A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl

Show-ját januárban, valóságshow-ját márciusban indítja a SuperTV2

supertv2, liptai, tilla
Vágólapra másolva!
Kisebb hanghibákat leszámítva rendben elindult november 2-án, 9.30-kor a SuperTV2, 2013-ban tér vissza a Hal a tortán és A nagy duett.
Vágólapra másolva!

Szemben a beharangozott három Digi tévés csatornával (amelyek közül csak a Digi Film rajtolt el), rendben és a tervezett időben elindult november 2-án, 9.30-kor a SuperTV2, a TV2-csoport új kábeltévéje. Az első hetekben azt várja a tévétársaság, hogy felülmúlja a Pro4-et, a Fem3-at, majd felzárkózzon a középmezőnybe, ahol most az M1, a Cool, a Film+ és a Viasat3 található - és ahová az RTL II igyekszik.

Forrás: supertv2

Új kábeltévéje terjesztésére egészen más stratégiát követ a két nagy tévétársaság: az RTL eleve sokkal drágábban adja az RTL II-t, bízva abban, hogy megkapja érte a kívánt árat a legtöbb kábelszolgáltatótól, legkésőbb 2013 januárjától. A TV2 jóval olcsóbban - meg nem erősített médiaipari források szerint az első két hónapban ingyen - adja a SuperTV2-t, remélve, hogy sokan rákapnak majd a sorozatokra, saját gyártású műsorokra. így a szolgáltatók majd nem merik levenni a különféle csomagokból. Ennek következtében utóbbi 5,5 millió tévézőnél fogható, az RTL-es tévé csak fele ennyi fogyasztót ér el november elején.

Forrás: supertv2

Liptai Claudia és Till Attila műsorvezetésével rajtolt a SuperMokka, amelyből kiderült, hogy A nagy duett januárban rajtol, Bereczki Zoltán művészeti vezető, háttérember lesz ott, Szinetár Dóra pedig énekel, versenyzőként indul. Egy nappal korábban Sági Szilárd mondta el az út tévét beharangozó műsorban, hogy a gasztroreality, a Hal a tortán csak márciusban startol.

A képek a próbafelvételen készültek, a hanghibákat, sercegést a Digi kábeles háztartások hallhatták.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!