Aranyosi Péter a Showder Klubból: Fábry Sándor jókedvét is én biztosítom

Aranyosi Péter nemcsak a Showder Klub meghatározó arca, de Fábry Sándor show-jában is felel a dizájncenterért, a Mikroszkóp Színpadon pedig konferansziéként mutatkozott be nemrégiben. Szerinte Kőhalmi öngyilkosságot követett el azzal, hogy a tévének adta el az önálló estjét, és a Dumaszínház új székhelyét is nehezen tudja megszokni. Ugrott már ejtőernyővel, géppisztolyt is fogtak a hátához, legnagyobb szakmai sikerének pedig azt tartja, hogy a Heti hetes 499 adásában dolgozhatott.

A Showder Klub egyre több újítással áll elő, a Roast után Kőhalmi Zoltán önálló estjét is bemutatta. Kezd kifáradni a műsor?

Önmagában a tévéműsorral nem lenne semmi baj, de az biztos nem tesz neki jót, hogy a Cool TV éjjel-nappal ismétli, és a YouTube-on is akármikor megnézhető - ráadásul úgy, hogy ezért mi egy hátba veregetést sem kapunk. Az a gond az ismétléssel, mint a fix pinával: az ember először nagyon örül neki, majd egyre jobban élvezi is, de aztán már inkább csak érdekesnek tartja, a végén pedig már unja, sőt utálja is. Nem jó, hogy állandóan ismételnek, a nagy többség úgy is gondolja, hogy talán nem kéne ezt ilyen nagy erőkkel csinálni. Nem fáradt ki a dolog, csak megpróbálunk más irányt venni, azért is, hogy a fix anyagainkat - amelyekből egyébként élünk - ne kelljen odaadnunk a tévének egy gátlástalan ismétlésmennyiségre.

Beszólnak ezért a nézők?

Jönnek a közönségből a savanyú megjegyzések, hogy ez azért nem volt olyan jó, mint a múltkor. Azt hiszem, kicsit elkapattuk a nézőket: a humornak ünnepnek kéne lennie - Hofi is csak egyszer egy évben szerepelt a médiában -, mi pedig sorozatot csináltunk belőle.

Készülsz valami újdonsággal?

A Roast-ban biztosan nem szeretnék részt venni, mert nekem az nem áll jól, hogy bűbájosan beszólok valakinek: én vagy beszólok valakinek az én stílusomban, vagy egyáltalán nem. Az egyéni dolgot pedig pontosan azért nem erőltetném, amit elmondtam. Amit Kőhalmi Zoli csinált, az szerintem öngyilkosság: eddig sem gondolta róla senki, hogy ne tudna önállóan megcsinálni negyven percet - a nézők javarésze amúgy is tudja, hogy minden dumaszínházas fellépő akár hatvan-kilencven percet is tud játszani a saját előadásain. Nem kellett tehát bizonyítania, és abban a pillanatban, hogy elmondta a tévében, ezek a poénok közkinccsé váltak. Ő már ugyanezeket a dolgokat nem mondhatja el semmilyen fellépésen, hisz akkor egyből megkapja a közönségtől, hogy unalmas, mert ezt már ismerjük. Ennek az önálló estnek, illetve a Duma Jam-nek és a Roast-nak annyi hozadéka volt, hogy színesítette a Showder Klub palettáját.

Rengeteg sztorid van, könyvet sem tervezel írni?

Erre "viccesen" azt szoktam válaszolni, hogy jó vagyok a színpadon, nincs szükségem arra, hogy könyvet írjak. Egyébként nincs bennem semmi írói affinitás - olyannyira nincs, hogy amikor le kell írnom a saját szövegeimet, az körülbelül ötször annyi ideig tart, mint elmondani azokat. Ömlik belőlem a szöveg, de egyszerűen leblokkolok, ha le kell írnom a mondandómat. Egy-két sztorim van csak lejegyezve, de az is elég vázlatosan.

A dumaszínházas bemutatkozó adatlapodat viszont te írtad. Menjünk végig pár itteni ponton, mesélj egy kicsit ezekről! "Hajtott már végre ejtőernyős ugrást..."

Igen, véletlenül kiugrottam egyszer egy repülőből. Ez úgy történt, hogy volt nekem egy barátom Miskolcon, aki ejtőernyősnek tanult - olyan szinten, hogy aztán mélységi felderítő lett Szolnokon -, és felhívott egyszer telefonon. Kérdezte, hogy mit sportolok, mondtam, barlangászom. Kérdezte, hogy abban meg lehet-e halni, mondtam, abban meg lehet halni. Visszakérdeztem, hogy ő mit sportol, mondta, hogy ejtőernyőzik, és abban nagyon meg lehet halni. Ettől kedvem kaptam, ami nem is csoda, hisz tizennyolc-tizenkilenc éves voltam, akkoriban mindenre rá lehetett venni. Tudod, most vagyok 175, de akkor még 189 centi voltam; most ilyen pici répám van, akkor térdig ért; szőke voltam, svéd, és aktív sportember. Végül egy orosz ejtőernyővel kiugrottam egy ukrán repülőből a miskolci repülőtér felett, amiből a Dumaszínház kezdetekor egyébként a legnagyobb blokkom született. A legenyhébb poén ezzel kapcsolatban az, hogy Afrika térképét hugyoztam a nadrágomra, de bőven van erről még mit mesélni. Pont most újítom fel ezt a blokkot, hamarosan teljes egészében hallhatja majd a sztorit a közönség.

"... több éve küzd a garázsára kiszabott építési bírság ügyében..."

Annyi történt - legalábbis így szoktam mesélni -, hogy a szomszéd telkére építettem egy garázst, amit ő zokon vett. (Ez persze csak poén, egyébként nem így volt.) Az az ügy már régen megoldódott, olyannyira, hogy már a felújításon gondolkodom. Ezt az egész építkezést elmondtam már egyébként a fellépéseken is, hisz minden humorista úgy oldja fel az életében a nyomorúságot és a konfliktushelyzeteket, hogy megosztja a közönséggel.

"...a Kabinet Rt. buli- és tömegzenekar jobbkeze".

A Kabinet Rt. nemrég állt újra össze, egy óriási repertoárral rendelkező miskolci skazenekar. Most elintéztem nekik, hogy fellépjenek a Budai Sörfesztiválon - tavaly is voltak, nagyon nagy sikerrel -, illetve Debrecenben és Miskolcon is játszanak majd. Alapvetően nem én intézem a fellépéseiket, de ha szembejön valami, akkor szívesen segítek nekik: legutóbb például felkértek egy szabadtéri előadásra, amire én azt mondtam, hogy nem lennék jó ott fél órában, ellenben a Kabinet Rt. zenekar csinálhatna egy jó kis utcabált. Kamaszkoromban akkora rajongójuk voltam, hogy takarítottam a próbatermüket, hurcoltam utánuk a hangfalakat, jegyet árultam a koncertjeikre - így kezdődött az ismeretségünk.

Amúgy is bírod a ska műfaját, közkeletű történet, hogy a kilencvenes évek elején egy Madness-koncert miatt stoppoltál el Írországig.

Életre szóló élmény volt, nem hiszem, hogy erre sok ember gondolt volna a rendszerváltás hajnalán. Most már láthattuk a Madnesst a Szigeten is, amihez talán nekem is volt némi közöm, miután minden évben ráírtam a Sziget-jegyemre, hogy "Mikor lesz már Madness, szopjatok le!" Müller Péter is szereti egyébként őket, csak sokáig drágállta. De visszatérve az írországi útra, az MTV-t néztem a színes tévén, és annyit láttam csak kiírva, hogy Madness-koncert lesz Tipperaryban. Azonnal felhívtam Gerhard Ákos barátomat, hogy holnapután indulok Írországba, ha akar jönni, holnapig adjon választ. Ákos végül is csak Németországban kérdezte meg, hogy tulajdonképpen miért megyünk Írországba.

Eljutottatok aztán a háborús Belfastba is.

Igen, ahol úgy motoztak meg, hogy közben egy géppisztolyt nyomtak a hátamba. Kiderült aztán, hogy mindenkit így vizsgálnak át: egy ember a fegyvert tartja, egy a papírjaidat nézi, egy rádiózik, egy pedig neked háttal áll, az utcát biztosítja. Akkoriban még mindennaposak voltak ott a robbantások, tankok és páncélozott csapatszállítók jártak az utcán - nekem mint military-rajongónak, ez óriási élmény volt. Kint laktunk egy ír kislánynál Belfast Wekerle-telepén, és ahogy jöttünk be a belvárosba, egyszer csak a busz elé húztak négy keréken vagy tizennégyezer tüskét. Felszállt egy tiszt, aki kifordította a fegyvere tusát, mint Donald Sutherland a Kelly hősei-ben, majd felpattant egy kiskatona is, aki ránk fogott egy géppisztolyt. Na, akkor még nekem is elakadt a szavam, csak annyit tudtam kinyögni Ákosnak: "Most lehetőleg semmit ne keress a táskádban!"

Említetted, hogy nagy military-rajongó vagy. Volt később is meghatározó hadi élményed?

Ákossal elmentünk a francia tankmúzeumba is a Loire völgyébe, három éve pedig Mezei Ferkó barátommal sikerült eljutnunk a világ legnagyobb tankmúzeumába, amely egy Moszkvától negyven kilométerre található, zárt gyűjtemény. Egy speciális orosz utazási iroda szervezésében mentünk, és egy C típusú átvilágítás után juthattunk be. Álltunk egy harminckét emeletes szálloda előtt mintegy kétszázan, amikor lefékezett egy Dacia, és kiszállt belőle egy hetven év feletti öregúr. A kétszáz fehér ember közül elsőre kiszúrt minket, és annyit kérdezett: "Maguk jöttek Magyarországról?" - úgy, hogy Ferkón Liverpool-póló volt. Amikor megkérdeztük, miből jött rá, hogy mi vagyunk a magyarok, elárulta, hogy harminc évig a GRU-nál, vagyis a katonai elhárításnál dolgozott. Hoppá! És ő volt az idegenvezetőnk!

Térjünk vissza a szakmára: közönségszervezőként még a Mónika Show-nak is dolgoztál.

A közönségszervezés még a Rádiókabaré-ban kezdődött nálam, aztán elindult a Heti hetes, amelynek az eredeti közönségszervezője megbukott. Az első adás után felhívott Farkasházy Tivadar, hogy nagy dráma volt, kevés néző jött el a műsorra, nem tudnék-e valamit csinálni. A második adásra - és a többi 498-ra is - a kollégákkal együtt sikerült megtöltenem a nézőteret: ha munkáról van szó, erre vagyok a legbüszkébb az életemben. Innen jött a Mónika Show is, amelyet ugyanaz a főszerkesztő (Ónodi György - a szerk.) kezdett el: egy darabig ment itt is a közönségszervezés, de aztán rájöttek a nézők, hogy ennél szarabb műsor nincsen - onnantól kezdve már fizetni kellett nekik. De szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a kollégáimmal bravúros szervezők voltunk, erre is büszke lehetek.

Az Esti Showder-ben pedig te feleltél a dizájncenterért. Mentél Fábryval az m1-re is?

Természetesen mentem vele. A munkában alapvetően nincs sok különbség, nekem ugyanazt kell csinálnom itt is: a dizájncenterben feltűnő tárgyakat felügyelem, illetve poénokat találok ki hozzájuk. Emellett - best boyként - Fábry Sándor jókedvét is én biztosítom.

Nemrég a Dumaszínház is költözött, mégpedig a Corvin sétányra. Mennyiben más ez a helyszín, mint a Godot vagy a New Orleans?

Semmiben. Illetve annyiban, hogy ez most a Dumaszínház saját bérleménye, de mivel én a Dumaszínházzal csak számlakapcsolatban állok, nekem tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hova küldenek. Én az előző helyet jobban szerettem, igaz, ez még félkész állapotban van, és meg is kell szokni. Azt szoktam mondani a fellépéseken: mindenkitől elnézést kérünk, hogy ilyen rideg itt a hangulat, ez most egyelőre úgy néz ki, mint a Halálcsillagon a rohamosztagosok menzája, még a sugárvetők helye is ott van a falon - és amikor ezt kimondom, mindenki odanéz, ahova mutatok. De nekem tényleg rideg kicsit ez a hely, a New Orleans sokkal finomabb volt. Itt viszont jobb a hangtechnika, hogy jót is mondjak.

Közben konferansziéként is láthatunk a Mikroszkóp Színpad Maguk akarták - Nem kívánságműsor című kabaréjában.

Ez csak egy kitérőnek indult, de meg kell mondanom, hogy megszerettem. Ezzel kapcsolatban volt az elején két rossz poénom: "Mit keresek én itt? Nekem van fitymám", illetve "Nem tudtam eldönteni, hogy a Mikroszkóp színpadán kitüntetés vagy büntetés-e konferansziénak lenni". Most, hogy már lement pár előadás, azt tudom mondani, hogy abszolút kitüntetés. Tartottam a dologtól, de nagyon felkészültem, és jól sikerült, fel tudtam venni a ritmust. Azt volt nehéz csak megszokni, hogy - a stand-upos fellépésekkel ellentétben - itt nem én vagyok a központi figura: csak fel kell szopnom a többieknek, kedvesnek kell lennem, és néha intelligensnek. Ez végül is egy külön szakma, de mivel kihívás, élvezem.

Van amúgy olyan hely, ahol nem vállalsz fellépést?

Nincs. Éppen a múlt héten voltam az egyik nagy pénzügyi cégnél fellépni, szóval a legmegalázóbb dolgokat is elvállalom - vagy pénzért, vagy azért, hogy aztán el tudjam mesélni. Mondtam neked, hogy a humorista múzsája a konfliktusok feloldása és a nyomorult helyzetek kibeszélése. Esküvőt is vállalok, de ritkán, mert az a legmélyebb pont: nem azért, mert olyan kínos lenne, hanem mert nem engem várnak. Minden olyan helyzet rossz, ahol nem engem várnak. Közhely, de tényleg itt, a Dumaszínházban a legjobb fellépni: itt azért veszik meg a jegyet, mert engem akarnak látni - nem kell az előadás elején fél órát pettingeznem.