Kállai-Kiss Zsófi: Négy-nullra kikapni nagyon kemény
![Kállai-Kiss Zsófi, X-Faktor](https://cdn.origo.hu/2023/12/xlCK1WYM1s0yEkLGfS-KtsWHblhx19sYzQ2lzXsjBGs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhZmUxMzliODg1MTQ4NGI4ZTA1MjIwZGY5ODMzNGY1.webp)
Mikor kiderült, hogy az élő show végén ők ketten párbajoznak, tisztában volt azzal, hogy Horányi Julival szemben veszíteni fog, és számára ér véget a verseny. Azt érezte, hogy emelt fővel kell utoljára a színpadra állnia, de nem tudatosan adta fel, és nem is érzi szégyennek a távozást. "Utólag visszanézve a párbajt én is magamat küldtem volna haza. Négy-nullra kikapni nagyon kemény, de Julcsi kiment és harcolt, én pedig kimentem elköszönni. Próbáltam visszatartani a könnyeimet és mosolyogni, méltóságteljesen elénekelni a dalt - mesélte az RTL Klub reggeli műsorában.
Úgy gondolja, a mentorok közül Alföldi Róbertnek igaza volt, mikor azt mondta, hogy mindig azt érzi a produkciójában, mintha nem hinné el magáról, hogy a versenyben van, és jól tud énekelni. "Valamiért az alakult ki bennem a sok szakmai csalódás miatt, hogy tartani kell magam, és nem tudtam annyi érzelmet beletenni a dalokba, amennyit kellett volna" - magyarázta. Little G mentoráltja mellett marad a kiesést követően is, fognak együtt dolgozni a jövőben.