Lengyel Tamás: Ki ne szeretne egy vadromantikus kalandfilmet?

Színházi és filmbeli szerepei mellett a tévé képernyőjén is többször feltűnt, láthattuk a Jóban Rosszban, a Munkaügyek és a Fapad szereplőjeként, a március 15-én debütáló Kossuthkifli-ben pedig a főszereplőt, Swappach őrnagyot alakítja. Lengyel Tamás szerencsésnek érzi magát, bizonyos jelenetei előtt a mai napig görcsbe rándul a gyomra, Rudolf Péter sorozatának forgatásán pedig a kardjával volt a legtöbb konfliktusa. A színész az Origónak mesélt.

• A gimnáziumban az is megfordult a fejében, hogy orvos lesz
• Sok lehetőséget kapott az elmúlt időben, emiatt szerencsésnek érzi magát
• Szereti, hogy a kis befogadóképességű színházban a figyelemnek súlya, anyaga van
• A Kossuthkifli forgatásán a legtöbb konfliktusa a kardjával volt
• Megégette magát egyszer, azóta próbál elhatárolódni a bulvártól

Felmerült benned valaha, hogy ne színészként éld az életed?

Nincs olyan emlékem, hogy más akarnék lenni. Olyasmire emlékszem gyerekkoromból, hogy édesapám azt magyarázza, ha csillagász lesz az ember, akkor a matekot jòl kell tudnia. Ez akkor lehetett, amikor már ismerkedtem a matekkal és már nem tetszett. Vicces, de gyakorlatilag tízéves koromtól kezdve állandó színházi társulati tag vagyok, Lojkó Lakatos József Harlekin gyermekszínházában kezdtem, majd Földessy Margitnál folytattam és ott nőttem fel.

Sosem volt második alternatívád?

A gimnáziumba felvettek biológia - angol szakra, akkor az volt a fejemben, hogy akár orvos is lehetek. Későn érő típus vagyok, két évig szorgalmasan jártam a duplaórákra, majd rájöttem, hogy nem érdekel.

Tízéves korától tagja színházi társulatoknak Fotó: Polyak Attila - Origo

Ilyennek képzelted a színészek életét?

Pont olyannak képzeltem, mint például a Kossuthkifli forgatását, vagy a Revizor próbáit a Vígszínházban, de mondhatnék sok másikat is. Nagyon szerencsésnek gondolom magam, mert rengeteg izgalmas szerepet játszom és játszottam. Időközben persze vannak olyan dolgok is, amiket meg kell csinálni az embernek, és nem feltétlenül jelentenek szakmai kihívást. De ez természetes, hiszen a színház csapatmunka, vissza is kell adni abból, amit kapok.

A szerencsének tudod be azt is, hogy mostanában ennyi főszereppel kínálnak meg? A Fapad-ban az egyik kulcsfigurát alakítod, a Kossuthkifli sztorija pedig a te karakteredre épül.

A szerencse nem elhanyagolható része a dolognak, nagyon sok múlik rajta. Remélem, hogy sokáig jó barátok maradunk, de hiszem, hogy a lehetőségeket nem csak megkapni kell, hanem kell tudni élni is vele. De valóban, először nem árt megkapni azokat. Én mostanában egy csomót kapok a sorstól, amiket próbálok a tudásomhoz, képesésségeimhez mérten a legjobban megvalósítani.

És sikerül? Elégedett vagy, ha visszanézed magad?

Néhány percet láttam eddig a Kossuthkifli-ből, a Fapad-ból sem túl sokat. Azt hiszem, sosem vagyok elégedett magammal, de nem is vagyok az a kifejezetten elégedetlen típus. Szerintem nagyon sok idő kell ahhoz, hogy az ember, amit elképzel, vagy amit kérnek tőle, csont nélkül meg tudja csinálni. Ezen kívül rengeteg lépcsőházi gondolatom is van. És hogy még egy örökbecsűt mondjak: a kétely a cselekvés mozgatórugója.

Sosem elégedett igazán magával Fotó: Polyak Attila - Origo

Elsősorban színpadi embernek, vagy inkább filmszínésznek tartod magad?

Szerintem ma Magyarországon nincsenek ilyen kategóriák. Többet játszom színházban, mint filmben. De nem is forog annyi film, hogy az ellenkezője megtörténhessen akárkivel. Egy biztos, a hely méretétől függően máshogy kell játszania a színésznek. Teljesen más fellépni az Erkelben vagy a Vígszínházban, és egész más játékot követel egy stúdiószínház. Játszom a Sanyi és Aranka Színházban, ahol olyan közel ülnek az emberek, mint most mi interjú közben. Ott rögtön lebuksz, ha valami nem igazi és nem hiteles. Akkor elkezdi nem érdekelni a nézőket: lehet érezni a figyelmüket, érdeklődésüket.

Minél távolabb kerül a színpad a közönségtől, és minél nagyobbá válik, annál jobban alá kell húzni, erősíteni kell a mondanivalót. A Vígszínház színpadán egy kis gesztus nem él meg, mert nem veszik észre, mindent sokkal erősebben kell csinálni. Ha mindenképp válaszolni kell a kérdésre, azt mondanám, filmszínész alkat vagyok, mert nem szeretem a teatralitást, a túlzásokat. Az egyszerűséget kedvelem. A saját örömömet és bánatomat is kis képernyőn élem meg.

Említetted a Sanyi és Aranka Színházat, ami nagyon kis befogadóképességű. Ott milyen a színpadon állni?

Mintha sűrűsége, anyaga lenne a figyelemnek, eszméletlen élmény. A Neptun Brigád néven futó színházi társulás Bankhitel című előadásban vagyok vendég. Ezt játsszuk Baksa Imre barátommal a Sanyi és Aranka színházban, ahova valóban nem férnek be sokan, maximum hetven férőhely van.

Ha felkínálnak egy szerepet, mi alapján döntesz?

Mikor társulatban játszik egy színész, az esetek többségében nincs felajánlás. A szerződésben benne van, hogy hány bemutatót kötelező teljesíteni. Minden más helyzetben a munka minősége a döntő. Általában beszélgetek a rendezővel, megtudom, mi az elképzelés, kik lesznek a partnerek, mi a szerep, hol, mikor lesznek az előadások vagy mennyi ideig tart a forgatás.

Az egyszerűséget kedveli Fotó: Polyak Attila - Origo

Volt, amit visszautasítottál?

Nem sűrűn fordul elő, hogy visszautasítok egy felkérést. De nem is jellemző, hogy baromságokkal találnak meg.

2013 nyarától feszített tempóban zajlott a Kossuthkifli forgatása. Hogy tudtad összeegyeztetni a többi munkával?

Eszenyi Enikő elengedett a színházból, próbáltam volna Szász Jánossal az Álomkommandó-ban, de onnan kivett. A Kossuthkifli forgatási szünetében és utána Megdönteni Hajnal Tímeát forgattam. A Revizor próbakezdése előtt pedig a Víkend-et. Szerencsésen alakultak a dolgok, egyik a másikat követte, és nem kellett egyiktől sem megválni a másik miatt.

Volt olyan az 55 napos forgatási időd alatt, ami nem ment zökkenőmentesen?

Nem is értettem, hogy normális ember hogy tud úgy megmozdulni, hogy egy kard van az oldalára kötözve. A probléma az volt, hogy külön életet élt rajtam. Nem velem, nélkülem tette ezt. Sőt, komoly konfliktusban volt velem. Pedig minket együtt kértek fel erre a szerepre. Sokat kérleltem, volt, hogy könyörögtem neki, a legfontosabb jelenetekben ne gáncsoljon ki orvul. Eleinte olyan volt, mintha a filmen belül mi egy másik párbeszédet folytattunk volna, ezért a szünetekben, ebédidőben sem vettem le. A forgatás előtti két-három hétben megkaptam és otthon gyakoroltam. Amint hazaértem, felkötöttem magamra, abban néztem filmet, csináltam a dolgaimat, a lépcsőházban bóklásztam, néha hülyének is néztek miatta.

A magas költségek miatt érte kritika a sorozatot, 816 millió forintba került. Szerinted elfogadható ez az összeg?

Rudolf Péter azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy egy liter tejnél biztos drágább lett, de ha elfogadjuk azt, hogy oktatásra, kultúrára, művészetre szükség van, akkor érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy egy ilyen kaliberű, kosztümös sorozatnak mi az ára bárhol máshol a világban. Egyetértek vele. 312 perc forgott, ami három nagyjátékfilmnek felel meg. Az rengeteg. Továbbá a nézők már nagyon kifinomultan néznek filmet, ugyanazt akarják, amit az amerikai sorozatokban, filmekben megkapnak. Nem lehet gyengébb, ügyetlenebb, mert ha az lenne, akkor valóban mondhatnánk, hogy nagyon sokba került a forgatása.

Hogy gondolod, vevők lesznek a nézők az 1849-ben játszódó sorozatra?

Nagyon bízom benne. Ki ne szeretne, egy vadromantikus kalandfilmet, amely tele van humorral, valamint rólunk, a mi történelmünkről szól?

Meg kell felelni a nézői igényeknek Fotó: Polyak Attila - Origo

A Fapad is rólunk, magyarokról szól, mégis elég megosztó. Szerinted ennek mi az oka?

Teljesen másfajta humor, a Fapad-ban extrém hülyeségek mennek, abszurd, elrugaszkodott. Képtelen és nonszensz dolgok jelennek meg sorra, ami nyilván nem tetszik mindenkinek. Monty Python is sokak szerint vicces, de mások egyenesen a falnak mennek tőle. Eddig tizenkét rész ment le, és további tizenkét rész a megújuló Duna csatornán kerül adásba március 18-tól.

Egyszerre több szerepet is játszol, gondolom számos szöveget viszonylag rövid idő alatt kell megtanulnod. Mindig jól ment a memorizálás?

Erre kondicionálódott az agyam. Egy évig játszottam a Jóban Rosszban sorozatban, még pályám homályos hajnalán, sok jelenetet vettünk fel egymás után. Így idővel képtelenség volt előre készülni, muszáj volt megtanulnom, hogy ha ránézek a szövegre, gyorsan elraktározzam.

Máig izgulsz a szereplések előtt, vagy ez a félelem idővel elkopik?

Van bennem drukk, bár elég nagy rutinra tettem szert az elmúlt tizennégy évben. Minden főpróba, az első előadások, és az első felvételek komoly izgalommal járnak. Érdekes, hogy vannak bizonyos jelenetek, amiket egyszerűen nem tudok elengedni izgalom nélkül. A Revizor-ban van egy rögtön az elején, a Jóember-ben pedig a második felvonásban, amikor szabályosan görcsbe rándul a gyomrom, annyira izgulok.

Tudod, hogy miért pont ezeknél?

Nem, fogalmam sincs.

És mitől félsz?

Attól, hogy hibázok. Pedig nem történik akkor sem semmi, hisz aki nézi, nem tudja, ez milyen volt, vagy milyennek kellett volna lennie.

Néhány jelenet előtt mindig szörnyen izgul Fotó: Polyak Attila - Origo

Jelenleg mivel foglalkozol, milyen szerepekre készülsz?

Fogok szerepelni a Városmajori Színpadon a Halálos tavasz-ban, forgatok egy sorozatban egy kis szerepet az HBO-val és a Neptun Brigáddal készülünk egy újabb előadásra, ami a Bankhitel-hez hasonlóan szintén nagyon vicces lesz. Ezenkívül próbálok majd az anyaszínházamban, a Vígszínházban, és szeretnék egy kicsit pihenni is, elutazni valahova, de még nincs semmi konkrét. A jövő évadra nézve ezek a kilátások.

A magánéletedről tudatosan nem nyilatkozol a lapoknak?

Megégettem magam egyszer, azóta próbálok elhatárolódni a bulvártól. Bár érzem, hogy a nyilatkozatokra szükség van, hisz a sorozatokra, filmekre, és színdarabokra így tudom felhívni a figyelmet, a hírüket minél több emberhez eljuttatni, de csak a szakmai életemről mesélek. Azt szívesen elmondom, hogy valakivel együtt élek, jó nekünk, és pont, kész, semmi többet.

A színészetben megtaláltad a helyed, a jövőben is ezzel szeretnél foglalkozni?

Lehet, hogy igazad van és ez már a szinuszgörbe csúcsa, innen csak lefelé a lejtő, de én örülnék, ha tíz év múlva is forgatnék, színházban szerepeket játszanék. Bár érzésem szerint tiszavirág-életű minden. A világ is nagyon gyorsan változik, igénye van újabb és újabb arcokra, impulzusokra. Amit megcsócsált, azt eldobja, ezért is kell fukaron bánni a megjelenéssekkel. Ha rosszul dönt az ember, gyorsan devalválódik az értéke. Szerintem soha többé nem lesz olyan, mint Kern András, Halász Judit vagy Lukács Sándor esetében, akik harminc-negyven évet, szinte egy komplett pályát töltöttek el ugyanabban a színházban.

Iszonyú nagy lett a verseny, sok helyen meg lehet jelenni, közben pedig az igazi, tartalmas dolgok szűkülnek, egyre kevesebb van belőlük. Sokkal több pályázó van sokkal kevesebb helyre. Nagyon szeretem a színészetet, remélem, sok lehetőség jön még az életemben, de elég bizonytalannak, és kiszámíthatatlannak látom a dolgokat.