Beavis és Butt-head visszatért

A kilencvenes évek két lökött ikonja egy új szkeccsben filmkritikusként hülyíti a közönséget, így reklámozva az alkotó, Mike Judge moziját, az Extract-et. Beavis és Butt-head az utóbbi időben "vállalt" ugyan néhány vendégszereplést, de klasszikus sorozatuk már tizenkét éve véget ért - hatása azonban tagadhatatlan, az akkori kamaszokat talán még ma is elkapja a röhögés, ha visszagondolnak egy-egy idétlen jelenetre.

Sajnos, a mostani, alig háromperces szkeccs nem elégíti ki teljes mértékben a nosztalgiázó nézőket, Beavis és Butt-head ugyanis - bármily hihetetlenül is hangzik, de - megkomolyodott. Butt-head eldobta az AC/DC-s pólót, és selyemköntösben, pipával a kezében ücsörög a kandalló előtt - ami itt nyilván egy filmkritikus paródiája, de az adott közegbe valahogy mégsem illik bele, túl szimpla, kevéssé idétlen. A piromániás Beavis (aki meg egy sötét pulóverre cserélte metallicás pólóját) a kandallóbeli tűz fújásakor elsüti ugyan a "Fire!" szöveget, de már korántsem tűnik annak az őrült kiscsávónak, aki a kilencvenes években volt.

A kis jelenet Mike Judge új filmjét hivatott reklámozni, amely szeptember elejétől már látható az amerikai mozikban. Judge a Beavis és Butt-head, valamint későbbi rajzfilmjei, a Texas királyai és a The Goode Family mellett élőszereplős filmeket is rendez: a Hivatali patkányok után az Extract-tel ismét a munka világába kalauzolja el a nézőket, csak ezúttal a fehérgallérosoknál feljebb pozicionálja a főszereplőt. Joel Reynold ugyanis saját kis céget vezet (tele lökött alkalmazottakkal), ám amíg az üzleti életben sikeresen megállja a helyét, addig felesége már inkább dzsigolót fogad.

A legújabb Beavis és Butt-head-részben a két fajankó röhög persze egy sort a pali szerencsétlenségén, és azt is megállapítják, hogy a feleséget játszó Mila Kunisnak milyen jó csöcsei vannak. A legfőbb poénforrás azonban a főhőst alakító Jason Bateman (Michael Bluth Az ítélet: család-ból) neve, logikus, hogy Beavis egyből átkereszteli Masturbatemanre - amit, úgy véljük, szükségtelen lefordítani. Szóval néha azért megcsillan a sorozat régi fénye, de valahogy mégsem az igazi, mintha még az idióta röhögések is szelídültek volna.

A kilencvenes évek kultikus műsora

Beavis és Butt-head pedig - harsányságukkal, szókimondásukkal, végletekig menő őrültségükkel (vagy szimplán butaságukkal) - a kilencvenes évek kultikus figurái voltak: két kamasz, akiket a tévé nevelt fel (szüleiket sose látni), gyorskaján élnek, és állandóan "zsákolni" (értsd: dugni) akarnak, ami persze sosem jön össze, hisz pusztán idióta röhögéssel és egy hébébivel nem sok nőt lehet meghódítani.

A sorozat eredetileg 1993 és 1997 között ment a Music Television műsorán, sikeréhez nyilván az is hozzájárult, hogy Judge minden adásba számos zenei videót csempészett, amit a két srác aztán a maga keresetlen modorában kommentált - ezek a "minikritikák" Judge saját improvizációi (mind Beavisnek, mind Butt-headnek ő adja a hangját), amelyeknek állítólag egyike sem volt előre megírva. Az odamondások mindenesetre olyannyira sikeresek lettek, hogy a zenekarok körében már presztízsnek számított, ha Beavis és Butt-head megdicsérte őket.

Az új videó, Beavis és Butt-head az Extract-ről diskurál:

Úgy tudni, a Nirvana néhai énekese, Kurt Cobain is megtiszteltetésnek vette, amikor a két gyík felmagasztalta a Smells Like Teen Spirit-et, és hasonlóképpen éreztek az Alice in Chains tagjai is. Beavis és Butt-head ugyanis mindketten odavoltak a Seattle-i grunge szcénáért, bár érdekes módon a műfaj talán legmarkánsabb művelőjével, a Pearl Jammel sosem foglalkoztak a műsorban. A fő kedvenc természetesen az AC/DC és a Metallica volt, legalábbis az állandóan hordott pólókból ezt lehet leszűrni.

A srácok bírták a gengszter rapet és a hip-hopot is, sokszor zúztak Snoop Dogg, a Run DMC vagy a Beastie Boys számaira, emellett dicsérő kritikát kapott tőlük például PJ Harvey, Iggy Pop, a Sonic Youth vagy a Red Hot Chili Peppers is. Az angol zenekarokat viszont rendre leszólták (a fura akcentusuk miatt), csakúgy, mint a homoszexuális előadókat, de nem kímélték a pop-rock történetének régebbi nagyságait sem - bár ez sokszor a tudatlanságukból fakadt. Ozzyra a Black Sabbathban azt hitték, hogy a saját fia (mivel Ozzy egy "öreg fing", nem olyan fiatal, mint a klipben), Paul Simont pedig akképp aposztrofálták, mint "az öreg csókát Afrikából, aki benne volt a Beatlesben".

Beavis és Butt-head sokat dumáltak filmekről, sorozatokról is, így méltán váltak a videógeneráció szószólóivá, a műsor maga pedig popkulturális ikonná - amiből aztán nagyfilm (Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát), videojáték, képregény, sőt még pornóváltozat is készült. A TV Guide 2006-ban összeállított listáján, amely a legjobb tévés szállóigéket tömöríti, talán Beavisék az egyetlenek, akik egy értelmetlen hangsorral szerepelnek: Beavis és Butt-head jellegzetesen idióta röhögése ugyanis százból 66. lett a sorban.

Szép számmal akadtak persze ellenzői is a műsornak, sőt pár halálesetet is megpróbáltak Beavis és Butt-head, illetve Mike Judge nyakába varrni. 1993-ban egy ötéves kisfiú felgyújtotta a családi házat, ahol kétéves húga bennégett - a srác előtte a Beavis és Butt-head egyik epizódját nézte, melyben Beavis nekiállt gyújtogatni. Egy 18 éves fiú szintén a sorozat hatására dobott le egy bowlinggolyót egy autópályahídról, ami aztán megölt egy nyolchónapos kislányt.

A bíróság végül nem adott helyt a vádaknak, Beavisék pedig a maguk módján reagáltak az eseményekre: minden adás előtt kiadtak ugyan egy közleményt, hogy a műsorban látott dolgokat ne próbálják ki otthon a nézők, de aztán ki is parodizálták a befolyásos személyek ifjúságra gyakorolt hatását. Az egyik epizódban egy riporter megkérdezte tőlük, hogy miért eregetnek sárkányt a legnagyobb vihar közepén, mikor így bármikor beléjük csaphat a villám, mire ők azt válaszolták, egy Benjamin Franklinről látott dokumentumfilm sarkallta őket erre a tettre.

Az 1996-os Beavis és Butt-head lenyomja Amerikát után Judge még egy nagyfilmet tervez a karakterekkel, legalábbis augusztusban ezt nyilatkozta a Collider magazinnak. Ez már egy élőszereplős mozi lenne (ami, valljuk be, elég furán hangzik), és tinédzserek helyett öregemberként szerepeltetné a két idiótát, vagyis két "mocskos vénember" diskurálna az elhasználódott kanapén - akik a lelkükben azonban még mindig tizenöt évesek.