Azték vérengzésre, Kleopátra bájaira várva

kleopátra
Vágólapra másolva!
Kifutott a Róma, a Tudorok, de megy még a Spartacus és a Borgiák. A történelmi sorozatok kedvelőit a napokban két hír csigázta fel: széria készülhet az azték birodalom megdöntéséről és az ókori Egyiptomról, benne Kleopátrával és hódolóival, ugyanakkor tévéképernyőre kerülhet Marco Polo és Leonardo Da Vinci is.
Vágólapra másolva!

A történelmi alapokra épülő fikciós sorozatok kedvelői tudják, hogy a Róma öt évadra volt tervezve, de sajnos csak kettő lett belőle (túl drága volt a nézettséghez képest), a Tudorok ellenben végigfutott Jonathan Rhys Meyers remek alakításával. A történelmi sorozatok kedvelőinek még maradtak csemegék: noha a vége felé közelít a Spartacus, a Borgiák újabb évadja is készül, Jeremy Ironsszal a főszerepben. Ezek közös jellemzője, hogy messze nem hoznak olyan nézőszámot, mint egy Helyszínelők vagy egy NCIS (a legtöbb nem is amerikai országos csatornán megy), ennek ellenére az előfizetéses csatornákon, kábeltévéken megtalálják a közönségüket, eladhatóak külföldi, sokszor európai forgalmazásra, és presztízsszempontból is jól jönnek.

Forrás: hbo

A történelmi sorozatok után vágyakozókat mostanában több kis hír hozhatta izgalomba. Egyfelől készül Da Vinci's Demons címmel egy sorozat a brit FX és a Starz együttműködésében, a korábban a FlashForward-on dolgozó, képregényíró, rendező, tévés író David S. Goyer gondozásában. Ez a történelmi fantasynek kikiáltott széria a 25 éves Leonardo Da Vinci korába visz, bemutatván a zsenit, amint jövőbe illő szerkezeteket álmodik meg. A sorozat 2013-ra várható, a 14. századi Itáliát egy walesi forgatási helyszín hozza majd.

Kína, Egyiptom, Mexikó

Marco Polóról készült már film, a nyolcvanas években minisorozat, mostanában a Starz tévécsatorna látott fantáziát a 13. században élt utazó-felfedező kalandjainak bemutatásában. A történetért John Fusco felel, a csatorna egyik vezetője pedig úgy nyilatkozott a projektről, hogy "Marco Polo évszázadokon keresztül foglalkoztatta az emberek fantáziáját, John írása pedig életre keltette ezt a fantasztikus sztorit". A lelkesedés év elején még megvolt, viszont hiába van meg a forgatókönyvek egy része, a forgatás még nem kezdődött el - a tervek szerint Kínában vennék fel, ami sok szervezést és pénzt igényel.

Akad még tervbe vett történelmi széria: az NBC-re kerül 2013-ban a Cleopatra sorozat, amelyet a Di Bonaventura Pictures TV és az ABC Studios készít a tévétársaság megrendelésére - írta a napokban a Deadline.com. Az író Michael Seitzman, aki az Americana pilotját is készítette az előző évadban, a csatorna pedig epikus, romantikus sztoriként definiálja a történetet, tele varázslattal, szörnyekkel, istenekkel. A sorozatban szerelmi szál is lesz bőven, mivel Kleopátra - a harmincéves korkülönbség ellenére - viszonyt folytatott Caesarral (született egy fiuk, Caesarion), majd feleségül ment Marcus Antoniushoz. Utóbbinak Egyiptom uralkodónője ikreket szült.

Forrás: Kalmár Csaba

A Showtime alkotásai meglehetősen népszerűek, sokszor merészek, így a sorozatkedvelők egyik kedvence lehet, megfelelően igényes megvalósítás esetén, a Conquest munkacímen futó széria, amelyet az Oscar-díjas Ron Howard rendez, és az Oscar-díjas José Rivera ír. Az Imagine TV és a Fox21 sorozatának főszereplője II. Moctezuma azték uralkodó és Hernán Cortés spanyol konkvisztádor lesznek - utóbbi embereivel az 1500-as évek első felében meghódította az azték birodalmat. A sztorit, amelyben lesz varázslat, vér, arany és sok mítosz, "klasszikus háborús történetnek" írják le, amelyben összecsap két hatalmas férfi, és csatájuk hatással lesz a régió egész történelmére.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!