A szakmában közismert, hogy igazi ironmanként részt veszel számos embert próbáló versenyen. Miért van szüksége egy színésznek arra, hogy heti rendszerességgel megkínozza magát?
Jelenleg alapozó időszakban vagyok, ez heti tíz edzést jelent. Ma hajnalban is megcsináltam egyet, és előadás alatt is be tudok iktatni egy kis mozgást. Az épületet nem hagyhatom el, de házon belül tudok gyakorolni. Emellett átlagosan egy héten 90-100 kilométert szoktam futni.
Mi hajt?
Kisgyerekként fel voltam mentve minden mozgás alól, mivel asztmás voltam, kétszer újra is kellett éleszteni, mert úgy befulladtam, hogy már máshogy nem lehetett megmenteni. Ezt a mozgáshiányt szeretném most behozni. A színház és a szinkron az életem, de nem jön velem szembe mindig olyan kihívás, amely lekötné az energiáimat, így ezt is pótolom ezekkel az edzésekkel, ironmanversenyekkel, ultrafutásokkal.
Hogyan tudja a környezeted elfogadni ezt a vibrálást?
A párom, Vadász Bea néha nehezen viseli ezt az energiatúltengést. Ilyenkor rendszeresen előfordul, hogy ő maga zavar el futni. A kislányom születése után kaptam Beától egy siklóernyős-tanfolyamot. Ez, azt hiszem, magáért beszél. Harmincévesen úgy gondolom, hogy most már háromszor is meg kell gondolnom, mire mondok igent. Erre viszont nem mondhattam nemet.
Ez igaz volt akkor is, amikor a Nemzeti Színházhoz kerültél?
Én örökölt ember vagyok a színházban. Jordán Tamás osztályában voltam, vele kerültem ide, és amikor Alföldi átvette a színházat, nagyjából mindenkit kirúgott. Később látott az egyik darabban, amelyet undergroundban csináltunk, és visszahívott dolgozni. Most már kilenc éve itt vagyok, aminek nagyon örülök, mert nagyszerű évek voltak.
Nemrég pedig azt mondták, hogy tovább nem kellesz.
Úgy gondolom, hogy ez jelzés arra, hogy zsákutcában vagyok, valamit változtatni kell!
Vidnyánszky Attila mivel indokolta az elküldésedet?
Nem volt indoklás. Azt mondta, hogy nem tud nekem a jövő évadban szerepet adni, illetve amit adna, azt inkább főiskolásokkal, gyakorlaton lévőkkel játszatná el. Statisztaként nem szívesen maradnék itt. Természetesen van bennem egy csomó bizonytalanság. Azt el kell fogadni, hogy minden igazgató új csapatot akar.
A mostani váltást hogyan éltétek át?
Nagyon benyomult a politika ebbe a történetbe, ami nem volt igazán jó. Sokan drukkoltak Robinak, de volt, aki Attilát várta. Mindenki másképp készült a döntésre. Azt sejtettük, hogy politikai döntés fog születni, valószínű volt, hiszen az állam színházáról beszélünk, amelynek élére mindig politikai döntés alapján fogják kinevezni az aktuális vezetőt. Az elmúlt években annyi pénzt vontak el - épp a politika miatt - az intézménytől, hogy néha a fenntartása is kétségessé vált. Minimális összegekből jöttek létre előadások, a legtöbbje nagy sikerrel. Állva tapsoltak a nézők a Hamlet - és más előadások - végén.
Ez a helyzet a színházi büfében milyen hangulatot teremtett?
Pont ugyanúgy zajlik az élet, mint előtte. Ez egy kis szakma, itt mindenki tud mindent a másikról. Mindenki próbál segíteni a másiknak, hogy meg tudja oldani ősztől az elhelyezkedését.
Előfordult, hogy házon belül ki kellett mondani, ki menne, ki maradna?
Minket, fiatalokat nem kerestek meg ilyen kéréssel, hogy az idősebbekkel mi történt, azt nem tudom. Előfordult, hogy a művészbejárónál a Jobbik, a főbejáratnál színházi emberek-művészek tüntettek-szimpatizáltak, protestáltak valamiért vagy valami ellen... miközben mi a színpadon játszottunk. Ilyenkor úgy éreztem magam, mintha egy szendvicsben kellene szerepelnem, és mi, színészek lennénk a felvágottak egy nagy politikai lakomán.
Az a pletyka igaz, hogy a konzervatív, jobboldali színházigazgató, Vidnyánszky Attila további együttműködésre kérte a botrányairól is ismert Stohl Andrást?
Minden pletykának van alapja, de ebben az ügyben csak Buci tudna választ adni. Ez az ő magánügye. (Úgy tudjuk, felkérte - a szerk.)
A Jóban Rosszban Nemes Dávidjaként lettél ismert. Hogyan kerültél oda?
A sorozat indulásakor a Színművészeti Főiskoláról kértek ki neveket, és egy castingon választottak ki a szerepre. Először nem is tudtam, hogy pontosan mi fog készülni - azt hittem, egy filmbe hívnak - a díszlet még félig volt csak készen. Amikor kiválasztottak, és kiderült, hogy egy napi sorozatról lenne szó, én rögtön nemet mondtam, mert az Új Színházban tanultam, ami akkor nagyon fontos volt nekem. Majd elém tettek egy olyan szereplőnévsort, amelyen én csak ámultam-bámultam. Innentől egyértelmű volt, hogy én is részese leszek a sorozatnak. Egyáltalán nem bántam meg, hogy vállaltam. Komoly szakmai kihívás volt a figura is, és az, hogy az ország legjobb színészei közül jó néhánnyal találkozhattam, dolgozhattam együtt. Vándor Évát, aki a sorozatbeli anyukám volt, már kisgyerekkorom óta ismerem. Mindig lekisfiamozik, amikor összefutunk. Nemcsak nagyon jó színésznő, de nagyon kedves ember is.
Milyen volt a forgatások hangulata? Különböző pletykákat lehetett hallani Damuról.
Rolanddal négy évig öltöztem együtt. Sok minden történt ez idő alatt, amit láttam-hallottam vele kapcsolatban. Sajnálom, hogy oda jutott, ahova, de valószínűleg ez volt megírva a karmájában. Szerintem semmi sem történik ok nélkül. Volt ott még később olyan kolléga, aki nem nagyon törődött a másikkal, csak az érdekelte, hogy gyorsan végezzen, felmarkolja a pénzét, és eltűnjön. Sajnos egy idő után kezdett a dolog felhígulni, elveszett a kezdeti családias hangulat.
Mekkora beleszólást engedtek a karaktered alakításába?
Nem igazán kaptam erre lehetőséget. Igaz, hogy már a castingnál kiderült - ahová egy háromnapos, monstre bulizás után érkeztem -, hogy pont ilyen figurát kerestek, mint én, így nem nagyon kellett alakítani az alapkarakter személyiségén. Eléggé soknapos állapotban voltam a karakterhez.
Előfordult, hogy túl nagyra nőtt az arcod a sikerek miatt?
Akadt egy pillanat, amikor nekem kellett tarkón vágnom magam! Ebben sokat segített a színház, a színházi munka, miközben a legkevésbé sem akartam celebbé válni. Nem vonz, és nem érdekel az a fajta magamutogatás, amely mögött nincs tényleges teljesítmény.
Hogyan tudtad meg, hogy tovább már nem lesz rád szükség a szappanoperában?
Olvastam az egyik bulvárlapban, majd néhány héttel később felhívtak, hogy be kellene mennem a vezetéshez beszélgetni. Nagyjából így... Dávid most nagyon jól érzi magát Spanyolországban!
Hiányzik a kamera?
Igen, nagyon, szerencsére forgatásokba néhanapján belecsúszok. Most éppen a Hacktion-be megyek.
A színészet mellett a szinkron mit jelent a számodra?
Ez mindennek az alapja, ezzel indult a pályám. 1989-ben először egy Matáv-reklámban szólaltam meg, majd jött a Candy, Candy című rajzfilmsorozat, amelyre talán már senki nem emlékszik... már igazán én sem.
Húsz év után okoz még örömet a szinkronizálás?
Persze. Vannak olyan munkák most is, amelyekre szívesen emlékszem. Most megy a mozikban például a Beautiful Creatures, ami nagyon jó forgatás volt, a 70-es évek show-ja, amelynek a forgatásán néha vinnyogva röhögtünk, mert annyira jó poénok voltak benne. Szerettem a Being Human - Emberbőrben című vámpíros, vérfarkasos sorozatot is. Én voltam Mákúr a Számkiszervezett című zseniális vígjátéksorozatban is. Ott különlegesen nehéz volt a megfelelő akcentust megtalálni és folyamatosan megtartani. Nemrég pedig csináltam egy gyönyörű BBC-sorozat narrációját is, valószínűleg az is hosszú ideig megmarad bennem.