Vágólapra másolva!
Az emberiség fantáziáját régóta izgatják az úgynevezett kriptidek, vagyis azok az állatfajok, amelyeket jól ismerünk, létüket viszont máig nem sikerült bizonyítanunk. A kutatómunkába a tévések is szívesen bekapcsolódnak, így kisebb-nagyobb sikerrel erednek hol a jeti, hol a Loch Ness-i szörny nyomába - cikkünkben ezekből a bizonyítási kísérletekből szedtünk össze néhányat, de közben természetesen bemutatjuk a főszereplőket, vagyis a sok vitát kiváltó állatokat is.
Vágólapra másolva!

Az igazság nyomában sorozatnak van egy Tavi szörnyek című része is: a címben jelzett állatokból ugyanis nem csak a Skóciában látott Loch Ness-i szörnyet ismerjük (bár kétségkívül ez a leghíresebb), de említhetjük például a kanadai Manipogót, az argentin Nauhelitót, a norvég Selmát vagy a törökországi Van-tavi szörnyet.

A misztikus vízi lényekkel kapcsolatban sűrűn felmerül a gyanú, hogy szándékosan gerjesztett hisztériáról van szó: a Nauhelitóról például meglepően sokat cikkeznek az újságok a nyári uborkaszezonban (amikor éppen híján vannak a híreknek), a Van-tó pedig Törökország keleti, kevéssé reklámozott helyén fekszik, ahová feltehetőleg szívesen hoznák be a jó pénzt hozó turistákat a helyiek.

Ez utóbbi szörnyet ugyan lefilmezte egy helybeli egyetemista, Unal Kozak, de a felvételen gyakorlatilag bármi lehet, ami barna és úszik a vízen. A National Geographic sorozata műholdfelvételeket is bevetett a különféle tavi szörnyek leleplezése érdekében, és geológusok, paleontológusok, biológusok véleményét is kikérte - az eredmény ugyancsak nem volt meggyőző, a hiedelem mégis makacsul tartja magát.

Unal Kozak felvétele:


Az igazság nyomában
egy harmadik titokzatos állattal is foglalkozott: a chupacabráról van szó, mely állítólag kecskék és tehenek sokaságát pusztítja el Közép- és Dél-Amerikában. A megtalált tetemek némelyike csontszáraz, amit úgy kell érteni, hogy kiszívták az összes vérét. Márpedig a tudomány mai állása szerint nem akad olyan állat, amelynek naponta több liter vérre van szüksége az életben maradáshoz.

A Chupacabras, a kecskék réme című epizódban egy nicaraguai juhtenyésztő próbált magyarázatot találni birkái csoportos pusztulására. A chupacabrával több fikciós alkotás is foglalkozott: az X-akták érthető módon szentelt a jelenségnek egy epizódot, de a misztikus állat megjelent például rajzolt formában is, a Scooby Doo The Monster of Mexico című részében.

A lényről készült persze más dokumentumfilm is, Az igazság nyomában idevágó részén kívül: 1997-ben Bob Schott jelentette meg eddigi egyetlen rendezését, Adventures Beyond: Chupacabra címmel - a csupán a téma kedvéért rendezővé előlépett színészt jobbára B kategóriás filmekből ismerhetjük, de láthattuk több sorozat (például a Knight Rider) egy-egy epizódjában is.

Összeállítás a chupacabráról:


A fentieken kívül számtalan titokzatos állatfaj létezik még (a Wikipedia idevonatkozó oldalán 200-nál is több kriptidet gyűjtöttek össze - igaz, ezek egy részét már hivatalosan is átverésnek minősítették), de általánosságban elmondhatjuk, hogy a tévések, filmesek "biztosra mennek", tehát inkább a jól ismert, már "bejáratott" lényeket helyezik előtérbe.

Ugyanakkor azt is megjegyezhetjük, hogy a kriptidek "továbbélését" nem annyira a tévéstábok segítik elő - hisz nemigen tudunk olyan esetről, amikor profi filmeseknek sikerült volna kideríteniük valamit -, hanem inkább az amatőr fotósok és operatőrök, akiknek egy része ráadásul csak véletlenül bukkan rá valamilyen különleges állatra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!