Gazsó György: Nem volt sétagalopp bekerülni a Társas játékba

Országos ismertséget hozott a televízió Gazsó Györgynek: annak idején a filmeknek és például a Kisváros-nak köszönhetően ismerték meg az utcán. Mostanában pedig a Munkaügyek vagy a Társas játék az a sorozat, amely miatt a tévénézők újra felfedezték. Az [origo]-nak mesélt Pokorny Liához fűződő barátságáról, és azt is elárulta, nagyon jó úton haladnak, hogy a Társas játék-ból készüljön második évad is.

Színház, filmek, sorozatok: mindháromból jócskán jutott a pályafutása alatt. Melyik a fontosabb?

A sorrend jó. A színház áll a legelső helyen, mert hatalmas örömet tud jelenteni, ha a színpadon állok, a film és a sorozat pedig, ha őszinte akarok lenni, egyfajta anyagi biztonságot ad. Ugyanakkor abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy nem csak a pénz miatt kellett szerepeket elvállalnom. Mindig olyan sorozat- és filmötletekkel találtak meg, amelyeket büszkén merek vállalni. A Munkaügyek is inkább az abszurd humorra hajaz, amelyet én nagyon kedvelek, és nem olcsó humorral teletűzdelt valami, ami igen megszokottá vált sajnos sok magyar csatornán. A Társas játék-ról meg csak annyit, csoda, hogy az a sorozat létre tudott jönni Magyarországon.



Miért tartja csodának?

Mert az HBO-nak ez az első saját gyártású, folytatásos magyar sorozata, és pénzt, időt, anyagot nem sajnálva hozták létre. Azt gondolom, hogy a visszajelzések is ezt bizonyítják. Még a zöldségesnél is felismernek, és szinte kivétel nélkül mindenki a színvonalas vagy az igényes szót használja. Legutóbb egy fiatalember állított meg a villamoson, és kérdezte meg tőlem, hogy nem én vagyok-e a Társas játék Antalja, mert az anyukája imádja azt a sorozatot, és szeretne neki vinni egy autogramot. Az a nagyon jó érzés ebben, hogy nemcsak a kritikusok, hanem az úgymond átlagember is észreveszi, hogy ez a sorozat nem olyan, mint a többi ma futó széria.

A kollégákkal jól kijött?

Nagyon szerencsés vagyok ebből a szempontból is, tüneményesek voltak mindannyian. Egyébként nem volt egy sétagalopp bekerülni a Társas játék-ba: két hónapon tartó castingon vettünk részt, aminek a végén az HBO is képviseltette magát. Azt gondolom, hogy méltán ment át az összes kolléga a rostán. Itt hadd jegyezzem meg, külön öröm, hogy Pokorny Lia volt a közvetlen partnerem a jelenetekben.

Vele melyik jelenet volt a legemlékezetesebb?

Arra emlékszem, nagyon féltem attól, hogy a Liát túlságosan elcsúfítják, és nem fogom kibírni nevetés nélkül a felvételeket. Ezt kikerülendő kértem meg a rendezőt, hadd nézem meg Lia egy jelenetét felvétel közben, ő ugyanis már hamarabb elkezdett forgatni, mint én. Amikor megláttam azzal a nagy orral, amelyet készítettek neki, valóban nevettem, de utána már nem okozott gondot. Szintén Pokorny Liához fűződik az ébredéses jelenet: nagyon sokszor vettük fel, amikor felébred a kómából. Fárasztó volt, mert sokáig kellett azt az állapotot tartanunk, hogy sírunk. És mi ezt nem eljátszottuk, hanem valóban potyogtak a könnyeink. Nem könnyű feladat két órán át ilyen állapotban lenni, mire minden kameraállásból rögzítik a jelenetet. Instrukciókra viszont nem volt szükségünk, mert belenéztünk egymás szemébe, és pontosan tudtuk, hogy mit kell tennünk. Egyszerűen jó belenézni a szemébe! Ő ad impulzusokat, amelyeket én érzékelek, és akkor én is tudok visszaküldeni neki. Emellett az ő civil és szakmai élete is teljesen lenyűgöz: nincs mit magyarázni ezen, nagyon szeretem őt.

Antal eléggé visszahúzódó személyiség a sorozatban. Nem volt nehéz a karaktert megformálni?

Nem, inkább mulatságos volt. Nagyon sokat nevettünk, amikor Kovács Patrícia rányomul az általam megformált karakterre. Antal pedig valóban olyan teszetosza. Az is sokszor nevetésbe fulladt, amikor az első részben beviszem a vírusirtó programot Liának, hogy nyugodtan tudjon pornót nézni a számítógépén.

Ha ennyire jók az emlékek és a visszajelzések is mind a kritikusoktól, mind a nézőktől, akkor várható folytatás?

Az én tudomásom szerint dolgoznak. Tervezik, és ugye az már még inkább saját gyártású lesz, hiszen az első évad egy izraeli HBO sorozat adaptációja, ahol nem készült folytatás. Itthon a sikerre való tekintettel - ami az internetnek is köszönhető - minden jel arra mutat, komolyan fontolóra veszik, hogy elkészítsék a második évadot, aminek én személy szerint nagyon örülök.

Ön Erdészeti és Faipari Egyetemet végzett. Soha nem hiányzott az életéből a Színművészeti Főiskola diplomája?

Akárki akármit mond, a karrier elején frusztrációt okoz, ha nincs meg a diploma. Az ember, amikor ezen túllendül, túlteszi magát rajta, akkor már valóban lényegtelen, hogy milyen felsőfokú intézményben végzett. A tehetség a legfontosabb tényező ezen a pályán.

Meg tud ma élni egy színész csak a tehetségéből ma az országban?

Nem túl színészbarát ma a gazdasági és a politikai helyzet Magyarországon. Tisztában vagyok vele, hogy rengeteg helyre kell a pénz. Ez olyan, mint egy család költségvetése, olyan helyről vonja el mindenki először a pénzt, amely nem létszükséglet. Úgy tűnik, a kultúra nem számít annak idehaza. Elképesztő mennyiségű pénzt vonnak el ebből a szférából, és higgye el nekem, ennek nagyon komoly káros következményei lesznek. Én szerettem azt a tudatot, hogy több államilag finanszírozott színház volt Budapesten, mint Londonban.

Nagy a létbizonytalanság a színészek körében?

Igen! Optimistán azt mondom, hogy a Radnóti színház, amelynek én is tagja vagyok, biztonságban van, de ezt semmi nem garantálja. Bármelyik pillanatban mondhatja azt a főváros, hogy nem hajlandó tovább finanszírozni a színházunkat. Ezzel is számolni kell sajnos.

Gyulai Péter