond az, hogy a műfajból adódóan a legtöbben mindezek ellenére csak gyerekmesének titulálják őket, pedig az új hullám animációiból elég megnézni egy-két epizódot és az ember azonnal elfelejti az olyan szakállas klasszikusokat, mint a South Park és a Simpson család.