A Maffiózók színészét és az NCIS-t is díjazták
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/IoAox7-I0ykFRBTf3DlRMpJhX8vBlqaXtZvXQCFKfcA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzRmYjE5ZTlhZDllMTQ1MDhhNDkxOTkxOTVkYTUzYzY5.webp)
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az 55. Monte-carlói Televíziós Fesztiválon életműdíjjal jutalmazták Patricia Arquette-et, június 18-án pedig az is kiderült, hogy mely tévés produkciók és színészek kapták az Arany Nimfa-díjakat.
A legrangosabb európai tévés fesztiválon a sorozatoknál külön van nemzetközi és európai kategória, most azonban a nemzetközi mezőnyből is európai produkciókat díjaztak. A drámai szériák közül a legjobb nemzetközi sorozatnak így az olasz Gomorrah bizonyult, míg az európai díjat a BAFTA által is elismert Happy Valley kapta. Utóbbi főszereplője,
Sarah Lancashire lett a legjobb drámai színésznő,
a férfi jelöltek közül pedig a Gomorrah-ban játszó Marco D'Amore került ki győztesen.
A vígjátéksorozatok közül a nemzetközi díjat a Welcome to Sweden – ebben az összeállításban írtunk róla –, az európait pedig a Lilyhammer kapta, amelyben a Maffiózók-ban látott Steven Van Zandt ismét gengsztert játszik. A színészt egyébként szintén díjazták, míg párja, vagyis a legjobb komika Belen Rueda lett.
A nemzetközi közönségdíjakat az NCIS, az Így jártam anyátokkal, valamint a Gazdagok és szépek kapta,
a nyertesek teljes listája itt olvasható.