„A Star Wars 501-es légiójához hasonlóan mi is úgy döntöttünk, hogy összehozunk egy tematikus jelmezes csapatot, akkor jött létre a Facebook-oldalunk is. Ez tavaly nyáron volt, lassan egy éve. Forgattunk egy videoklipet a várban, négyünknek akkor már megvolt a ruhája, az ötödik tagunk akkorra készítette el" – kezdi Tihanyi Mária, aki Daenerys karakterét hozza.
A legidősebb tag 30 körüli, de alapvetően huszonévesek alkotják a csapatot. Robb Stark megszemélyesítője a legfiatalabb, ő 20 éves. „Én a Melisadrét alakító lányt, Tóth Nikit ismerem régóta, de Aryát, azaz Laukó Vikit is már pár éve, a cosplay-rendezvények miatt. A sorozatot is úgy kezdtem nézni, hogy 'Melisandre' ajánlotta nekem, mindig megtárgyaltuk a részeket, együtt olvastuk a könyveket, izgultunk a fejlemények miatt. Az első évad a nagy kedvencem, most nézem kilencedszerre" – mondta.
A csapatban jelenleg csak lányok vannak, de várják a fiúk jelentkezését is. „Több fiú jelezte, hogy csatlakozna. Robb Starkot lány alakítja nálunk, ami elsőre furcsán hangozhat, de a végeredményen már nem látszik, ráadásul civilben ő, azaz Szegedi 'Paszuly' Ildikó nagyon csajos. Rajta kívül új, vagyis inkább eddigi egyetlen ténylegesen férfi tagunk Varys, aki hamarosan debütál majd velünk.
De Havas Jonra is lenne jelentkező,
az egyik legjobb barátomat pedig győzködöm, hogy Viserys Targaryennek álljon be a csapatba. Most is vannak a várólistán, de az ő ruhájuk még készülőben van. Határidő van megbeszélve velük, hogy ne tartsuk fenn nekik a karaktert évekig hiába."
Korábban már mindenki cosplayes volt, készítettek jelmezeket. „A csapatból nekem volt meg először a Daenerys-jelmez, de amúgy akad a csapatban, aki már 2006 óta űzi ezt a hobbit. A magyar cosplay-közösség is a számítógépes játék- és anime-vonalon indult, aztán 2010-től jött a HoldfényCon, aminek hála kibővültek a lehetőségek. Ez a rendezvény sajnos már nincs, de még annak szervezői találták ki, hogy ne csak anime-manga, azaz japán témájú legyen egy ilyen esemény.
Utána jöttek a képbe a nyugati képregény-karakterek,
a filmes figurák, például a Gyűrűk Urából ismert szereplők, akik most már minden nagyobb rendezvényen jelen vannak."
Mi a cosplay?
A cosplay a costume (jelmez) és play (játszani) szavak összevonásából származik. A cosplayesek nem csak magukra öltik a többnyire saját maguk által készített jelmezeket, hanem meg is formálják a karaktereket. Igyekeznek minél pontosabban reprodukálni egy-egy már létező karaktert – így pl. a Cosplayers of Ice and Fire tagjai is törekednek sminkben is, anyagválasztásban is és parókák tekintetében is az eredeti Trónok harca-szereplőkhöz viszonyított minél nagyobb hasonlóság elérésére.
Kívülállónak ez valóban fura rajongói világ: Mária szerint vannak egyéni beöltözők, akik szólóban jelennek meg, aztán vannak csapatok, amelyek egy-egy rendezvényre, egy verseny kedvéért állnak össze. Ilyenkor előadásokra is be lehet ülni, többen saját pulttal készülnek. A MondoConon nekik is volt, Cersei egy ruhája volt kiállítva, a történelmi, Trónok harca-házak címerei és ékszerek replikái mellett. Egy-két éven belül szeretnének egy Vastrónt is létrehozni, olyat, mint az eredeti, és fegyverek replikáit is tervezik.
„Nagy álmunk egyszer eljutni a Comic Conra, San Diegóba, de ez a legtöbb hazai cosplayesre valószínűleg igaz, hiszen az a műfaj csúcsa.
Itthon a MondoCon a legnagyobb
tavasszal, illetve ősszel megrendezett kétnapos rendezvény. Nyáron egy egynaposra tudunk elmenni, télen pedig van egy anime karácsony is, de ezek kisebb rendezvények. Ami még ismertebb, de nem annyira cosplay-centrikus esemény, az a Play IT. Mellette vannak kisebb próbálkozások, kevés vendéggel. A HungaroCon alapvetően sci-fi, és a Képregényfesztivál is más profillal bír" – avat be minket ebbe a világba.
Az HBO vándorkiállítása, ahol a kosztümöket is megmutatták, nem jutott el Budapestre, így a lelkes kis magyar csapat külföldön készült képek, hivatalos promófotók alapján dolgozik. Ők most azt szeretnék, ha az HBO is felfigyelne rájuk, nem volna ellenükre, ha részt vehetnének promóciókban.
Mint minden rajongó tudja, egyre inkább eltér egymástól a könyv és a sorozat. De milyen véget vizionál egy odaadó rajongó? „Idealista remény, de abban bízok, hogy a sorozat végén három sárkánylovas uralkodik majd: Daenerys, Jon és Tyrion. De ez talán túl nagy happy end lenne. Ami viszont teljesen valószínű, hogy
összecsapnak majd a Falon túli erők, a Mások, illetve a sárkányok.
Ez epikus lezárás lenne, és talán erre utal a tűz és jég dala is, ami a sorozat alapjául szolgáló regényfolyam címe. Hogy egy-egy szereplőnek mi lesz a sorsa, és ki éli túl a nagy háborút... Azt szerintem a készítőkön kívül senki sem tudhatja."
A csapattagok jelenleg, akik már jelmezzel rendelkeznek:
Fodor Eszter Tícia – Lyanna Stark, Jobbágy Ildikó Melinda – Margaery Tyrell, Laukó Viktória – Arya Stark, Pesthy Dorottya – Cersei Lannister, Szegedi Ildikó – Robb Stark, Tihanyi Mária – Daenerys Targaryen, Tóth Nikolett - Melisandre, Zsigmond Attila - Varys.
Nézzen videót magyar cosplayesekről: