Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Cikksorozatunk első részében a hazai szinkron indulásával foglalkoztunk, az első filmmel, amelyet magyar nyelvre is átvettek. A II. világháború előtti idők mozis helyzetéről, szinkronjáról itt olvashat. A második rész az 1945-1956 közötti időszakról szólt, a Rákosi-korszak törekvéseiről, és arról, mit talált egy kutya a stúdió kertjében, és miért volt ez igen fontos. Cikksorozatunk harmadik részében az 1956 utáni időszak követezett, csodálatos anekdotákkal megfűszerezve. Most az utolsó rész van soron.
Dallas Budapesten
A magyar tévézés egyik legsikeresebb sorozatának szinkronrendezője Hazai György volt. Nem volt könnyű helyzetben a kezdetekkor: „Egy hosszú sorozatra nem könnyű szerepet osztani, különösen akkor, ha a rendezőnek az egészből csupán egy-két részt van lehetősége megtekinteni, és ez általában minden sorozat esetében így van. Olyan, mintha az ember fejest ugrana egy medencébe, de nem tudná, mennyi víz van benne. Nagy a rizikó, mert nem lehet tudni, hogy a történet folyamán hogyan változnak majd a karakterek."
"A Dallasnál egyébként úgy éreztem, hogy szinte valamennyi figura szinte 'hívja' a megfelelő magyar színészt, csak diszponálni kell. Ennek ellenére voltak, akik nem örültek a figurának. Például Dallos Szilvi kezdetben nem szerette Ellie-t, azt mondta, hogy ez a nő nem csinál semmit, csak jó... mit kezdjen vele? Kránitz Lajos viszont úgy vélte, hogy Jockey csak rossz, mindenki utálni fogja. Szerencsi Éva meg azt mondta, hogy 'ez' folyton csak részeg, a szájakrobatikáját pedig nem fogja tudni követni 365 részen át" – emlékezett.
Kálmán Judit dramaturg aktív szerepet vállalt a sorozat magyarváltozatának elkészítésében: "Hamar felvázolódtak a családi, ismerősi, baráti viszonyok, eldőlt, hogy ki kit tegezzen. Ekkor lett Sue-Ellenből Samantha, mivel a sorozat első fordítója, Takácsy Gizella jogosan tartott attól, hogy az eredeti név kiejtése („szu-elen") esetleg feleslegesen komikus effektust visz a filmbe, ami a fordítás halála. A szinkrondramaturgnak a nyelvtudás mellett szerteágazó kulturális, történelmi, irodalmi és az élet legkülönbözőbb gyakorlati területeit felölelő ismeretekre is szüksége van. A Dallas forgatásához elmélyülten tanulmányoztuk a lóárverések, a ranchon folyó gazdálkodás, a tőzsde világának szakkifejezéseit, majd próbáltuk mindezt közérthető formába önteni, hiszen a sorozat a várakozásoknak megfelelően kezdettől fogva hatalmas népszerűségnek örvendett."
Harkányi Endre is sokat megfordult az épületben
Az egyik felejthetetlen szinkronélménye a Hófehérke és a hét törpe című Walt Disney-film volt, amelyet Gerhardt Pál rendezett. Gondosan kiosztották a szerepeket, ki lesz a Hófehérke és kik a törpék. "Rám a Kukát osztották. Nagy izgalommal vártuk a forgatás kezdetét, hiszen valamennyien szerettük ezt a filmet. A gyártásvezetőnek volt a legnehezebb dolga, hét törpét, akarom mondani hét színészt kellett összehoznia naponta, egyszerre, mert azok mindig együtt voltak" - emlékezett.
"Már harmadik napja szorongtunk heten a mikrofon előtt, mindenki beszélt csak én nem. Kuka az kuka! Az nem beszél! Sietve közöltem észrevételemet a többiekkel. Nagy nevetéssel nyugtázták felfedezésemet, majd közölte a rendező, hogy igazad van, Banditám, hát akkor szia. A többi törpe még két hétig vehette fel a gázsiját!" – tette hozzá.
Szabó Ottó és Derrick
A Derrick sorozatban Horst Tappert karakterét szinkronizálta, ez volt az a figura, amelyet mindig felismertek a magyarok, ha Szabó megszólalt. Egy alkalommal a feleségével, Bursi Kati szinkronrendezővel betértek egy bisztróba.
"A következő pillanatban rendőrök szállták meg a helyiséget. Mindenkit igazoltattak. Kati volt az első, akitől elkérték a személyi igazolványát. Én csak annyi mondtam: Mi van, Kati? Rossz fát tettél a tűzre? A rendőrök rám kapták a tekintetüket és elmosolyodtak. Nyújtottam feléjük az igazolványomat, és akkor az egyik rendőr azt mondta: Köszönjük, Derrick úr! Önt már a hangja igazolta."
Makay Sándor és Belmondo
Egy alkalommal a Pannónia büféjében ült egy társasággal, amikor megjelent Hársing Lajos. Leült Makay mellé, és elhívta a vágószobába. "A meghatottságtól elájultam. A vágóasztalon befűzve a Puha ágyak, kemény csaták című film. Azt mondja Lajos, hogy ez a film arról szól, hogyan jut el egy fiatalember a totyakos, öreg tábornokok szexéhes fiatal feleségeinek ágyain keresztül a Becsületrendig, amelyet a kemény helytállásainak elismeréseként tűznek a mellére. Miután feltűzték a kitüntetést Belmondo mellére - mert hogy ő a szívrabló -, a franciában elhangzik egy pikáns vezényszó a parancsnok szájából, amelyre a gárda tagjai visszahelyezik kardjukat az oldalukra. Na, szóval, ide kéne valami pikáns magyarul, magyarázta."
„Hirtelen világosság gyúlt az agyamban: legyen a magyar pikáns vezényszó az, hogy 'hüvelybe!' Aztán a néző majd eldönti az értelmét... erre Hársing Lajos kitörő örömmel borult a nyakamba. 'Ez az! Hát, nem jutott volna eszembe!' Nagyon boldog voltam, hogy segíthettem, ha csak egy szóval is, a szakma egyik legbravúrosabb dramaturgjának" – emlékezett. Sztorikból tehát soha nem volt hiány.
Szaklapok is készültek
Két üzemi lapja volt a Pannónia Filmstúdiónak: a Pannóniafilm Híradó, amely 1981-től 1986-ig működött, és a Szinkronika 1987 és 1991 között. A Pannóniafilm Híradó elsősorban a Rajz- és Animációs Stúdió tevékenységét követte nyomon, de részletesen beszámolt az egész vállalat életéről: a Szinkronfilm Stúdió és a Videofilm Műterem munkáiról. Szinkron Krónika című rovatában pedig a szinkronműtermek hangulatát mutatta be az ott dolgozó művészeken, alkotókon keresztül.
A kéthavonként 400 példányban megjelenő tájékoztatót 1986 májusában megszüntették, mert a Pannónia Filmstúdióban működő Rajz- és Animációs Stúdió és a Szinkronfilm Stúdió szétváltak. Attól kezdve egy fedél alatt, de külön életet élt a két intézmény: Pannónia Film Vállalat és Magyar Szinkron és Videó Vállalat néven működtek tovább.
1987 májusában Szinkronika címmel új lap indult, amely már kizárólag a szinkron és a videó ügyeivel foglalkozott, bár - hogy a folyamatosság fennmaradjon - helyett kapott benne a Pannóniafilm Híradó is egy rovat erejéig, rajzfilmes írások közlésére. Ebben a munkában sok jeles újságíró, kritikus is részt vett, többi között Csala Károly, Csík István, Gervai András, Bársony Éva, Sas György, a szakmából Andor Péter, Szeredás András, Miklai Mária, Schéry András, Somló Andrea. A felelős szerkesztő Dallos Szilvia volt.
És végül: az utolsó nap
Nem sokkal az ezredforduló után, 2000 januárjában biztonsági őrök hada szállta meg az egykori Pannónia Szinkronstúdiót, és mindenkit kizavartak az épületből. Senki nem értett semmit, csak annak örülhettek, hogy a személyes dolgaikat felkaphatták kifele menet. Az épület és az abban felhalmozott tudás a nem sokkal korábban elindult kereskedelmi televíziók közötti háborúnak esett áldozatul. Az utolsó napon félbe hagytak szinkronokat, ijedtség és értetlenkedés maradt a falak között.
Az azóta eltelt években a biztonsági őrökön kívül, csak a piszok és a por járta be az irodákat, a magukra hagyott stúdiókat. A berendezéseket széthordták, kisrészük megmenekült, de a legtöbbje eltűnt vagy tönkre ment. A jelenlegi tulajdonos pedig vár, talán egyszer jobbra fordul a Hűvösvölgyi út 64-es számú telek sorsa.
Az anyag elkészítésében a korabeli lapok és Dallos Szilvia: Magyarhangja című kötete segítettek.
