A szereplők kora állandóan változott
A hetedik szezonban Rachel a szereplők közül utolsóként ünnepelte a 30. születésnapját, annak ellenére, hogy korábban úgy tudtuk, Joey a legfiatalabb. Joey ugyanis az első évadban azt mondta, 25 éves, miközben Monicáról már korábban kiderült, hogy 26 - Rachel pedig az ő osztálytársa volt a gimiben. Ráadásul Günthernek azt mondta a lány az egyik epizódban, hogy májusban született, később egy rendőrnek viszont azt, hogy Vízöntő, ami, ugye, január-februárra esik. Ross viszont kifejezetten szerencsés alkat volt, a harmadik, negyedik és ötödik szezonban is 29 éves maradt, miközben a többiek folyamatosan öregedtek.
Rachel nem tudott volna bejutni Monica lakásába
A tizedik évad hálaadási epizódjában Monica és Chandler kizárta a lakásból a többieket, mert elkéstek az ünnepi vacsoráról. A helyzetet végül Rachel oldotta meg: előbányászott egy kulcsot, amely még abból az időből maradt nála, amikor Monicával lakott. Csakhogy a nyolcadik évadban volt egy olyan rész is, amelyben Joey és Phoebe zárta be véletlenül Monica lakását, majd a gondnok segítségével próbáltak bejutni. Miután arra hivatkoztak, hogy gázszivárgás miatt lenne fontos kinyitni az ajtót, a gondnok nem vacakolt a kulccsal, hanem egy fejszével betörette az ajtót - vagyis a zárat már legalább egyszer lecserélték, mióta Rachel kiköltözött.
Rossnak nem Carol volt az első nője
Ross az első szezonban vonakodva bevallotta Chandlernek és Joeynak, hogy volt felesége, Carol volt az első nő, akivel lefeküdt. Ez a verzió aztán többször előkerült, főleg a korai évadokban, amikor épp az volt a téma, hogy Rachel még csak a második lány az életében. A hetedik évadban viszont Ross egy alkalommal azzal húzta Chandlert, hogy a főiskolán lefeküdt a takarítónővel, mire Chandler emlékeztette rá, hogy az ő volt. Ross ezt nyugtázta is, csak annyival vágott vissza, hogy "Mindegy, te meg egy fiúval csókolóztál".
Chandler egyszer már megtanulhatott pénzt átadni
A hetedik szezonban volt az a jelenet, amikor Monica és Chandler elmentek egy étterembe, de nem kaptak asztalt, mire Monica azt mondta a párjának, hogy egy kézfogással észrevétlenül adjon valamennyi pénzt a pincérnek. Chandler bénázott egy sort, és rá is kérdezett, Monica honnan tudja az ilyen trükköket. Kiderült, hogy a volt pasija, Richard tanította meg rá, Chandler kérdésének viszont semmi értelme nem volt, hiszen a második évadban még Joeynak parodizálta Richardot, pont az észrevétlen pénzátadással mutatva be annak lazaságát. Sőt Richard eközben be is lépett a kávézóba, és azt mondta a srácoknak, hogy ő sokkal jobban csinálja ezt - vagyis utána akár még meg is taníthatta Chandlert a módszerre.
Ross nem lakhatott volna a csúnya pucér pasi lakásában
Ross az ötödik évadban örült meg annak, hogy a csúnya pucér pasi kiköltözött a Monicáékkal szemben lévő házból, és egyből meg is vette az apartmant. Csakhogy - a teraszról látott képek alapján - a pucér pasi első említésekor és Ross költözésekor két különböző épület állt az utca másik oldalán, az alkotók időközben megváltoztatták a kilátást. Ha a váltást a történeten belül is megpróbáljuk elképzelni, az egyetlen logikus magyarázat az lehet, hogy a házat lebontották, majd egy újat építettek a helyére - az már viszont elég valószínűtlen, hogy a pucér pasi visszaköltözött volna ugyanabba az épületbe, ráadásul ugyanabba a lakásba.