Kertész Zsuzsa: Hónapok után szólalhattunk meg élőben

Kertész Zsuzsa ötven évvel ezelőtt írta alá első szerződését a Magyar Rádióban, kilenc évvel később a Magyar Televízió munkatársa lett. Jellegzetes hangjára máig felkapják a fejüket az emberek. Az egykori televíziós bemondó, műsorvezető, riporter, szerkesztő ma tréningeket, szakmai előadásokat tart, és pszichológusként tevékenykedik, szabadidejében pedig szívesen utazik. Az Origónak elmondta, manapság ritkán talál olyan műsort a tévében, ami leköti a figyelmét, az M1 hírcsatorna indulási napját kíváncsian várta – de végül csalódottan kapcsolta ki a készüléket.

• Ötven éve kezdett a Magyar Rádiónál, negyven éve az MTV-nél.
• Öt embert vettek volna fel a rádióba, de ő hatodikként mégis becsúszott.
• A mai napig aktív, tréningeket, előadásokat tart.
• Egy festőbrigád udvarolt neki a napokban.
• Jól érzi magát a nyüzsgő, zajos Tokióban és Józsi bácsi csendes tanyáján is.

Mint volt MTV-st meg kell kérdeznem: figyelemmel követte az M1 hírcsatornává alakulását?

Kapva kaptam a nemzeti hírcsatorna indulásán, várva, hogy a mostani technikai háttérrel, ifjú titánokkal, hírek garmadájával körülvéve, végre csemegére bukkanok. Hát az volt... Ha nem lenne ilyen szomorú a felkészületlenség, az éretlenség, a rendezetlenség, paródiának tekinthettem volna. Lázálmaimban még most is előfordul, hogy kigyullad a piros lámpa, konferálnom kell, és nincs meg a papír, nem az a bejátszás indul el, a helyszín még nincs adásra készen. Mondom: lázálmomban! Szegény fiú az M1-en! Iszonyúan sajnáltam.

Milyen volt ötven évvel ezelőtt a Magyar Televízió munkatársaként dolgozni?

Most február 15-én volt az ötvenedik évfordulója annak, hogy a Magyar Rádióban aláírtam az első szerződésemet, és április 1-jén több mint negyven éve lesz, hogy a Magyar Televízió munkatársa lettem. Akkor még mindkét intézménynek nagyon nagy híre és rangja volt. A precizitás magasiskolája volt a bemondói munka, ami persze csak akkor valósulhatott meg, ha a szerkesztők, a műszak hozzáértőn látták el a feladatukat. Felkészületlen ember egy területen sem dolgozhatott. Anno egy hírműsorban vagy híradóban szerepelni egyenlő volt a szakma egyfajta csúcsával.

Négyezer jelentkező közül végül hatan írhattak alá szerződést Forrás: Fortepan

Hogy zajlott a felvételi, mi alapján választották ki a legjobbakat?

A Magyar Rádió bemondónői munkakör betöltésére pályázatot hirdet – így szólt a felhívás. Feltételként minimálisan érettségit, illetve egy nyelv ismeretét szabták. Dehogy tudtam én, hogy mi fán terem a bemondóság! Munka kellett. Az egyetemi előfelvételim akkor parafálódott, ha kilenchavi munkaviszonyt felmutattam. A legkülönbözőbb helyekre beadtam a jelentkezésemet. Az Express Utazási Iroda és a Magyar Rádió jelzett vissza először.

Egyértelmű volt, melyiket választja?

Persze, hogy teljes ismeretlenségével a rádió izgatott jobban, különösen az után, hogy megláttam a tömött folyósokat. Napjában, reggeltől estig folytak a meghallgatások, több mint négyezren jelentkeztünk.

Mire kellett figyelni?

Először csak az orgánumot vizsgálták, aztán kiestek a beszédhibások, azt követően prima vista olvasás (lapról olvasás első látásra – szerk.), illetve ismert szöveg előadása következett. Még mindig nem volt vége. Az azt követő fordulóban hírek kommentálása, idegen szavak, nevek kiejtése volt a feladat. A hirdetés 1964 nyarán jelent meg, és csak szeptemberre apadt a létszám 26-ra, majd 11 esélyest jelöltek ki tanfolyamra. A tél a felkészítésünkkel telt. Pintér Sanyi bácsi, a bemondók doyenje és a gyakorló nyelvész Wacha Imre vállalta velünk a munkát. Végül elkészültek a vizsgafelvételek, természetesen név nélkül. Az elnökség az alapján döntött, ki legyen az öt szerencsés. Én voltam a hatodik!

Kertész Zsuzsának egy fia van, Tímár Andor színész szerepelt a Szomszédokban is Forrás: Kertész Zsuzsa

Hogyhogy sikerült hatodikként bejutnia?

Vadász Áginak köszönhetem, akit vidékre szólított az élet. Később visszakerült az őt megillető bemondói helyre. Elérkezett 1965. február 15., és aláírtuk első, három hónapra szóló szerződésünket. A háromhavonkénti megújítás másfél éven keresztül tartott. Mentorokat kaptunk – én először Erőss Anna védelmébe kerültem –, és próbajáratokkal megkezdődött a gyakorlati munka. Hosszú hónapoknak kellett eltelniük, míg élőben megszólalhattunk, az akkor még kevesek által fogható URH-n, évekbe telt, mire elrugaszkodhattunk a kötött szövegektől. Egy dolog viszont évtizedeken át kitartott: a ragaszkodás a rádióhoz, a sokszínű rádiós munkához.

Mondhatjuk, hogy a hangja a védjegye. Máig azonosítják önt, ha megszólal?

Ha valaki bizonytalan benne, hogy én vagyok-e én, igyekszik kivárni, amíg megszólalok. A "hangjáról felismerem, már láttam magát valahol", vagy "ez a hang! Jaj, de jó, hogy hallom a hangját! Én ezen a hangon nőttem föl!" jellegű megszólítások nem ritkák.

A mai napig?

Legutóbb szembejött egy igen jóképű, magas, deli fiatalember, és érdeklődve vizslatott. Kihúztam magam, elővettem a legszebbnek hitt mosolyomat, mire felbátorodott, és felkiáltott: "Zsuzsa néni! Tudja, hogy én csak akkor voltam hajlandó fogat mosni, ha maga kért rá? Anyukám már alig várta, hogy maga legyen adásban, mert akkor minden kérést teljesítettem. A maga meséin aludtam el!" Az OBSI liftjében pedig egy festőbrigádnak akadt meg a szeme rajtam. Egyikük meg is szólalt: "Maga nagyon szép lány lehetett! Még most is látszanak a szép vonásai." "Most meg szép asszony vagyok! Nem igaz?" – fakadtam ki. Máig nem tudom, miért tört ki belőlük a nevetés.

Mondta, hogy az M1 rajtja nem nyűgözte le. Talál azért olyan műsorokat a tévében vagy a rádióban, amiket szívesen követ?

Nagyon ritkán bukkanok olyan műsorokra, amelyekről feltételezem, hogy lekötik a figyelmemet. Ha felfedezem régi rádiósok nevét a műsoráradatban, egészen biztos, hogy arra fókuszálok, mert tudom, hogy minőséget kapok. Nagyon igényes zenei összeállításokkal találkozom, a korszerű technika minden csínját-bínját alkalmazó, másodpercnyi pontosságú vágásokkal, zenei furfangokkal.

Szeretem a tudományos műsorokat. Nem biztos, hogy mindig minden szó, kifejezés eljut a tudatomig, de nem akarok lemaradni napjaink csodáiról. A drónkamerák olyan felvételeket készítenek, amelyekhez az ember másként nem férhet hozzá. Egyszer régen, a nevadai sivatag barna bársony hegyvonulatánál éreztem egyszer, hogy jó lenne madárként fölé röpülni.

Szeret utazni, van kedvenc úti célja?

Igen, a legkedvesebb, legáhítottabb időtöltéseim egyike az utazás. Szaladjon a táj, éljen az élet körülöttem, fedezzek fel szokásokat, ízeket, színeket. A messze nyújtózó terek, főként tengerek, sivatagok, az Andok hegyláncai lenyűgöznek. De a nyüzsgő embertarkaság – Tokióban átkelés az útkereszteződésben, a török bazár, a kenyai piac – ugyanúgy elvarázsol, mint egy alföldi tanyán Józsi bácsi, akivel elüldögéltünk, és megilletődve néztük a bomló mandulavirágokat. Egyetlen kérése az volt hozzám, hogy küldjek neki újságokat, mindenfélét, mert szenvedélye itt a kert végében az olvasás.

A hangja a védjegye, ma is felismerik róla Forrás: Kertész Zsuzsa

Szakmailag a mai napig aktív. Milyen munkái voltak a közelmúltban?

Készülnek velem interjúk, beszélgetések a médiában, tartok tréningeket, szakmai előadásokat neveléssel, pszichológiai problémákkal, megszólalással kapcsolatosan, és szerepelnek egyéni felkészítések, terápiás foglalkozások a naptáramban. Megesik, hogy levezetek egy-egy programot, jótékonysági gálát, a közelmúltban például a Péterfy-kórház bálján tombolát sorsoltam. Csodás helyszínek is adódnak, ahol még most is megszeppenek. Ilyen a Parlament ülésterme, de meghökkent a bükkszentkereszti táj szépsége is, ahol hosszú évek óta én vagyok a Gyógynövénynapok háziasszonya. Sőt, az egyik városnéző autóbuszon a magyar nyelvű programismertetőt is tőlem hallják.

Ha szerepelni hívják, szívesen megy?

Hívása válogatja. Ha régi cimbora hív, vagy olyan mondandójú műsor szólít meg, vagy nekem van mondandóm, amit fontosnak tartok közölni, feltétlenül. Jólesik a ragaszkodás, hogy mióta létezik ez a műfaj, nem tágítanak mellőlem. Egy kiállítás sorsát is a szívemen viselem. Januárban volt a MÚOSZ-ban egy nagy visszhangot kiváltó, egyedülálló sajtótörténeti tárlat "Rendszerváltoztató éveink Japánból nézve", Trom András – időközben aranytollas újságíró – tokiói tudósítói munkájának gyümölcse. A tablók szerkesztésének, gyakorlati kivitelezésének is részese voltam, de bemondói feladatot is kaptam a megnyitón. A Magyar–Japán Baráti Társaság utaztatni kívánja a kiállítást, Gyulától Keszthelyig, én pedig szeretnék kísérőül szegődni. Úgy érzem, szép nyaram lesz.