Az elnök emberei (The West Wing) 1999 és 2006 közt forgott, szépszámú követői közt nem vitatéma, hogy a politikai témájú drámasorozatok királya vonult vissza két éve. Hiába próbált hasonlót például a Geena Davisszel és Donald Sutherlanddel felálló Az elnöknő (Commander in chief) a 2005-2006-os tévés évadban, egy évad türelmet (és a főszereplő egy Emmyt) kapott. Díjaknál maradva, Az elnök emberei 2 Golden Globe-bal gazdagodott, 176 ízben volt jelölve más tévés fesztiválokon, 87 alkalommal pedig be is zsebelt valamiféle elismerést, köztük számos Emmy-díjat. 2000-ben, azaz röviddel a start után 9 Emmyt vitt haza, további 9 kategóriában pedig jelölve volt: soha rosszabb rajtot!
Alkotója Aaron Benjamin Sorkin volt (John Wells társíróval), aki drámaíróként, producerként és forgatókönyvíróként - és gyors, intelligens párbeszédeiről - is ismert, ő a negyedik évad végén hagyta el a produkciót. A sorozat 156 részt élt meg, ami igen szép szám, de ez nem is csoda, mert jóval többe került, mint egy szimpla szitkom. A díszlet felépítése sem volt olcsó mulatság, az Ovális Iroda pontos mását is elő kellett állítani, miközben a legapróbb részletekre is figyeltek.
Hogy milyen témához nyúljon, nem volt egyszerű döntés Sorkinnak, aki végül az igen kockázatos politikai tematika felé fordult. Korábban már bukott meg hasonló próbálkozás, itt valószínűleg a fordulatos cselekmények miatt jött meg a siker. Természetesen a producer kérésére több, a Fehér Házban dolgozó szakértő, politológus is ellenőrizte a forgatókönyvet, de önmagában az, hogy élethű legyen, nem garancia a sikerre: gondoljunk csak nagyon nézett és sok bevételt hozó történelmi mozifilmekre, melyeken a történészek előbb csak nevettek, majd sírtak a hamis kép miatt. A hatmillió dolláros, részenkénti költségvetés mindenesetre elég biztosíték volt, bár idővel egyre többet követeltek a színészek. Martin Sheen például elnökként 300 ezret keresett epizódonként, de 2001-ben és 2003-ban is voltak komoly viták, persze a gázsi radikális emelése végett.
Lényeg, hogy az USA-ban a demokrata érzelmű tévézők és a republikánusok is egyformán szerették a sorozatot, annak ellenére, hogy a kritikusok néha The Left Wing címen csúfolódtak a szériával, mivel szerintük túl liberális kormányzatot mutatott be, fittyet hányva a hagyományos társadalmi értékekre. Társadalmi hatásai is voltak jócskán, sokan így pillanthattak be egy szigorú, protokolláris, zárt világba, sőt, sok republikános ezen keresztül ismerhette meg a demokraták érveit egy-egy témában.
A hetedik évad szinopszisából kiderül, hogy Arnold Vinick (Alan Alda) és Matthew Santos (Jimmy Smits) elnökjelöltek teljes gőzzel kampányolnak, miközben a háttérben közvélemény-kutatók, politikai szakértők, financiális támogatók és kommunikációs tanácsadók serege egyre felfokozottabb hangulatban keresi a nyerő stratégiát, hisz a Fehér Házért bevételéért folytatott verseny a végéhez közeledik.
A hetedik évad nem csupán egy új kabinet beiktatását jelöli, de a sorozat lezárását is 22 epizóddal, köztük az élőben felvett szenzációs Vinick-Santos kampányvitával. De az emlékezetes momentumok sora hosszan folytatható: Bartlet elnöknek (Martin Sheen) az országot fenyegető nukleáris szennyezéssel kell számolnia, a sorozat egyik főszerepét alakító John Spencer váratlan halála pedig teljesen új irányba tereli a cselekményt.