Az MTVA számos új műsorának egyike a Munkaügyek című sorozat, amely címéhez híven egy munkaügyi hivatalban játszódik - ráadásul szinte egész végig ott, gyakorlatilag külső felvételek nélkül. Ahogyan az már a hasonló szériákban - mondjuk, az Office-ban vagy a Városfejlesztési osztály-ban - lenni szokott, a szereplők egy percig sem dolgoznak, sőt mindent megtesznek, hogy kihúzzák magukat a munka alól; közben számos vicces helyzetbe keverednek, sokat veszekednek egymással, és amikor mégiscsak megpróbálnak melózni kicsit, hibát hibára halmoznak.
Az MTVA videótárában is megnézhető első két rész még kifejezetten jól is sikerült, tele van poénokkal és ötletes jelenetekkel, nem hiába három kedvelt komikus, Litkai Gergely, Kovács András Péter (KAP) és Hadházi László írták az epizódokat - akik egyébként A Föld 99 legkevésbé ismert csodája című könyvet is közösen jegyezték. "Nagyon sokat dolgoztunk már együtt, a könyvön kívül a Rádiókabaré-ban is, ezért elég egyszerűen megy a közös munka. A részeket együtt találjuk ki, és KAP általában egyedül, mi pedig Hadházival együtt írunk - de előfordul más kombináció is -, utólag pedig összefésüljük, ami született" - mondja az [origo]-nak Litkai a trió munkamódszeréről.
"András és én is jogászként dolgoztunk, illetve én egy multicégnél is lehúztam hosszabb időt: innen jött az ötletek nagy része, de sajtócikkek is beépültek a sorozatba. Én egyetemi éveim alatt naponta álltam sorba ilyen hivataloknál, és az ottani tapasztalataim erősen befolyásolták a közigazgatásról alkotott képem. Természetesen ez egy fiktív elgondolás arról, hogyan működik ez a hivatal, ahogy maga a hivatal is fiktív, de sokak közös élményanyaga került most felszínre" - teszi hozzá.
A Munkaügyek-ben így a hihetetlenül ostoba aspiránst csak azért veszik fel titkárnőnek, mert a hirdetésben rosszul adták meg a telefonszámot, és Timi volt az egyetlen, aki mellétárcsázott. A hivatal vezetője az irodájában található füstérzékelő miatt nejlonzacskókba fújja a cigarettafüstöt, csapatépítésként pedig az Egy magyar nábob-ot nézik meg a kollégák a frissen beszerzett plazmatévén.
Molnár Piroska kezdettől fogva jól alakítja az öregedő, ám a fiatal kollégákkal folyton incselkedő igazgatónőt, aki a céges juttatások közé a masszázst is bevenné - csütörtökönként ugyanis ráér, és szívesen meggyúrna pár alkalmazottat. Mucsi Zoltán - rangidős hivatalnokként - a tőle megszokott figurát hozza, számos remek beszólással; élcelődései és kirohanásai tárgya ezúttal az Elek Ferenc által játszott irodista. A csapatot a Murányi Tünde, Fodor Annamária, illetve Kovács Lehel alakította karakterek "erősítik": a buzgó HR-es (akinek ars poetica helyett arcpolitikája van), a már említett, igen egyszerű titkárnő, valamint a kényszerből felvett, látszólag állandóan valami drog hatása alatt álló, fiatal munkaerő.
A színészek a továbbiakban - az eddig levetített harmadik és negyedik epizódban - is üdítő természetességgel játszanak, legalábbis a magyar sorozatok átlagos színvonalához képest biztosan. Sajnos a forgatókönyvről már nem mondható el ugyanez a folytatólagosság: úgy tűnik, a Showder Klub-ból és a Comedy Central bemutatjá-ból ismert humoristák a legjobb poénjaikat már az elején elsütötték. A március 25-i adásokban (dupla részekről van szó) már olyan erőltetett megnyilvánulásokkal is bőven találkozhatunk, mint hogy "Olyan rákot kapok, hogy hátrafele fogok menni", és a humor helyett inkább a szatíra lesz erősebb.
A magyar rögvalóság egyre nagyobb teret kap: a hivatal vezetője egy régi szívességre hivatkozva rúgat ki egy ellenőrt a társszervezettől (működik tehát a komarendszer), a csapatépítésért felelős tanácsadónak pedig csak az általa szórakoztatónak tartott feladatokat engedi, de egyből leállítja, amikor az meg akarja piszkálni az évtizedek alatt kiépített rendszert. A köztisztviselők közben bőszen próbálgatják a multik által már kipróbált technikákat is, amitől azért a produkció a nemzetközi munkahelyi sorozatok világát is idézi, azt a miliőt, amelynek markáns példáit itt listáztuk.