Ókovács Szilveszter: Csaknem egymilliárd forint a kanálisba kerülhetett

A Duna TV új vezérigazgatója szerint 2010-ben közel egymilliárd forint tűnt el a csatornánál, egy ügyben már hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség, de az ötvenmilliós végielégítéseket és az el sem készült, de kifizetett tévésorozatok ügyét sem hagyják annyiban. Korábbi munkahelyéről, a Hír TV-től két szerkesztőt hozott új munkahelyére, ők fontos feladatokat kaptak, intendánsok lettek. Egy éven belül megduplázná a hazai nézettséget, a magyaroszági nézők igényeire pedig jobban odafigyelnek eztán. Ókovács sem tudja még, mennyiből gazdálkodhat a két csatorna, de 12 milliárdot remél - és elmeséli azt is, hogyan volt az, amikor felbukkant Friderikusz egy régi műsorában, és miért változtatott nevet bő tíz éve.

Hogyan jött az ön kinevezése? Sokakat meglepett.

- Engem is. Pár nappal korábban szóltak, hogy menjek el a meghallgatásra. Aztán kimondottan jól éreztem magam a kuratórium előtt. Mindig volt véleményem arról, mit kéne tenni a közszolgálatban, és bár nem írtam erről tanulmányt, most végre előadhattam. De ha már a hirtelen fordulatoknál tartunk: akkor már inkább Cselényi úr (a tévé volt elnöke - a szerk.) nyári lemondása volt nagyon is meglepő.

De logikus.

- Az ő szempontjából érthető, igen. Ám ha esetleg mégsem lenne következménye a korábbi működésnek, az rossz üzenet a nézőknek is.

Sok százmilliót öntöttek a csatornába 2010-ben, de jóformán semmi látszatja. Mit gondol erről?

- Ennek egy része, csaknem egymilliárd forint szó szerint a kanálisba kerülhetett, vagy másképp mondva: elcsatornázták valakik. A reggeli műsor elindult, a plusztámogatás egyetlen komoly vívmánya ez, illetve némi műszaki fejlesztés. A fikciós és dokumentumfilm-sorozatokra költött 830 millió forintnyi pluszpénzből sokkal nagyobbakat dobhattak volna. Van olyan opusz, amelyet leadtak, csak a sok termékelhelyezés miatti hatósági büntetés okán le kellett vele állni: ez a Diplomatavadász sztorija. Van, amelyik elkészült, de jogi problémák miatt nem vetíthető. Van, amelyik elkészült, de nem olyan hosszban, nem annyi rész, nem arról szól és nem azzal a címmel, amiről a sokszor úgyszintén kritikán aluli színvonalú megrendelő-szinopszis rendelkezett. És volt, amelyik el sem készült. Közös mindben, hogy a filmínséggel küzdő Duna TV ezek áráért uszkve ezer - ismétlem, egyezer! - darab hazai vagy külföldi film vetítési jogát vehette volna meg, tehát éveket hidalt volna át saját műsorrendjében - így viszont egyetlen adáspercet sem tud felmutatni, miközben bő nyolszázmillió forintja is elúszott. Az előállítást noname cégek intézték, amelyek interfészként fészkelték magukat a valódi gyártó és a Duna közé. Természetesen csak a pénz töredékét engedték tovább, legalább félmilliárddal - szó szerint - szívódtak fel. Mivel kft.-k, valószínűleg örökre el is tűntek vele.

Hogyan állnak ezek a vihart kavart megrendelési ügyek?

- Egy ügyünk jó úton halad, hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség. Nem akarom Al Capone példáját idevetíteni, de könnyen lehet, hogy nyolcszázmilliós problémákat meg lehet úszni, egy nyolcmilliós tételt pedig mégse. A magánklinikával történt szerződés, amelynek kedvezményezettje Cselényi elnök úron és Szekeres főigazgató úron kívül még a két feleség is, olyan kirívó etikátlanság, amely büntetőjogilag is gond nélkül körülírható. Talán e könnyedén felcsíphető szálnak a mentén feltárható a többi gyanús eset is. Hisz valóban, az sem normális, hogy a sorozatok megrendelésekor milyen szándéknyilatkozatok mentek ki: előfordult, hogy az átvételkori reflexszerű, minőségi biztosíték egyszerűen kimaradt belőlük. Előre, biankó fizettek - vajon véletlen-e? Nem lehet véletlen, hogy Cselényi László elnök úr nyár közepén, egy nagyobb szerződés-aláírási roham után vette a kalapját - és az ötvenmillió feletti végkielégítését. A másik ötvenmilliós végkielégítés, Szekeres úr ügye ugyancsak a rendőrség asztalán van már, neki úgy ment ki pénz, hogy ő maga mondott fel a Dunának - és mégis maradt. De ez utóbbi is árnyékot vet a volt elnökre, nélküle természetesen mindez nem jöhetett volna létre.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozva korábban elmondta, hogy 400-500 ezer forintos fizetéssel voltak emberek a Dunánál úgy, hogy semmit nem csináltak a havi pénzükért, de még prémiumokat is vettek fel közben. Velük mi lett?

- Én megpróbáltam első-második itteni napomon jogászokkal konzultálni a vezetői állományról, mert az már akkor is látszott, hogy a helyzet tarthatatlan. De a szerződéseiket is úgy csavarozták össze, hogy azokon csak mindkét fél együttes akarata tudott volna változtatni. Pár hétre rá maguk a személyek is kikerültek a munkajog szerinti látókörömből, ám abban biztos vagyok, hogy az Alap hamarosan összefésüli a bértáblákat, és tisztázza a helyzetet.

Sok furcsaságot talált még a vállalatnál?

- A sajátos prémiumrendszer ösztönző hatásáról például kevés a fogalmam, mert akinek odaadta az elnök, annak járt, és kész, így felvette még a fizetése harminc-ötven százalékát külön kitűzött feladat vagy tól-ig határ nélkül. Olyan reprezentációs keret volt ebben az irodában, hogy nem is tudom, hogyan sikerült elkölteni! Csillogó bizánci udvart találtam itt, liliommintás selyemkanapéval, nagyra nőtt titkársággal - eközben a volt főnök távoli országokban forgató alkotóként vétette észre magát. Szabályos kis al Dzsazíra alakult itt: Bahrein, Katar, Tunézia, Szíria, Jordánia, Szaúd-Arábia, Omán voltak a kiemelt területek, miközben ez komoly szereptévesztés! A Duna Televíziót a semmiből hozta létre a Csoóri Sándor nevével fémjelzett csapat tizennyolc éve, missziója pedig előbb a Kárpát-medence, majd a világ szórvány-magyarságának megszólítása, magyarként megtartása. És ha már itt vagyunk: azt sem értem, miért sugároz a Duna TV - igen drágán - három műholdon is, az Európára szóró norvég szateliten kívül? Észak-Amerika, Dél-Amerika és Ausztrália felett is bérelünk potenciált, pedig nézettségünk nehezen mérhető - és még ez a vigasztalóbb helyzet. Mert ahol a regisztrációs kötelezettség miatt tudjuk, hány háztartásunk van, attól a számtól lesápadunk. A távoli, jóléti államokban élő magyarokat a talpra állni próbáló Magyarország százmilliós közpénzéből, ingyen szórjuk, miközben helyette a netbe kellett volna beruházni, hogy tűéles képpel adhassunk ott. Mostani online adásunk teljes képernyőre dobva még inkább a VHS-normát idézi, de van remény: ha az Európán kívüli műhold-rendszer használati díjának töredékéért fejlesztenénk és az adásokhoz netes jogot vásárolnánk, az olcsóbb és hatékonyabb megoldást jelentene. És előre mutatót, mert ez a jövő.

Mennyiből gazdálkodhat idén a Duna tévé?

- Pontos számot még senki nem tud. Ha, mondjuk, áprilisban lesz döntés, nekünk az már késő, ezért sürgetem a dolgot, amennyire képes vagyok. A médiatörvény 64 milliárd forintot állapít meg a teljes közmédiumrendszerre, de Augiász istállóját nem takarítják ki ingyen: rendezni kell a teljes csődben hagyott MTV helyzetét, és nekünk is lett év végére masszív, minimum nyolcszázmilliós veszteségünk. Hogy a működési költségek levonása után mennyi marad nettó műsorgyártásra, az a nagy kérdés. Vezetőtársaimmal előre tekintünk: tudván, hogy tehermentes évnek csak 2012 számíthat majd, március 15-től ráncfelvarrást hajtunk végre a mai értelmű Duna TV-n, szeptember elsejétől pedig elindítjuk a második, művészeti csatornát is. Ezzel egyidejűleg a DTV1 immár új modellt kap, felfrissített, komplex közéleti-kulturális programot ad majd. Egy biztos: a gyártás összevonásával is több pénzre lesz szükségünk két csatornához, mint tavaly egyhez.

A tavalyi tizenkétmilliárdnál többre?

- A tavalyi különleges év volt: plusz 2,3 milliárdot és még 800 milliót kapott a Duna. Korábban általában nyolc-kilenc milliárdban részesült a televízió, de ennél több kell, ha igényes művészeti csatornát akarunk szeptemberben - még akkor is kell, ha méltányos szerződéseket kötünk a Művészetek Palotájával, a Hagyományok Házával és más, hasonlóan nemzeti intézményekkel.

Bő két hónapja van új vezetés: előbb nem lehet elindítani a DunArtot, csak szeptemberben?

- Közmondásosak az új seprű előnyei, de helyismeret attól még nem lesz. November 18-án neveztek ki minket, több hét kellett egyáltalán az állapot felméréséhez. A december amúgy is rövid, a pénz gyakorlatilag elfogyott, folyószámlahitelből élt már ekkor a tévé, járulékot nem fizetett, miközben aktuális üzleti tervét az előző vezetés még pozitív nullszaldóra állította be. Most a mi tartozásainkat is szanálni kell, és kétszer-háromszor is mérni szeretnénk, mielőtt vágunk. A magyar televíziózásban nem volt még ilyen vállalkozás: ami a rádióállomások közt a Bartók, ahhoz hasonló nívójú, de a képi jellegből adódóan sokkal szélesebb spektrumú adót kell építenünk - ha nem is a semmiből, ám éppen 50 évvel rövidebb múltra támaszkodva. És mindeközben átszervezés zajlik, sok minden képlékeny, hisz négy nagyvállalatból kellett öt hét alatt öt újat kreálni: négy kis létszámú nonprofit zrt.-t, és egy gigantikus gyártócéget. Az elválás pedig nem egyszerű, és nemcsak az intézménytudat miatt, nemcsak a lelkekben. Mintha a szervezet egyetlen, de ezer fonalból szőtt, vastag kötél lenne, amelyen egyenként kell elvagdosni és azonnal el is varrni a szálakat. De jure a Duna TV székházában dolgozók kilencven százalékát már nem én munkáltatom, ahogy a vagyontárgyakat és szerződéses kötelmeinket is átadtuk a törvényi előírások szerint. 497 munkatárs ment át tőlünk az Alapba (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap - a szerk.), eközben világos, és írásba is foglaltuk, hogy felelős vagyok értük és természetesen az általuk gyártott adásért is. Eközben az Alapba átvett, összességében 3000 közmédiumi kolléga csak most, és csak látszólag marad együtt, mintha egy medence vizébe négy különböző színű festéket öntenénk. Lassan úsznak szét a kezdetben még homogén divíziók, legelőször az MTI felügyelte hírszolgáltatás kerül majd egy fedél alá, talán még idén tavasszal. Summázva: igen bonyolult az átmeneti rendszer, nem könnyű kiigazodni benne, azonban tisztul a kép, és ekkora átszervezésnél az a minimum, hogy többet legyen muszáj tájékozódni. Eközben nagy eredménynek látom, hogy minden fronton zökkenő nélkül megy a duplikált, nonstop adásfolyam, pedig az uniós elnökség host broadcasteri feladatait is a Duna Televízió nyerte el. Így egyetlen közvetítőkocsink hol Gödöllőn, hol a Kossuth téren ássa be magát, sok kiváló szakemberünket köti le ez a pluszmunka is.

Ön támogatja azt, hogy a Duna Televízió átköltözzön az MTV Kunigunda útjai székházába?

- Igen, és a hírrészlegek és az MTI költözése ezt is vetíti elő. Hosszan amúgy sem tartható fenn a mostani széttagolt, virtuális viszonyokkal átszőtt állapot. A gyártóbázis egyesítésével kinyerhetők a rendszer szinergiái. És hatalmas tér van ott, sok üres iroda.

Most egy hosszúra nyúlt tárgyalásról érkezett ide. Szabad tudni, miről volt szó?

- Azt kértem a döntéshozóktól, hogy a közvetlenül vagy közvetve, de államilag táplált művészeti egységeknek - mint egy vidéki színház, zenekar vagy balett-társulat - és a közmédiumoknak ne kelljen egymás között nagy pénzeket elszámolni. Ez jelentősen megkönnyítené a műsorgyártást ilyen pénzínséges időkben. Ha egy másik állami fenntartású cég - túllendülve a kötelező nagyjogokon - komoly összeget számláz nekünk, ezzel a saját lehetőségeit is szűkíti, mert három előadásából csak egyet tudunk majd felvenni. Ő is kevesebbet lesz képernyőn, a mi pénzünk pedig hamarabb fogy el, hisz a kitelepülésnek eleve milliós költsége van, és ha netán utómunka is szükséges, pláne drága lesz a produkció. Ha állami pénzből produkciót készítő társulat drágán tartja a műsorát, végső soron szürkébb lesz a mi programunk. Ha állami intézmények az anyagi haszon jegyében kezdenek el egymás közt boltolni, annak nincs vége, illetve csak ez lehet a vége: a néző húzza a rövidebbet. Bízom abban, hogy a kulturális államtitkárság nyitottsága arra visz majd, hogy lehetséges partnereink is belátják: csak így kaphatnak szélesebb nyilvánosságot. Ráadásul vannak jó példák is, csak még nem ragadósak.

Működhet egy ilyen rendszer?

- Mondok egy sztorit, hogyan ment régebben: az Operának úgy tíz éve, amikor odakerültem, az MTV ajánlott egymilliót az Aida-előadásért, amelyben - színpadon és árokban - dolgozott vagy százhatvan ember, ha köztük osztották volna el a pénzt, meg sem érezték volna. Kicsivel később a tévé közölte, hogy nincs pénze, így már egymilliót sem fizethet, de felveszi az előadást és leadja. A szólisták ekkor még meggyőzhetők, mert reputációjuk a tévészerepléssel nő, ám már belép a statisztadiktatúra: a szekundhegedű ötödik pultjában ülő tuttista vagy az egyiptomi harcosnak maszkolt egyetemista már nem érdekelt a dologban, és szabályzat kérdése, miként tud keresztbe feküdni. A következő lépés az volt, hogy az MTV jelezte, nincs pénzük már kijönni se, vetessük fel mi, majd leadják. Pályáztunk, felvettük félmillióért - kommunikációs igazgatóként magam ültem a bérelt stáb azóta elhunyt MTV-s rendezője mellett, és diktáltam a partitúrajeleket: úgy spóroltunk, ahogy tudtunk. További elvonások jöttek, még mélyebbre szállt a Magyar Televízió, még olyat is hallottam tőlük, hogy vegyük fel és fizessünk egymilliót az adásidőért, akkor leadják. Mint valami reklámot, rendkívüli "kedvezménnyel". Talán nem kell tovább ecsetelni a helyzet abszurditását. Visszatérve a kérdésre: ma az volna vállalható kompromisszum, hogy mi, esetemben a Duna Televízió fizetjük a technikai költségeket és a szerzői jogokat, az állami pénzből megvalósult mű pedig díjtalanul érkezik, amennyiben élő előadáson rögzítjük. De, hogy másik szférából is mondjak példát, az sem érthető, hogy a nemzeti filmarchívum miért kér annyit egy 1938-ban készült, rossz kópiájú Kabos Gyula-filmért, mint amennyibe a tévés piacon egy ötéves francia film kerül? Tudom a választ: egy állami intézmény arra van beállítva, hogy más állami intézménytől szedje be a működésére való pénzt. Csakhogy ez így nincs rendben, ráadásul kontraproduktív is.

A jövőben az eddig elhanyagolt magyarországi nézők fontosabbak lesznek?

- Igen. Természetesen a tengereken túli magyaroknak időt kell adni az átállásra, és fontos, hogy a vállalható képminőség és a teljes jogtisztaság előfeltétele legyen a holdak lekapcsolásának. Összességében tényleg kicsit úgy tett a Duna, mintha erdélyi vagy felvidéki, esetleg amerikai csatorna lenne, eközben a tizenhárommillió magyarból tízmillió mégiscsak itt él. A földi digitális sugárzás révén itthon mindenki ingyen nézheti mindkét adónkat most januártól - eggyel több ok arra, hogy hozzájuk is szóljunk.

Az AGB méréseit elfogadja? Nézettségi cél van?

- Nincs más tartós mérés, úgyhogy elfogadni vagyok kénytelen, bár a panel ezerkétszázas mérete számomra nem meggyőző. Nézettségi cél van: csalódott lennék, ha a mostani egy százalékot nem sikerülne megduplázni. Az Alapon belül azonban lesz egy médiakutatási intézet: jó lenne, ha találnánk valakit, aki mérné a környező országokat is. Nekünk ugyanis sok olyan tartalmunk van, ami a határon kívülieknek szól, így logikus, hogy az ottani számokat is figyelembe vegyék. Persze jó lenne az itteni magyarokhoz is többet szólni a Duna egyes tévéjén. A DunArtról ugyanakkor tudom, hogy akkor sem lesz általában agyonnézett csatorna, ha egyesek rojtosra nézik is, de olyannak képzelem, mint az otthoni, családi fotóalbumot. Lelkünk kis ékszeres doboza: nem fogják naponta nézegetni, de tudják, hogy ott van, és bármikor elővehetik, hogy gyönyörködhessenek benne. Nem az a cél, hogy ne is értsék az emberek a művészeti műsorainkat, de nem is akarok, mert nem is kell kötnöm kompromisszumot. A DTV1-en más a helyzet. Ott Mága Zoltán újévi koncertjét például több részben adtuk le. Térítésmentesen kaptuk az anyagot, három vasárnap ment a műsor, amelyben nagyszerű, rangos művészek is muzsikáltak. A Duna hagyományaihoz képest ügyesen, jól promóztuk, és az első adásra odakapcsolt nyolcszázezer ember, végignézte négyszázezer: ez a Duna abszolút nézőcsúcsa! Nem arról van szó tehát, hogy eleve, valami szörnyű kulturális átok alatt görnyedve nem kapcsolnak ránk. Plácido Domingo és vendégeinek háromórás operaestjét is hatvan-hetvenezer ember nézte végig, ami egy ilyen operagálától szép teljesítmény. Van tehát remény, de az emberekért "pokolra kell menni", ott tanyáznak ugyanis, a kommersz világában.

Lelkesen mesél az operáról, művészetekről, mert ebből a közegből jön. De most tévét kell vezetnie.

- A végzettségemet már rég nem érzem korlátnak. Az a mázli ért, hogy rengeteget vezethettem párhuzamosan kulturális és közéleti műsort. A legtöbbször beskatulyázzák az embert, de engem kezdettől egyszerre érdekelt a művészet és a politika, már kiskölyökként is mindig néztem a híradót. Végig hajtott az a vágy, hogy bizonyítsam: művészt is érdekelhet közélet, politika - ahogy egy politikus is szeretheti és értheti az operát.

A Hír TV-től jött a Dunához: hány embert hozott magával?

- Egyik vezérigazgató-helyettes sem HírTV-s. Amin Zoltán dolgozott ugyan ott rövidebb ideig, de már hosszú évek óta más médiumok összerakásával, vezetésével foglalta el magát, ráadásul többször több időt töltött anno az MTV-nél, mint a Szentendrei úton. Gazdasági helyettesem pedig a bankszektorból érkezett: Balázs Miklós épp arra garancia, hogy az átmeneti gubancok utáni pénzügyek sora - a kis belső létszám ellenére 11 számjegyű műsorköltés! - prudens és gördülékeny legyen. Két szerkesztőt hoztam viszont a Hír TV-től, ők is fontos feladatokat kaptak: intendánsok lettek. A közéleti adásokban jártas Bakonyi Péter a DTV1 műsoráért felel, Daru Gábor pedig, aki korábban kulturális műsorokban dolgozott, a DunArt munkáját irányítja majd. Tőlem nem kellett kérni, hogy ne hozzak el több embert a régi munkahelyemről, habár igen kiváló műhelynek tartom: egyszerűen nem tehettem meg sem a Dunával, sem a Hír TV-vel, hogy átemelem a komplett baráti körömet.

A mostani dunás képernyősök közül kik a favoritok?

- Nagy könnyebbség nekünk, hogy jó a gárda, mégsem mindenki marad a helyén. Van, akinek más műsort szánunk, még ha azt hiszi is, hogy pont a jelenlegi való neki, de lehet olyan is, aki amúgy is másféle adásban érezné jól magát jól, s így találkozik majd az akaratunk. Neveket nem mondanék, megelőzendő a sértődést.

Nem mondana mégis egy-két nevet?

- Nem innen üzennék a képernyős kollégáknak. De például csinos és hiteles hölgyekben is igen jól állunk, Apáti Tóth Katától Varga Editig. És tehetséges férfiak is vannak, akik most mind meg fogják érteni, ha nem kezdek névsorolvasásba.

Hogyan néz ki majd a hírműsorok gyártása?

- Elemi érdekünk, hogy ne legyen egyforma a közszolgálat híradója, és tudom, hogy az MTI sem ezt akarja. Ha például egy LMP-flashmobról kell tudósítás, akkor nyilván ugyanazon képanyagból és hangból dolgozik majd a közszolgálat, ám mivel a gyártógárda nagyrészt megmarad, felszámolva a párhuzamosságokat több helyre tud kimenni. Nagyobb, bővebb étlap készül tehát, és mivel a mi küldetésünk s így nézőpontunk is más, mint az MTV-é, más típusú híreket válogatnak össze számunkra az Alap szerkesztői. Más arcok lesznek más díszletben, másképp feldolgozva a napot. Külön márka akarunk maradni.

Személyesen nem lesz a képernyőn?

- Most is interjúban vagyok! Egyébként tényleg majdnem mindegy, az asztal melyik oldalán ül az ember - így kell lennie, különben már hiányozna a műsorvezetés. De később biztos nehéz lesz tartani a fogadalmamat, tehát árnyaljuk úgy, ahogy a politikában szokták: sohase mondd, hogy soha - viszont még nem gondolkodom a visszatérésen.

A konkrét műsortervről mit lehet tudni?

- A sávos jelleg mindenhol érvényesül majd, a struktúrának pedig el kell férnie egy söralátéten, hogy a néző pontosan tudja, mely napon, mely sávban milyen jellegű műsorra számíthat. A DTV1-en szeretnénk egy kulturális show-t, amiből nagy hiány van, a DunArton pedig művészeti szalon fut majd. Megtartanánk a magyar futballt, csak fussanak a fiúk, ha fussa rá nekünk is. Trendi idegenkedni a beszélgetős műsoroktól, mondván: "rádió a tévében", de ha kurrens a vendég, a téma, tehetséges a műsorvezető, akkor nézik még úgy is, hogy képi világa nem vetekszik egy thrillerével. Rengeteg plusz információ van az emberek gesztusaiban. Lesz olyan hét, amikor a fehér asztal köré három püspök ül le, három laza püspök - egy katolikus, egy evangélikus, egy református - és világi témákat ejtenénk közéjük. Püspökkenyér a munkacíme. Egy hétre rá másik társaság ül le, mondjuk, művészek. Lenne aztán egy olyan beszélgetős műsor, ahol öten ülnek körben, öt különböző, földrajzi-vallási értelemben vett világnézetet képviselve: érdekes lenne megfigyelni, miképp látja például az örökbefogadást, az olajkérdést, az űrkutatást vagy akár a homoszexualitást egy keleti-ázsiai kultúrából érkezett ember, vagy egy angolszász országban felnőtt meghívott, vagy a szláv, a nyugatias keresztény, vagy a muzulmán hogyan vitatkozik róla. De ha tudósokkal készítünk műsort, akkor is megpróbáljuk fogyaszthatóan tálalni, hogy nézett legyen, s összefogni más értéktárakkal, ez esetben például az Élet és Tudománnyal.

Fikció azonban kell, hogy jöjjenek a nézők. Sorozatterv van?

- Az Állomás-t e formában biztosan nem folytatjuk, vállalhatatlannak látom. Jó lenne egy ütős heti sorozat, jó kis dunás megközelítésű családregény, sok határon túli szálallal, például. Ám ezzel nem csak azért kell vigyázni, mert az elődök láthatóan nagyot botlottak, hanem azért is, mert még, ugye, nem látom a pontos költségvetésünket. Természetesen a jubileumi évben Liszt Ferenccel is vannak terveink, fikciós-látomásos film, több koprodukciós doku is összejöhet, Liszt Bédekker címmel minisorozat készül majd a zeneszerző Pest-Budát behálózó kedves helyeiről. És persze, a DunArton sok-sok színházi előadás, táncest és koncert várható, animáció, tévéfilm, minden szóba jöhet, ami magas minőséget képvisel. És építünk a tematikus napok haladó dunás hagyományára: február 13-án, vasárnap máris a házasság világnapját hangszereljük, a reggeli mesétől az éjszakai Figaró házasságá-ig mindent e témának rendelünk alá. Az uniós magyar elnöki félév fontos eseménye lesz még az Európai népesedési hét is: a nemzet televíziója ennek is örömmel ad teret, hisz a demográfiai mutatók süllyedése, a családok szétzilált állapota, valamint a gender mainstreaming-elmélet fura térhódítása a világban a legalapvetőbb problémák közé tartozik. A népesedési program arcai nálunk az egyik korai Megasztár-ból ismert Balássy Betty és Varga Feri lesznek. Kiváló hangok, szimpatikus emberek, akiket egy friss daluk, a Leszek-e én több az út poránál... kezdetű duett révén választottunk ki e feladatra, ráadásul Betty épp első gyermekét várja!

A médiatörvényről mit gondol?

- Helyzetemből fakadóan olvasója vagyok, nem véleményezője.

Kovács Szilveszter volt bő tíz éve. Miért váltott?

- Nem titok. Kovácsból - mondanom sem kell - rengeteg van, amikor a jogra felvettek, külön Kovács-csapattal szóbeliztem. Viszont egyke vagyok, az apai ágamat alig ismertem, az egész rokonságból egyedül voltam Kovács. Apám meghalt 1999-ben, és akkor operaénekesi babérokra törve úgy gondoltam, hogy nevet kéne váltani. Egy Kovács nevű ismerősöm Kovácsházi lett, őt nem másolhattam, még testvérnek hittek volna minket. Így nem mögé tettem valamit, hanem elé egy ó-betűt. Ötezer forintos illetékbélyeg megvásárlása után a Belügyminisztérium Ókováccsá kent fel - ma már vannak igazi, született Ókovácsok is, a dinasztia tehát, jelentem, megalapult.

A végére egy sztorit kérek. Mi jut eszébe arról, hogy Fridericus Rex?

- Tizenöt éve nem gondoltam erre, s most újabb tizenöt évig nem is szeretnék! 1996 körül Friderikusz Sándornál dolgozott szerkesztőként egy veszprémi iskolatársam. Abban az esztendőben Carl Loewe német balladakomponista volt kétszáz éves, én pedig az egyik dalát zeneakadémiai vizsgán énekeltem. A kötetben belebotlottam Fridericus Rex című szerzeményére is. Nevetve hívtam fel a lányt, aki rögtön lecsapott rá, jó lenne adásba. Ragaszkodtam, hogy ne a show stúdiójában kelljen előadni, hanem koncertteremben. Ebből aztán egy üres, lepukkant terem lett, ahol borzalmas pianínóval kellett felvennem a dalt. A műsorban aztán csak a kompozíció felét adták le, ráadásul egy festményt is mutogattak közben, amely koronával, királyként ábrázolta Friderikuszt. Mondtam pár szót a Carl Loewe-emlékévről, próbáltam kulturális irány terelni a témát, de ezt persze, ugyancsak kivágták. Arra emlékszem még, hogy egy fogorvosi váróban láttam az ismétlést - fájdalmasabb volt, mint a kezelés.