A francia elnök szerdán jelentette be tervét, ami az ország közszolgálati televíziózásának megreformálására irányul: első lépésként reklámmentes köztévét szeretne létrehozni. Sarkozy a megvalósításnál a BBC mintáját tartaná szem előtt, aminek modelljét egy ideje tanulmányozzák tanácsadói.
Az elnök állítólag még saját kulturális miniszterét is meglepte a bejelentéssel, olyannyira hirtelen jöhetett az ötlet. Sarkozy szerint a radikálisnak tekinthető lépés minőségi javulást hozna a műsorkínálatban, és nem mellesleg még jobban előtérbe helyezné a közszolgálatiságot.
Más kérdés, hogy a hirdetések hiánya a becslések szerint 800 millió eurós veszteséget okozna annak az öt állami tévének, amelyekre a rendelkezés vonatkozik. A kormány ezt a hiányt azzal kívánja pótolni, hogy magasabb adót róna ki a kereskedelmi tévékre, az így befolyt plusz összeget pedig a köztévék fejlesztésére fordítaná.
Sarkozy egyébként hozzányúlna a francia CNN-nek hívott France 24 hírcsatornához is, melyet még Jacques Chirac indított a BBC, illetve az Egyesült Államok hasonló profilú adói ellenében. A csatornának eddig - a francia mellett - arab és angol nyelvű adásai is voltak, amiket az elnök most megszűntetne.