A Family Guy a tizenkettedik szezonjánál tart, világszerte népszerűvé vált, a Facebookon körülbelül 54 millió rajongója van - ami nem rossz teljesítmény ahhoz képest, hogy eredetileg már a harmadik évadnál elkaszálták. A Fox producerei amúgy sem fűztek hozzá sok reményt, a pilot megvalósítására annak idején csupán 50 ezer dollárt adtak Seth MacFarlane-nek, miközben egy főműsoridős rajzfilmsorozat egy epizódja nagyjából 1 millió dollárból jön ki.
MacFarlane ennek megfelelően elég kezdetlegesen készítette el a pilotot, a technikai megvalósítás helyett a majdani sorozat szellemiségére helyezve a hangsúlyt, ami be is jött a Fox vezetőinek - a nézettség eleinte azonban nem emelkedett az egekig, így a Family Guy-t a harmadik évaddal le is vették a műsorról. Akkor azonban szembesültek azzal, hogy a DVD-kiadások igen jól mennek, mint ahogy a szindikátusi sugárzás is elég sok nézőt bevonzott, így jó másfél éves szünet után újra elővették a sorozatot.
2008-ban MacFarlane már 100 millió dolláros szerződést kötött a Foxszal, amely azt is biztosította, hogy a Family Guy - és az Amerikai fater - legalább 2012-ig képernyőn marad. Ezzel MacFarlane az akkori viszonyok között a legjobban fizetett televíziós íróvá vált, és máig nem lehet oka panaszra: megcsinálta a Family Guy spin-offját, a Cleveland Show-t is, 2014-re pedig egy Bordertown című sorozattal szeretne előállni, amely egy texasi határőr és egy mexikói bevándorló kapcsolatáról szól.
Emellett dolgozik a Ted utáni második nagyjátékfilmjén, az A Million Ways to Die in the West-en, valamint egy karácsonyi lemezen, amely elvileg jövőre kerül a boltokba. MacFarlane ugyanis zenével is foglalkozik - fiatalkorában annál az idős párnál képezte a hangját, amely többek között Barbra Streisandot és Frank Sinatrát is tanította -, 2011-ben már megjelentetett egy albumot, amelyen amerikai sztenderdeket énekelt, jobbára az ötvenes évekből. De mivel foglalkozott, mielőtt berobbant volna a Family Guy-jal?
Már kilencévesen képregényrajzolóként dolgozott
A Connecticutban felnőtt Seth Woodbury MacFarlane állítólag már kétéves korában olyan, a tévében látott rajzfilmfigurákat próbált folyton lerajzolni, mint Kovakövi Frédi vagy Fakopáncs Frici, ötévesen pedig elkezdett pörgetős könyveket készíteni, miután a szülei meséltek neki a műfajról. Mint a Kevin Pollak Chat Show-ban elmondta, már ekkor nagy hatással voltak rá olyan komikusok, mint Woody Allen, Mel Brooks vagy éppen a Monty Python tagjai.
Kilencévesen már a helyi lap, a Kent Good Times Dispatch is megjelentette heti képregénysorozatát, a Walter Crouton-t, és MacFarlane elmondása szerint öt dollárt fizetett érte hetente. Az író-rajzoló már ekkor vonzódott a botrányosnak mondható témák iránt, az egyik lapszámba ugyanis a templomi áldozásról készített képregényt, amelynek poénja az volt, hogy a fő karakter az oltár előtt térdelve megkérdezi a papot, hogy az ostya mellé kaphatna-e sült krumplit is. A helyi pap egyből dühös levelet küldött a szülőknek, így MacFarlane már gyerekkorában hozzászokhatott a Family Guy egyes részeit övező tiltakozáshoz.
Középiskolás korában kapott a szüleitől egy 8 mm-es kamerát, azzal kísérletezgetett, majd beiratkozott a Rhode Island School of Designra, ahol videoművészetet és animációt tanult. Vizsgafilmként itt készítette el 1995-ben a The Life of Larry-t (szörnyű minőségben ugyan, de itt megnézhető), amely valamilyen szinten a Family Guy előfutárának tekinthető: más stílusban megrajzolva, de már itt megjelent egy Peter Griffinre emlékeztető főhős, egy Lois nevű feleség, valamint egy beszélő kutya, illetve több poén és popkulturális utalás is bekerült innen a későbbi kultsorozat első évadjába.
MacFarlane végül ennek a munkájának köszönhetően került be a Hanna-Barbera csapatába, ahol olyan rajzfilmsorozatokon dolgozhatott, mint a Dexter laboratóriuma, a Boci és Pipi, az Én vagyok Menyus vagy a Johnny Bravo - saját bevallása szerint ez utóbbit élvezte a legjobban, és ebből is tanult a legtöbbet a rajzfilmkészítésről. Közben megcsinálta a The Life of Larry folytatását, a Larry & Steve-et, majd a Disneynek és a Nickelodeonnak is bedolgozott, végül 1998-ban kapta meg a lehetőséget a Foxtól egy saját sorozatra.
Épp lekéste a World Trade Centerbe csapódó gépet
1999 januárjában el is indult a Family Guy, azonban nem láthattunk volna belőle túl sokat, ha MacFarlane 2001. szeptember 10-én nem rúg be nagyon, és masszív másnapossága nem tartja a kelleténél tovább a hotelszoba ágyában. Segített persze az is, hogy az utazási ügynök reggeli 8.15-ös indulást adott meg neki 7.45-ös helyett, MacFarlane azonban így is csak tíz perccel maradt le arról a Bostonból Los Angelesbe tartó gépről, amelyet aztán eltérítettek, és a World Trade Centerbe vezettek.
A rajzfilmes később így mesélt az esetről a TVShowsOnDVD.comnak: "Az egyetlen ok, amiért ez nem hatott rám úgy igazán, az volt, hogy egészen a végéig nem tudtam, hogy bármiféle veszélyben is voltam, nem volt meg az igazi pánik. Persze, kijózanító volt a tény, de az embernek sok ilyen pillanata van: átmegy az utcán és majdnem elüti egy autó... ez csak éppen valami jelentősebbhez kötődött. Igazán nem engedhettem, hogy hatással legyen rám, hiszen komédiaíró vagyok. El kellett rejtenem az agyam hátsó részébe."
A társadalmi felelősségvállalás iránti igény azonban felébredhetett benne - persze, ez összefügg azzal is, hogy időközben egyre ismertebb lett, és rengeteg pénze lett. Elkötelezett híve a demokratáknak, különféle bizottságok és Obama 2008-as kampánya számára összesen 200 ezer dollárt adományozott, életre hívta a Carl Sagan és Ann Druyan műveit archiváló alapítványt, illetve teljes mellszélességgel kiáll a melegek jogaiért is - annak ellenére, hogy ő maga heteroszexuális, egy időben például a Trónok harca hercegnőjével, Emilia Clarke-kal randizgatott.