A sebek tesznek hitelesebbé

Magyarországon forgott a Válaszcsapás (Strike Back) harmadik évadja. Az HBO jóvoltából a két főszereplővel, a Damien Scottot alakító Sullivan Stapletonnal és a Michael Stonebridge-t játszó Philip Winchesterrel beszélgettünk: Stapleton még egy kutyatámadást is bevállalt a történet kedvéért, és mára remekül káromkodik magyarul; Winchester örül, hogy nem ő kapja a szexjeleneteket, a Balaton viszont egyszerűen lenyűgözte.

Sullivan Stapleton és Philip Winchester mindketten igazán kemény fickókat játszanak az HBO Válaszcsapás című sorozatában, ráadásul maguk csinálnak minden kaszkadőrjelenetet. Korábban is jobbára akciószerepeket kaptak, Stapletont legutóbb a Gengszterosztag-ban láthattuk (következő filmje a 300: A birodalom hajnala lesz), Winchester pedig a Crusoe címszerepe után a Camelot-ban vállalt komolyabb tévés munkát.

Hogy tetszik nektek Magyarország?

Sullivan Stapleton: Budapest egy gyönyörű város, jó megint itt forgatni. Sajnos nincs időm mindent megnézni, amire kíváncsi vagyok, jó lenne egyszer turistaként is visszajönni. Tetszett Szentendre és Komárom is, és érdekesnek találom a magyar nyelvet is - persze az első szó, amit megtanultam, a "bazmeg" volt, de azóta tudok más szavakat is. (Ezután tört magyarsággal felsorol még egy csomó káromkodást - a szerk.)

Philip Winchester: Volt egy csomó forgatási helyszínünk, ami tetszett. Voltunk például - nem tudom, jól ejtem-e - Gyöngyössolymoson, ami gyönyörű vidék. (Ékezetek nélkül, de jól ejtette - a szerk.) A Balatonnál nem forgattunk, de pár hete lementem oda, teljesen lenyűgözött. Nem győztem ámulni, hogy meddig tart a tó.

Winchester (balra) és Stapleton jól szórakoznak Fotó: Magócsi Márton - Origo

Felismernek a magyarok?

P. W.: Most másodjára forgattunk itt, és idén többen fel is ismertek - az előző évben ez nem igazán volt jellemző. Amikor épp Budapesten voltunk, elmentünk pár szórakozóhelyre is, a Corvintetőre és a Szimpla Kertbe, ott odajöttek páran gratulálni, elmondani, hogy mennyire tetszik nekik a sorozat. De a magyar stábtagoktól hallottam, hogy ezeken a helyeken elég sok a külföldi, nem tudom, hogy ezek a rajongók magyarok voltak-e. Ma reggel pedig, pont az interjú előtt jöttem fel a lifttel, és egy fickó elkezdett méregetni, aztán csak annyit kérdezett: "Strike Back?" (Miután az eset a Corinthia Hotelben történt, itt is kérdéses, hogy magyar volt-e az illető - a szerk.)

Köztudott, hogy a Válaszcsapás-ban nem alkalmaztok kaszkadőrt, mozgó vonaton futtok, robbanások elől tértek ki. Van olyan, amit nem vállalnátok be?

S. S.: Eddig nem volt ilyen, még egy kutyatámadást is bevállaltam, aztán az állat alig akarta elengedni a vállamat. Szóval a legtöbb esetben a sebeink is igaziak, de talán pont ez teszi hitelesebbé a sorozatot a hagyományos akciófilmeknél. Nagyon élvezem is ezt a fajta forgatási módszert, színészként mindig is szerettem a fizikai kihívásokat.

P.W.: Én a kutyatámadásra például nemet mondtam volna, mert egy állattal dolgozni mindig kiszámíthatatlan - amit Sullivan esete is igazolt -, egyszerűen nem lehet előre tervezni. Persze más helyzetben is érhetnek balesetek, volt például egy jelenet, amelyben egy szobából kellett kilépnem a folyosóra, majd, meglátva a robbanást, visszabújni. Csakhogy túl későn léptem ki, akkor már ott volt a tűz, meg is égett az egyik oldalam.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Nem bánjátok, hogy többnyire akcióhősként listáznak titeket?

S. S.: Mint mondtam, én színészként is szeretem a fizikai kihívásokat. A karrierem elején jobbára olyan szerepek találtak meg, mint a rohadék pasi, aki cserbenhagyja a barátnőjét, szóval ehhez képest ez nagy előrelépés. Amúgy is szeretem az akciófilmeket, a kedvencem a Bourne-rejtély és folytatásai.

P. W.: Mindig is színész akartam lenni - vagy esetleg parkőr -, és kezdettől fogva olyan szerepeket kaptam, amelyekben valamilyen módon a fizikai erőmre is szükség volt - gondolom, ezt látták bennem, a testalkatom alapján. Kilencven százalékban azóta is akciószerepeket játszom, de édesapám nyomdokain haladva rendszeresen fellépek színpadon is, ahol természetesen más jellegű munkáim is vannak. (Philip apja, Jay Winchester a Montanai Egyetemen tartott színészkurzusokat - a szerk.)

Philip, nem vagy féltékeny Sullivanre? Mintha az ő figurája jobban előtérbe kerülne a sorozatban, ő kapja a legjobb nőket és a legtöbb poént.

P. W.: Annak inkább örülök, hogy nem kapok olyan szexjeleneteket, mint ő - gyanítom, a feleségem is igen hálás ezért. Azzal nem értek egyet, hogy az ő karaktere lenne előtérben: vannak olyan epizódok, amelyek inkább Damienre íródtak, mások viszont éppen hogy Stonebridge-re. Van köztünk egy egészséges rivalizálás, de maximálisan tiszteletben tartjuk a másik munkáját.

Fotó: Magócsi Márton - Origo

Mi volt a leghasznosabb készség, amelyet elsajátítottatok a forgatás során?

S. S.: Hogy hogyan maradjak fitt. A forgatás alatt mindennap többórás, kemény edzést kell végigcsinálnunk, de vannak gyakorlatok, amelyeket az év többi részében is csinálok, egyrészt az egészségem miatt, másrészt, hogy a következő évadra - vagy éppen más produkciókra - is formában maradjak.

P. W.: Talán az, hogy megtanultam kezelni az időbeosztásom. Ott vagyok reggeltől estig egy forgatáson, egymást követik a kaszkadőrjelenetek, és nekem mindig készen kell állnom, és úgy kell adnom magam egy jelenetben, hogy legyen idő a többire is. Ezzel összefügg, hogy megtanultam vigyázni a testi épségemre. Bizonyos helyzetekben hasznos lehet, ha tudod, hogyan eshetsz le magasról, anélkül, hogy különösebben megsérülnél. Most már meg is tudom védeni magam, ha arról van szó - fiatalkoromban taekwondóztam, de az meg sem közelítette azt a katonai kiképzést, amelyet a Válaszcsapás miatt kaptunk, kapunk.

A kiképzőitek igazi elit katonák, akárcsak a karaktereitek. Vannak a figuráitoknak valós megfelelői?

P. W.: Még az első évad rendezőjének, Dan Percivalnak volt egy pár ismerőse a seregben. Az egyiknek Bridge volt a vezetékneve, gondolom, ebből lett a Stonebridge, de volt egy olyan fickó is, akit Damiennek hívtak. Amikor a kiképzés során először találkoztunk velük, és bemutatkoztak, akkor jöttünk csak rá, hogy valószínűleg róluk mintázták a karaktereinket.