Szétcsapott tinilányok a Viasaton

Plázában piáló, utcán hányó és fű után érdeklődő, majd egy kokainos beszóláson nyerítve röhögő kamaszokkal és persze az elmaradhatatlan, szinte kötelező rejtett kamerás felvétellel kezdődik a Pimasz úr, a Viasat3 új műsora, melyben a Napló-ban és a Mokká-ban látott Papp Gergő mutat be szubkultúrákat, szakmákat. Kissé felszínes, de nézhető riportműsor.

Pimasz úr a Napló számára született, valamikor 2006 nyarán, akkor hívta fel Sváby Papp Gergőt, hogy kellene valami laza, pofátlan figura, egyfajta naiv átlagember, aki szemrebbenés nélkül rákérdez egyszerűnek tűnő, de igazából összetett problémákra is. "A legalapvetőbb dolgokkal kezdtük, parkolás, kutyaszar, szemét, de később be-becsúsztak marginálisabb problémák is" - mondta később a karakter gazdája az [origo]-nak.

"Ha nem állna hozzám közel Pimasz úr rátartisága, akkor nem engem bíznak meg ezzel a feladattal, és már régen hiteltelenné váltam volna, mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz. Kellett, hogy az alaptermészetem ilyen legyen, még akkor is, ha nem mindig vagyok ennyire idegesítő, és nem kötözködöm mindenáron, de régóta azt gondolom, hogy a zavaró dolgokra nem csak rá lehet, hanem rá is kell kérdezni" - mesélte.

Ha nem várunk meghökkentően új információkat, a figura jól működik a Pimasz úr című viasatos műsorban, legalábbis az első részben. Szubkultúrákat mutat be, már amennyiben fél órában erre van lehetőség: emósok közé próbál vegyülni megfelelően komikus kinézettel, rapper srácokkal múlatja az időt. Apáskodik is, így figyelmezteti a Mammut falait támasztó tiniket, hogy délután fél négykor sem indokolt a köztéri italozás, sőt, tiltott dolog, de alapvetően a beépülést választja, miközben követi egy rejtett kamera, át a fél városon, a Moszkvától a Vörösmarty téren át Csepelig, koszos kis pinceklubtól plázás szórakozóhelyeken át lelkes ifjakkal tömött hiphop-klubig. 30 perc alatt túl sok mindent nem lehet bemutatni a nézőknek, így érezhetően nagy falat a 2009, így buliznak a mai fiatalok-téma.

A vágás is furcsa volt, mert mire igazán lendületet kapott volna a riport, már a Pecsánál jártunk, a régi időkről volt szó, egy-két archív felvétellel megtámogatva. Ezt a kizökkentő hibát leszámítva a műsor rendesen hömpölygött, vitte magával a nézőket, akik közt voltak olyanok, akik jól ismerik a mostani fiatal szubkultúrákat, és nyilván olyanok is, akik elborzadva látták a hol végtelenül és bántóan egyszerű, hol szimplán igénytelen tiniket, amint szüleik pénzét szórják el. Papp a műsor végén közölte is, hogy csak annyi volt a célja, hogy "megélje és megmutassa", nem akart konklúziókat levonni, senkit elítélni. Ez rendben is van, hiszen neki sem állna jól a sopánkodás, az "ezek a fiatalok!"-sóhajtozás.

Vicces pillanatok is akadnak a riportban, így megmosolyogtató, mikor a harmincas Papp Gergő megpróbál tizenéves emósnak kinézni, de átjön a finom cinizmus, irónia akkor is, mikor bepötyögi a keresőbe, hogy "gót", miután furcsán nyírt hajú, határozott önképpel bíró sráccal társalgott a belvárosban. Elszomorító képeket sem volt nehéz bevágni, a pláza közepén heverésző, láthatóan szétütött tinilányról vagy egy másikról, aki épp hányni készül hajnaltájt, és erős jelenetek is voltak, egy emós bulin sikítozva rohangáló kislányokról, úgyhogy jó ötlethez nyúltak elsőre. A riport nézhető volt, igazán Napló-s - de a témában maradt még jócskán.