Hosszú idő után folytatódik a a Les Revenants című francia széria, amely egy határozottan jól megkomponált, az amerikaihoz képest viszont lassú évaddal lepte meg az európai szériák kedvelőit.
A történet, amelyben igen kevés a napsütés és a kacagás, alapvetően emberi, morális kérdéseket feszeget, súlyos és megmagyarázhatatlan helyzet elé állítja egy világtól eldugott kisváros lakóit. A sztori szerint sorra tűnnek fel a településen olyan emberek, akik jó pár évvel korábban elhunytak, és akiket el is temettek becsülettel.
Ők azonban nem klasszikus értelemben vett zombik,
nincs rothadó pöcegödör szaguk, nem darabos a mozgásuk, mint egy skót hátvédé, és a tekintetük sem vizenyős, bamba, mint egy átmulatott éjszaka utáni celebé, hanem épp ellenkezőleg. Épp olyanok, mint amilyenek öt-tíz-húsz éve voltak, nem öregedtek, egyben vannak, csak épp nem emlékeznek arra, mi történt velük, meghaltak-e, vagy hogyan haltak meg.
A kérdés az első részekben az volt, ki tudná boldogan újra ölelgetni volt párját, lányát, apját, ha már egyszer elhunyt? Mit lehet tenni ilyen esetben?