Caramel: Nem szabad hülyének nézni a közönséget

Molnár Ferenc „Caramel” Fonogram-díjas magyar énekes. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának 2. szériájának győzteseként vált népszerűvé.

Tíz évvel ezelőtt nyerte meg a TV2 tehetségkutatóját, legutóbb Az ének iskolája tanáraként volt képernyőn. Nem gondolkodik azon, hogy hol tartana most a Megasztár nélkül, és szerinte nem jó életfilozófia, ha csak a mának élünk: nem foglalkozunk a múlttal, és nem tervezzük a jövőt. Diákjainak saját dalokat ír, a szakmai irigységet tapasztalatból nem ismeri, arra pedig magának sem tud választ adni, hogy miért kedvelik ennyire az emberek. Caramel az Origónak.

• Lehetetlen a múltat magunk mögött hagyni, az tett minket azzá, amik vagyunk – véli.
• Sokkal több tehetség van az országban, mint ahány képernyőre kerül.
• Nem hisz a konkurenciában.
• Az a baj a magyarokkal, hogy nem tudnak magukon nevetni – mondja.
• Nem szabad a másiktól sajnálni a sikert – utána kell csinálni.
• Az ének iskolája diákjai saját dalt és klipet kapnak tőle.

Szoktál azon gondolkodni, hogyan alakult volna az életed, ha nem mész el 2004-ben a Megasztár válogatójára?

Ez a legnehezebb kérdés, amire őszintén megmondom, nem tudok válaszolni. A ha szócska teszi megválaszolhatatlanná. Nem tudom. Bennem is felmerült ez már néhányszor, de nem tudok jó választ adni. Lehet, hogy sehol nem tartanék, segédmunkás lennék még mindig, de az is lehet, hogy máshol megpróbálkoztam volna az énekléssel. Nehéz visszagondolni arra, hogy miként alakultak volna a dolgok a múltban.

Ezek szerint jobban szeretsz a mának, a jelennek élni?

Én az élj a mának szlogenben nem hiszek. Próbálom élvezni a pillanatot, de nem minden szól a pillanatról. Folyamatosan élek a múltban is, próbálok emlékezni a megtörtént eseményekre, de tekintek a jövőmre is, nem csak tengődöm.

A carpe diem hülyeség, hisz lehetetlen a múltat magunk mögött hagyni, az tett minket azzá, amik a jelenben vagyunk.

De csak visszanézni sem kifizetődő, ha nem tekintesz a jövőbe, akkor elvesztél. Ha nincs terved, akkor nem lesz semmid. Lehet, hogy én sarkítom a dolgot, de nem tudok mit kezdeni az amerikai popdalok 90 százalékának a szövegével, szinte minden arról szól, hogy a ma éjszaka a tied, meg kell tenned mindent, amit eddig nem tettél. Én úgy gondolom, hogy nem, nem kell így élni.

Nem hisz abban, hogy csak a mának kellene élni Fotó: Polyak Attila - Origo

Milyen a viszonyod a tehetségkutató műsorokkal? Szereplője és tanára is voltál már különböző formátumoknak.

Rengeteg tehetséges ember van az országban, sokkal több is annál, mint amennyit a tévében megmutatnak. Akármelyiket is nézzük, a Megasztár-t, a Rising Star-t, az X-Faktor-t, biztosan voltak előadók, akikért fájt a szíved, amiért nem kerültek be a legjobbak közé, vagy túl korán kiestek. Ez is bizonyítja, hogy sokkal több tehetséges énekes van, mint ahányan ezeken a versenyeken a dobogóra állnak. A nézőknek nem feltétlenül van igényük ilyen gyakorisággal ezekre a műsorokra, de naivan úgy gondolom, hogy meg kell keresnünk azokat, akik kimagaslóan teljesítenek, hogy képezhessék magukat, tanulhassanak és inspirálódjanak.

Én tehetségkutató-párti vagyok, és most nem feltétlenül a tévéshow-kra gondolok, hanem arra, hogy segíteni kell a jó énekeseket kibontakozni.

A The Voice-ban feltűnt énekesekkel tartod a kapcsolatot? Segítetted a pályájukat?

Egyedül Henderson Dáviddal tartom a kapcsolatot a mai napig, rajta kívül nem igazán éreztem, hogy bárkinek fogni kellene a kezét. Ez a tehetségkutató speciális volt, mert olyan előadók jöttek, akik közül volt, aki harminc éve a pályán volt, más egy korábbi zenei karriert próbált feléleszteni.

Mennyiben jelentenek konkurenciát neked és egymásnak az újonnan felfedezett tehetségek?

Nem hiszek a konkurenciában. Attól, hogy előkerül egy újabb nagyszerű énekes, még nem felejtem el a korábbit, akit megkedveltem. Nem így működik. Ha megszeretjük valakinek a dalait, akkor nem fogjuk kevésbé szeretni azért, mert más is megtetszett. Nem hiszek abban, hogy egymás elől vesszük el a terepet meg a figyelmet, a közönség eldönti majd, hogy ki mellett tart ki.

A közönség dönti el, hogy ki mellett tart ki Fotó: Polyak Attila - Origo

Melletted szépen kitartanak tizedik éve a rajongók. Ez minek köszönhető szerinted?

Én is eltűnhetek még, nincs kőbe vésve, hogy a köztudatban maradok. Pont ezért kell tisztelni a közönséget, és mindig igyekezni a legjobbat adni nekik. Nem szabad hülyének nézni őket gagyi szövegekkel, előre felénekelt dalokkal. Pedig van erre példa a zenei pályán jócskán. Sok esetben előfordul, hogy felállnak a zenekarok a színpadra, és nem is ők zenélnek, feljátszotta helyettük valaki a stúdióban a dalokat.

Kétszer nem éneklem el ugyanúgy egyik dalomat sem, mindig más kicsit, ez a zene varázsa.

Akik tátognak, és más énekel vagy zenél helyettük, nem tisztelik a közönségüket. Láttunk példát rá, hogy összeválogattak szilikonmellű lányokat és helyes fiúkat, akik énekelni nem, tátogni viszont jól tudnak.

Ha téged kritizálnak, mennyire esik rosszul?

A művészek érzékeny emberek. Biztos, hogy sértődékenyebbek is vagyunk, mint egy átlagember. Ezt magamból kiindulva mondom, engem sokkal mélyebben tud megérinteni bármi. Sokkal mélyebben élek meg kritikákat. Aki önkifejezéssel foglalkozik, minden bizonnyal érzékeny ember akkor is, ha épp macsót játszik. Az énekesek is ebbe a halmazba tartoznak, ezért kényesen ügyelek arra, hogy kinek mit hogyan tálalok.

Zsűritagként bátran megfogalmaztad a véleményed? Itthon inkább az jellemző, hogy agyondicsérik a tévében a produkciókat.

Ilyen a magyar mentalitás. Mi, magyarok soha nem leszünk olyan lazák, amit az amerikaiak, nem tudunk olyan show-t csinálni a tévében sem, mint ők. Bevállalósabbak, lazábbak a tengerentúlon, mint mi. Nem tudom, ezen a magyar hozzáálláson hogyan lehetne lazítani, hiszen belénk kódolt dolgok irányítanak minket, ez a kultúránk. Lehetnénk kicsit jobb fejek és lazábbak, de feszengünk, nem vagyunk elég nyíltak – ez rám is igaz.

Frusztrált nép vagyunk, és ez a frusztráltság igaz ránk akkor is, mikor nincs rá okunk. Ha vezetsz a belvárosban, és véletlenül kikanyarodsz valaki elé, biztosan rád dudálnak és ordibálnak, szinte kiszállnak és megütnek. Ott van a feszültség az emberekben, ez nyilvánvaló. Amerika sem jobb hely, de ott legalább tudnak az emberek magukon röhögni, itthon pedig csak kevesen képesek az öniróniára.

Kétszer nem énekli el egyformán ugyanazt a dalt Fotó: Polyak Attila - Origo

A frusztráltság mellett az irigység igaz ránk a sztereotípiák szerint. Tapasztalod ezt a szakmán belül? Vannak, akik féltékenyek rád?

Kéz a kézben jár a kettő tulajdonság. A saját bőrömön szerencsére nem tapasztalom, de látok rá példát. Vannak olyan pillanatok, amikor valaki nagyon sikeres, és egy díjátadón azt látod, hogy meg tudnák fojtani egy kanál vízben.

Nem kell a másiktól sajnálni a sikert, pont hogy örülni kell neki, ha egy tehetséges fiatalnak jól megy a sora.

Például ott van a Wellhello nevű formáció, nekem nagyon jó barátom Diaz, aki az egyik oszlopos tag, régóta dolgozunk együtt. Tehetséges fiú, és nagyon vártam már azt a pillanatot, amikor ő így befut. Mikor megismertem, tudtam, hogy ennek a csávónak csupán két problémája van: nagyon jól néz ki és nagyon tehetséges. Gondoltam, hogy biztos lesznek, akik, ha sikeres lesz, utálni fogják. Vannak egy páran, akik meg tudnák őket fojtani, de én nagyon örülök annak, hogy ők ilyen szintre feljöttek.

Tényleg nagyon jók, mindennap koncerteznek, ők a legsikeresebbek Magyarországon. A formáció népszerűsége fricska mindenkinek: lehet irigykedni, de inkább utánuk kéne csinálni annak, aki képes rá. A közönség diktál, ez a tanulság. Van sok rosszindulat a szakmában, de személyesen nem éltem át ilyet, rám általában mosolyognak, amikor énekelek.

A hivatalos közösségi oldaladon szinte nincs is negatív hozzászólás. Sokat kell moderálni a profilt a beszólások miatt?

Nagyon kevés hozzászólást kell törölni, ezerből egy, aki beszól. Ha beír valaki, hogy büdös cigány, takarodj Indiába, akkor azt levesszük. Azt tapasztalom, hogy pozitívak a visszajelzések, de hogy minek köszönhető, nem tudom.

Nem tudja, miért követik ilyen sokan a közösségi oldalán Fotó: Polyak Attila - Origo

Megtanultál együtt élni az ismertséggel?

Nem lehet megszokni, és nem is szabad megszokni soha. Próbálom nem elhinni, inkább napról napra újdonságként kezelni, hogy felismernek. Nem ülök le mindenkivel kávézni, erre nincs időm, de simán megállok fotózkodni, beszélgetni, nincsenek sztárallűrjeim.

Az ének iskolájában nagyon harcoltál Varga Norbiért is. Azt mondtad, párhuzamot érzel az életetekben. Mi ez a párhuzam?

Legkevésbé a származásból adódott, több hasonlóság van köztünk. Norbika ránézésre is hasonlóforma kisfiú, mint én voltam: barna bőrű és a hajam is ilyesmi volt. De nem ez volt a döntő.

Az tetszett meg benne, amit érez a zene iránt, amit számára a zene jelent.

Hajós András mondta az egyik adásban, hogy Norbinak a zene az anyanyelve, és ez így is van. Én is autodidakta módon tanultam meg énekelni, és nekem is pont azt jelentette, amit most neki.

Milyen volt gyerekkel dolgozni? Nem lazulták el az órákat?

Különösen üdítő közös munka volt, meglepő, hogy milyen profizmussal jöttek a gyerekek, milyen szakmai alázattal rendelkeznek. Olyan munkamorál volt bennünk, amilyet még felnőttektől sem láttam. Jó volt látni, ahogy tanultak, fejlődtek időről időre.

A műsor befejeztével is találkozol a diákokkal?

Mindegyik tanítványomnak írok egy-egy dalt, és mindegyiknek videoklipet is szeretnék megfinanszírozni. Ezen dolgozom épp, nincs is nagyon időm másra. A mai napon Janca Áron dalát kezdtem el írni, aztán jönnek a többiek is sorban. Vártam már, hogy a műsor után meg tudják mutatni saját szerzeményekkel, hogy mire képesek. Akkor jó igazán egy produkció, ha személyes, hisz így tud kapcsolatot kialakítani a közönséggel. A közös munka során megismertem annyira a gyerekeket, hogy a gondolataikat meg tudjam fogalmazni, a gondolataikat át tudjam adni a zenén keresztül. Nagy kihívás számomra, hiszen gyerekekről, kamaszokról beszélünk.

Nem tartod károsnak, hogy ilyen korán bekerülnek a zene és a média világába?

Remélem, hogy még nem kerülnek be. Nyilván van egy fellángolás Az ének iskolája után, de ezeknek a kis énekeseknek a nagy része most visszatér a sok élménnyel és szerzett tudással a normál életébe. Ez a műsor nem arról szólt, hogy sztárokat gyártsuk, ez tehetséggondozás volt. Tanítottuk és ösztönöztük őket, hogy küzdjenek az álmaikért.

Elsősorban a szülők feladata megóvni őket. Amikor beneveztek ebbe a kalandba, tudták, hogy sajtónyilvánossággal jár, és azt is mérlegelni kellett, hogy mi lesz a műsor után.

Segíteni kell a gyerekekben a műsor előtti állapotot visszaállítani, hogy érzelmileg a helyükön maradjanak.

Ezért is foglalkozom velük máig, hogy ne legyen bennük az, hogy ennek így hirtelen vége szakadt. Új dolgokat mutatok meg nekik, kipróbáljuk a stúdiót, közösen ötletelünk, nem szeretnék én sem ilyen gyorsan elszakadni tőlük. Az első perctől a terveim közt volt, hogy dalt és klipet kapnak tőlem, ezek biztosan szép emlékek maradnak nekik erről az időszakról. Nem féltem őket a médiától, szerintem nem fogja őket bántani senki, nincs is miért.

Ma már jó a viszonya a bulvárral is Fotó: Polyak Attila - Origo

Téged sokat bántott a bulvár?

Persze, sokat, sokszor, de perekig nem fajult. Annyira nem voltak fontosak ezek az ügyek számomra, hogy bíróságra járjunk miattuk. Meg kellett tanulnom nemet mondani. Sűrűn mondtam nemet a bulvár megkereséseire, mint ahogy a mai napig is ezt teszem. Próbálom meghúzni a határt, amikor mondok is valamit, de az intimitást megtartom. Újságírók éveken keresztül fenyegetőztek, hogy úgyis el fogok tűnni, amikor ők még mindig szerkesztők lesznek. Azóta ők cserélődtek le, én nem foglalkoztam velük, tettem a dolgom, és fennmaradtam.

Körülöttünk nagy őrület volt, a 2005-ös döntőt követő állapotokat nem lehet összehasonlítani a mostani műsorok végével.

Szétszedtek minket, ki akartak zsigerelni, mindent meg akartak tudni.

Sokszor kellett nemet mondani, és ha ötödszörre kapott valaki visszautasítást, akkor jöttek a fenyegetések, véleményezések. Elfogadta a bulvár idővel, hogy sok nemet kap, viszont tudunk együttműködni is, úgy érzem, jó viszony alakult ki a lapok és köztem. Ebben is igyekszem harmóniára törekedni, csakúgy, mint az élet más területein.

A Quart is beszélgetett Caramellel, a jövő héten megjelenő interjúban mesél majd többek között politikáról és zenéről.