Egykor megvette az RTL a Vacsoracsata licencét, amelyet a délutáni, koraesti sávba szánt, le is forgatott pár hetet civilekkel, ahogy az a formátumban is állt. A TV2 erre lekoppintotta a műsort, létrehozta a Hal a tortánt, de ezt már celebekkel tömte tele, a nép pedig inkább Schobert Norbert nappalijára volt kíváncsi, semmint egy soha nem látott arc vargányás vaddisznópörköltjére.
Erre az RTL-nek is lépnie kellett, elfeledték a rokonszenves vagy érdekesnek tűnő civileket,
tévésztárok és zenészek invitálták egymást egy jó vacsorára, nőtt a gázsi – tudunk olyan magyar színészről, akit mindkét műsor akart, végül az egyik egymilliót fizetett neki, hogy egyszer főzzön (külön pénzkeret volt a bevásárlásra), és négyszer meg megvacsorázzon máshol.
Az RTL II-re került Partyzánok remek bulit és Nagy Ferót ígért, de egyiket sem kapta meg a néző. Öt ember táncikált egy garázsban, ami nem egy őrületes parti, miközben a Ricse frontembere egyetlen percre sem tűnt fel, noha vele adták el a műsort. Feró csak beslattyogott egy stúdióba még a nyáron, felolvasta a narrációt, és ennyi – talán a pénteki, hétzáró adásra meg is jelenik arccal, nem csak hanggal.
Amúgy minden ugyanaz, mint a Vacsoracsatában,
ezért ugyan kár volt megvenni a licencet. Öt szereplő, minden nap más a házigazda. Ugyanúgy pontozzák egymást, ugyanúgy mutatják az előkészületeket, ugyanúgy esznek, és a végén ott az obligát bulika, amit nem szabad kihagyni, mert a stáb addig nem vonul le, nem hagy békét. A szerkesztési elvek nem változtak semmit.
A Hal a tortánban és Vacsoracsatában gyakran voltak erőltetettek a kaja utáni mókák, suta táncmozdulatokat láttunk a perzsaszőnyegen, vidámnak szánt kurjongatások mellett, de itt is inkább azt éreztük, hogy kötelezően jól kell éreznie magát mindenkinek. A műsor egy szempontból azonban dicsérhető: van benne egy-két jó arc, és végre nem ugyanaz a húsz-harminc celeb szerepel benne, aki amúgy minden talkshow-ba, gameshow-ba és realitybe elmegy, számlatömbbel a farzsebében.