Melyek voltak a legemlékezetesebb élményeid?
Elsőként Perth jut eszembe: egy teljesen elszigetelt város, 1300 mérföldre fekszik a legközelebbi településtől, mégis egy igazi menő, kozmopolita hely. Aztán, a Ningaloo-zátonynál hihetetlen élmény volt cetcápákkal úszni. A Purnululu Nemzeti Parkban pedig ott tornyosultak előttem a Bungle Bungles óriás kaptárra emlékeztető sziklái - lélegzetelállító volt.
Ha valaki szeretné utánad csinálni ezt az utat, mit javasolnál neki?
Azt, hogy csak óvatosan! Ez az út az egyik leginkább embert próbáló: napi 400 mérföld a motoron a végtelenbe nyúló aszfaltúton, és mindez 40 fokban. Életre szóló élmény, mert fizikailag és mentálisan is nagy kihívás, közben sokat megtanulsz magadról.
Hogy bírtad ezt a hőséget talpig bőrszerelésben?
Vannak dolgok, amiket - például a testi épséged érdekében - el kell viselni. Én egy különleges, légzsákos mellényt viseltem, ami felfúvódik, ha leesem a motorról. A karjaim persze ettől még megsérülhetnek, de legalább a mellkasom védve van. Egy ilyen mellény nem olcsó, de megéri, ha az életed a tét.
Egy ilyen út egyéb veszélyekkel is jár. Ezekre hogyan készültél fel?
Alkonyatkor és hajnalban jobb, ha az ember óvatosabban vezet, nehogy összeütközzön az úttestre váratlanul kiugró emukkal, kengurukkal, vagy vad tevékkel. Mivel melegben nem szeretnek előjönni, ezért én inkább a napközbeni hőségben vezetést választottam. Az út közepén haladtam, hogy ha egy vad nekem támadna, legyen terem védekezni.
Mi volt a legijesztőbb helyzet, amivel szembe találtad magad?
Számomra a legijesztőbb, ha kórházba kerülök, de szerencsére ilyen eset még nem volt. Amikor például a Bonneville só-síkságra mentem, hogy megdöntsem a szárazföldi sebességrekordot, az egyszerre a legfélelmetesebb és a legélvezetesebb tapasztalat volt. Amikor 110 mérföldes sebességgel száguldasz a jégen, ráébredsz, hogy 50 százalék esélyed van a túlélésre. Én megúsztam.
A családod hogy bírja, hogy ennyit vagy távol?
Lehet, hogy épp ez a hosszú házasság titka! A feleségem nagyon megértő, és a gyerekeim is elfogadták az életmódomat. De nélkülük nem tudtam volna mindezt végigcsinálni.
Mit viszel magaddal az utazásaid során?
Elsősorban nem mit, hanem kit: Hamish-t, a produceremet. Az ajtóig sem találnék el nélküle. De viszek több adaptert a mobiltelefonomhoz és a műholdas telefonom is elengedhetetlen, ennek segítségével a legeldugottabb zugból is kitalálok. Na meg persze egy nagy csomag Oreo kekszet, minden reggel ezt eszem a kávém mellé. Amíg van Oreo, kávé és cigi, én elégedett vagyok.
Tapasztalatod alapján melyik útvonalak a legizgalmasabbak?
Az első a Route 66, az ismert 66-os út. Olyan mint maga az Amerikai Álom, mint egy igazi amerikai film, amiben te és a Harley-d a főszereplő. Az egész popkultúra innen ered: az első autós-motoros éttermek, az első motel, az első benzinkút, az első McDonald's és az első hirdetőtáblák. Felejthetetlen.
A második Új-Zéland. Csodás utak és táj, sehol egy autó a környéken. Komolyan, Új-Zéland északról délre haladva, Aucklandtól Queenstownig a legszebb táj, amit valaha láttam. Még akkor is, amikor szakadt az eső.
A harmadik Dél-Afrika. Itt minden különleges: a növényzet, az állatok, az emberek. Ha bevállalós vagy, az aszfaltútról letérve akár 300 km-t is megtehetsz, vagy választhatod a"Dél-Afrika light"-ot Johannesburgtól Fokvárosig, ez utóbbi teljesen veszélytelen.
Következő utad a Balkánra visz, hova látogatsz el?
Horvátországban kezdek, aztán jön Bosznia, Montenegró, Macedónia és Szerbia, és talán Bulgária. 2015 elejére tervezem. Sok-sok éve jártam erre, és izgatottan várom, hogy újból felfedezzem.
A premier szeptember 29-én este lesz. Az interjút a Travel Channeltől kaptuk.