Nem a hang a legfontosabb az X-Faktorban

Sokan morgolódnak, mert úgy vélik, hogy a kedvenc énekesük, a rokonszenves fiú vagy a csinos tinilány helyett egy hamisan éneklő senkiházi került be a show-ba, így jutva pár héten belül országos ismertséghez. A felháborodott leveleket író nézők elfelejtik, hogy egyfelől az éneklés megítélése erősen szubjektív, a hang mellett számos más tényező (színpadi mozgás, eladhatóság, háttértörténet) is fontos, és valójában nem is tehetségkutatót, hanem szisztematikusan felépített, kellően hatásvadász, szándékosan erős érzelmeket kiváltó valóságshow-t néznek.

"Ez már tényleg csak hatásvadász műsor, ami a nézettségről és nem a tehetségről szól. Mit keres benn Csobot Adél? A hangszínt sem találta el. Milyen szakmai indokok alapján válogatták be?" - morog az [origo] egyik olvasója, egy másik pedig úgy gondolja, látja, mi megy a háttérben: "Ennek, mint minden más műsornak is rendezője van, tehát aki nézni akarja, fogadja el, hogy az itt történtek kilencvenkilenc százaléka rendezői utasításra történik, és semmi köze a korrekt tehetségkutatáshoz." Egy harmadik olvasónk azon dühöng, hogy amikor Zámbó Krisztián megjelent a válogatáson, úgy tűnt, a mentorok nem ismerték fel. Úgy véli, ez megjátszott jelenet volt: "A tévénézők többsége felismerte: ekkor már tudható volt, hogy itt készül valami. Ekkor jött el az a pillanat, hogy másik csatornára kapcsoltam, és azóta is kerülöm a műsort."

Számos olvasói levelet, hozzászólást kaptunk a kétrészes mentorház-adásokkal kapcsolatban: a visszajelzések alapján főleg a szombati epizód bőszített fel sokakat, olyanokat, akik annak ellenére, hogy az X-Faktor-ból már lement két évad, még mindig úgy nézik a műsort, mint egy tehetségkutatót, ahol semmi más nem számít, mint a tiszta énekhang, a becsületes arc, a csillogó szem. Nem véletlenül kerülnek az USA-ban az ilyesféle műsorok a reality kategóriába, itt ugyanis egy valóságshow készül, tudatosan felépített karakterekkel. A tévéző, aki valóban meglepődött azon, hogy bekerült a top tizenkettőbe az apja, Zámbó Jimmy miatt megosztó személyiségnek számító Krisztán, vagy a hangi adottságok terén valóban verhető, de egyértelműen virgonc, bohém színpadi jelenségnek tűnő Csobot Adél, az elfelejtette, hogy a korábbi két évadban is voltak hasonló szereplők, olyanok, akiket sokkal könnyebb eladni a médiának, akik lazábban, természetesebben mozognak a színpadon. Hogy nem énekelnek olyan tisztán, mint egy-két kiesett? Már elfelejtette a tévéző - a nem mellesleg 2010-ben harmadik helyig jutó - Király L. Norbit, aki úgy hörgött, mint egy garázsban próbáló death metal énekes?

A szerkesztőket nem lehet hibáztatni azért, mert a mentorok így vagy úgy döntöttek: még akkor sem, ha volt némi nyomás rajtuk, hogy olyanokat válasszanak, akik érdeklik a nézőket, életvidám, bájos karakterük vagy épp országszerte ismert apjuk miatt. Feróéknak van ebben rutinjuk, maguktól is tudják, hogy a show-biznisz részei, tudják, kik kellenek az élő show-ba. Nem újdonság, és a lazuló tévések el is szokták mondani újságíróknak a bárpult mellett, kötetlen beszélgetés során: ők nem az igazságot keresik, nem akarják, hogy a döntések mindenkinek megfeleljenek, hiszen elsősorban tévéműsort készítenek, és csak másodsorban tehetségkutatót, a valóságshow eszközeivel. És az ilyen folyamat során akadnak szomorú vesztesek is, mint például Pál Loretta, akinek családi tragédiáját megírta húsz újság, majd az élő show-k előtti utolsó akadálynál elbotlott. Nagyon rosszul azonban ő sem járt, hiszen ha eddig húszan jártak meghallgatni őt klubkoncerten, akkor eztán kétszázan fognak.



Volt egy-két olyan szereplő, aki úgy jutott be a tizenkettőbe, hogy mentora is megjegyezte, hogy felejthetően gyenge volt az utolsó produkció - de mivel hetekkel korábban jó volt az első vagy második szakaszban, így elnézi neki a kisiklást. Ez olyasmi, mint a szabadkártya a teniszben, viszont a focinéző tévéfogyasztó ezen is felháborodik: ha egy gárda a csoportkörben elvérzik, azért jusson tovább, mert egy hónappal korábban, a selejtezőben átgázolt egy nevesincs kiscsapaton? És mi van azzal a szlogennel, hogy "olyanokat keresünk, akik bírják a sorozatterhelést", majd továbbengedjük azt, aki háromból kétszer halovány volt, és összeroppant a feszültség miatt?

Az pedig már a legelején borítékolható volt, hogy az ifjabb Zámbó jelentkezése (ami állítólag spontán volt, nem pedig felszólításra történt) nagyobb muníciót ad a műsornak, és a stáb nem bolondult meg, nem fogja kitenni sem a tábor- sem a mentorház-etapban, hiszen egy több tízezres tábor rokonszenv-szavazatára számíthat Jimmy fia - a tévének meg jól jönnek az ilyesféle extra bevételek a csökkenő szpotbevételek idején. Csobot Adél direct casting során került be, az is jól látható volt, hogy feltűnő, tévére termett karakter - énekelni pedig majd megtanítják.

A tévéző igazságérzete bizonyára többször sérül majd a következő hetekben, hónapokban, ha úgy nézi az X-Faktor-t, mint egy dalversenyt, ahol csak a képzett hang számít. Úgy kell nézni, mint egy realityt, és nem is várni többet tőle, csak azt, amit a Megasztár és a Csillag születik is adott: néhol furcsa vagy egészen hétköznapi, néha végtelenül szomorú élettörténeteket, heti minidrámákat, szerelemeket, szakításokat, modern népmeséket olyan fiatalokról, akik a semmiből indultak egykor, és színes újságok címlapján találták magukat. A néző pedig szereti az ilyesmit, nagyon szereti, ha segítségével, emelt díjas SMS-ével a szegénylegényből királyfi lesz, elég csak Tabáni és a kis Utasi Árpi esetére gondolni.