Mi van a tenyeredre írva?
Csak azok a dolgok, amiket meg kell csinálnom. Nagyon könnyen elfelejtek mindent, így amióta tudok írni, a kezemre jegyzetelek. Édesanyám mindig azzal fenyegetett viccesen, hogy tintamérgezést fogok kapni, de eddig még nem kaptam.
A szüleid mit szólnak ahhoz, hogy mérges pókokkal és kígyókkal barátkozol a műsorban?
Nem szoktam nekik mindent előre elmondani, sokszor csak a tévében szembesülnek azzal, hogy miket csinálok. A bátyám is kalandos életet él, Costa Ricán és Ausztráliában is lakott egy ideig, rendszeresen sziklát mászik, szörfözik, de ő is hasonlóképpen szokott eljárni, sokszor csak utólag mesél a kalandjairól. De tulajdonképpen nincs semmi jelentősége, a szüleim akkor is aggódnának értem, ha, mondjuk, papnak mentem volna.
Voltak azért meredek helyzetek a forgatás során?
Persze, volt, hogy moszkitók támadtak meg minket, gyíkok haraptak meg, elefántok kergettek meg, Brazíliában egy zöld anakonda csúszott át a lábamon, Arizonában pedig az ugráló kaktuszokkal gyűlt meg a bajunk. De alapvetően mindig figyelünk a biztonságra, van egy állandó orvos is a stábbal, és, ha például észreveszek egy veszélyesnek tűnő kobrát, egyből hátrébb küldöm az operatőrt. Nem akarunk feleslegesen virtuskodni.
Steve Irwin haláláról mit gondolsz?
Érdekes, engem pont az ő halála ébresztett rá, hogy mennyire fontos lenne továbbvinni az örökségét, nem csak az aranyos állatkákat mutogatni a természetfilmekben. Alapvetően színész vagyok, de sok szenvedélyem van, az állatokon kívül a sport vagy az ételek is, olyan műsort is szívesen vállaltam volna, amelyben ezekkel foglalkozhatok. Tíz éve talán még rossz karrierlépés lett volna elvállalni egy ilyen munkát, de az utóbbi években mintha emelkedett volna az ismeretterjesztés presztízse.
Mi vonz a pókokban, kígyókban, rovarokban?
Hogy egy olyan pici állat, mint a körmöm, bármikor meg tudna ölni, nemcsak engem, de akár Mike Tysont is. Lenyűgöz ez az erő, a természet ereje.
Otthon is tartasz ilyen állatokat?
Igen, vannak otthon kígyóim, pókjaim, sőt százlábú és skorpió is. A kutya vagy a macska több törődést igényelne, én meg keveset vagyok otthon, már csak a műsor miatt is sokat utazom. De egyébként másfajta viszony alakul ki ezekkel az állatokkal, nincs meg az a fajta kötődés, amit a kis kedvenceikkel kapcsolatban éreznek az emberek. Mondhatni, csak egy légtérben létezünk, figyeljük egymást, de nincs különösebb kapcsolatunk egymással.
Melyik volt a legemlékezetesebb ország, ahol megfordultál?
Rengeteg országban jártam a sorozat miatt, többek között Ecuadorban, Kenyában, Zambiában, Thaiföldön, Ausztráliában és Mexikóban is forgattunk, nehéz egyetlen helyet kiemelni. Minden ország büszke a saját látványosságaira, és mindenki kíváncsi arra, hogyan látják a lakóhelyét a külföldiek. Mi inkább az állatok miatt megyünk, először azt választjuk ki, hogy milyen állattal akarunk forgatni, a többi csak utána alakul ki.
Esetleg Magyarországon is jártál már?
Ukrajnában voltam a legközelebb, de jártam arrafelé Csehországban is. A Kárpátokról ezzel együtt mindig Drakula jut eszembe.
Mi a legfontosabb, amit megtanultál a sorozatból?
Érdekes módon ez nem az állatokkal, hanem az emberi viselkedéssel kapcsolatos. Akármerre jártam, kilencvenöt százalékban azt tapasztaltam, hogy ha mosolyogsz az emberekre, ők is visszamosolyognak, és úgy is segíteni akarnak, ha nem beszéljük egymás anyanyelvét.
Dominic Monaghan
Első filmszerepét 1997-ben kapta, az áttörést azonban a 2001-es A Gyűrűk Ura: A gyűrű szövetsége hozta meg neki, amelynek folytatásaiban is eljátszotta az egyik hobbitot, a Trufának becézett Borbak Trufiádokot. A magyar nézők a Lost Charlie-jaként is ismerhetik, de a FlashForward – A jövő emlékei-ben is játszott, legközelebb a The Hundred Code című sorozat főszerepében láthatjuk.Dominic Monaghannel még a tavalyi BBC Worldwide Showcase-en találkoztunk, de az interjút a magyar premierhez időzítettük. Az első részt még ismétlik, a második április 21-én 22 órától lesz látható a BBC Earth csatornán.