Gubás Gabi: Ha nem lehetnék színésznő, beteg ember lennék

Gubás Gabi az életben is pont olyan szép és kedves, mint amilyennek gondolnák. Jelenleg a Válótársak-ban láthatjuk a képernyőn, de a Tháliában is sokszor elcsíphetjük a színpadon, rengeteg darabban játszik egyszerre. A nagy hajtáshoz a családja nyújt biztos hátteret. Szerinte az élet folyamatos fejlődés. Stohl Andrást éles eszű bohócnak tartja, Anatolij Vasziljevvel pedig új időszámítás kezdődött a pályáján. És hogy miért nem Gabriellaként ismerhetjük? Helyhiány miatt.

• Bálint Andrásnak is köze volt ahhoz, hogy Gabi lett.
• Igyekszik mindig csak az adott feladatra koncentrálni.
• Egyből megértette Sáfár Zsófi karakterét, hasonló a habitusuk.
• Imádta, amikor hetvenöt éves öregasszonyt kellett játszania.
• Ha nem jött volna össze a Színművészeti, egy virágboltban köt ki.
• A színészet lényege, hogy az ember a végén megismerje magát.

Mi az oka, hogy Gabiként ismerünk? Miért nem volt jó a Gabriella?

Ez egy érdekes történet, nem én kezdtem el így hívni magam. Egyetemistaként a Radnótiba szerződtettek, ott játszottam az első szerepemet. Egy molinón írták ki a darab címét és a szereplőket, mi pedig olyan sokan voltunk, hogy Gabriellaként már nem fért volna ki a nevem. Bálint András íratott ki Gabiként, én meg úgy voltam vele, hogy akkor már a többi előadáson is maradjon így – nem is bántam meg, úgy érzem, az emberekben jobban megmarad ez a rövidített forma.

Véletlenül lett Gabi, de nem bánja Forrás: Gubás Gabi, fotó: Tucsek Tünde

Jelenleg a Válótársak-ban láthatunk, emellett legalább nyolc színdarabban is játszol, rádiózol, szinkronizálsz. Hogy lehet ezt bírni? Mivel pörgeted magad?

Sok trükköt ismerek, de ami mindenképp kell hozzá, az a biztonságos családi háttér. Egyrészt van hova visszavonulni, másrészt vannak, akikre számíthatok. Tudom, hogy ha nem vagyok ott, a két gyermekem akkor is jó kezekben van a társamnál vagy a családomnál, nem kell azon idegeskednem, hogy mi van velük. Így tudok mindig az adott feladatra koncentrálni, és igyekszem mindenhol száz százalékot nyújtani, otthon teljes mértékben anya lenni, a próbán vagy a színpadon pedig az adott karakter.

Mindig sikerül letenni a szerepet, vagy van azért olyan, hogy nehezen engedsz el egy figurát?

Az a feladat, hogy elengedjem. Azt gondolom, hogy minél tudatosabban él az ember, annál könnyebb ezt megtenni, hiszen ha már legalább tudja a célt, azt is tudja, hogy mire kell törekednie. Vannak olyan helyzetek, amikre direkt beépítettem magamnak egy afféle kapcsolót, például,

ha leveszem a karakterem ruháját, azzal együtt megpróbálom levenni a szerepet is.

De ez fordítva is működik, ahogy felveszek egy ruhát, rögtön belecsöppenek abba a helyzetbe, abba a korba, amihez kötődik.

Mindig száz százalékig az adott feladatra koncentrál Forrás: Gubás Gabi, fotó: Tucsek Tünde

A szinkronhoz ugyan nem kell kosztüm, de ott is sok híres színésznőt megjelenítettél már, Catherine Deneuve-től kezdve Keira Knightleyn és Holly Hunteren át Catherine Zeta-Jonesig. Melyikükkel játszanál együtt a legszívesebben?

Nem tudom, inkább neves rendezőkkel dolgoznék együtt szívesen. Kíváncsi lennék Tarantino vagy Luc Besson munkamódszerére, Kaposvárra is jobbára a rendezők miatt mentem le annak idején. Akkortájt egy olyan műhely alakult ki ott, amely tele volt a színházról zseniális módon gondolkodó emberekkel, az akkori igazgató, Babarczy László mellett ott dolgozott Mohácsi János, Znamenák István, Keszég László, Rusznyák Gábor, Réthly Attila vagy Kelemen József, aki a legújabb darabunkat, a Rövid a póráz-t is rendezi.

Stohl Andrással egyből megvolt az összhang a Válótársak-ban?

Igen. Nem dolgoztam vele korábban – pontosabban szerepeltünk már egy darabban, de nem volt a partnerem –, azt viszont tudtam róla, hogy egy éles eszű bohóc.

Szeret nevettetni, én meg imádok nevetni, jól kiegészítettük egymást.

Rendkívül jól telt a forgatás az egész csapat számára, nagyon jó volt a légkör, szerintem ez látszik a végeredményen is.

Egyből Zsófi szerepét szánták egyébként neked?

Főleg párokat néztek meg, és engem csak Buci mellé castingoltak, úgyhogy erről a karakterről küldtek nekem egy leírást. Örültem, mert amíg a színházban nagyon sok mindent meg lehet tenni, elég széles spektrumon mozoghatsz, addig filmen vagy sorozatban inkább az a tendencia, hogy olyan karaktereket szánnak neked, akikhez közelebb állsz. Azt gondolom, hogy elég jól ismerem a Zsófi-habitusú karaktert, nekem is megvoltak azok a tapasztalataim az életben, amik őt motiválják, vagy éppen most foglalkoztatják.

Stohl Andrással egyből megvolt az összhang Forrás: Gubás Gabi, fotó: Tucsek Tünde

Téged is csaltak már meg?

Válásom nem volt hála istennek, de a szakítás vagy a megcsalás érzését szerintem mindenki ismeri, ez hozzátartozik az élethez. Ez egy olyan tapasztalat, amit mindenkinek meg kell élnie, más kérdés, hogy aztán ki hogyan dolgozza fel. Persze itt nemcsak párkapcsolatokról van szó, egy barátban is csalatkozhat az ember, megtörténik, hogy elárulják. Volt nekem is miből merítenem a karakterhez, megértettem az ő figuráját. Szerencsére a rendezők elképzelése is ez volt, pont ilyen habitusú embert kerestek Zsófira.

Mi volt az első benyomásod, amikor már nemcsak a kivonatolt sztorit olvastad, hanem megkaptad a forgatókönyveket?

Úgy éreztem, hogy rendkívül színesen, fordulatosan, szellemesen van megírva a történet, Köbli Norbiék jól átfordították a magyar közegbe.

Nemcsak adaptálták, de adoptálták is a sztorit.

(A Válótársak egy holland sorozat átdolgozása – a szerk.) Arra gondoltam, hogy ha csak eljátsszuk, ami le van írva, és nem teszünk hozzá semmit, már akkor nyert ügyünk van. Persze időközben mi is hozzátettük a magunkét. Azt vettem észre, hogy egy sorozatban – nyilván nem egy akármilyenben – sokkal több lehetőség van megmutatni magunkat színészként, mint egy egyedi filmben vagy a színpadon, nyilván ez a rendelkezésre álló idő miatt is van.

Pont ilyen habitusú embert kerestek Zsófi szerepére Forrás: Gubás Gabi, fotó: Tucsek Tünde

És ha a film és a színház között kéne választani?

Mind a kettő egész más koncentrációt kíván, és mind a kettőnek megvannak az előnyei és a hátrányai. A színház elszáll, a film megmarad. Amíg a színháznál rajtam múlik, hogy mennyit tudok kihozni a szerepemből, addig a filmnél, ha már leforgattuk, ötven százalékban a vágón, a rendezőn múlik a karakterem sorsa, végül is ők rajzolják meg az ívet azzal, hogy milyen jeleneteket hagynak benne a kész produkcióban. De a filmnél elég egy gondolat, és a szememben minden ott van, ezt viszont nagyon imádom.

Melyik szereped esett eddig a legtávolabb a személyiségedtől?

Kaposváron Znamenák István rendezésében egy hetvenöt éves öregasszonyt kellett eljátszanom a Paravarieté-ben, Tasnádi István darabjában. Egy fiatal lány voltam, aki mindenáron arra vágyott, hogy megöregedjen, a lelke már ott tartott, de a teste valahogy sosem engedte, hiába cigizett, hiába evett egészségtelen ételeket. Imádtam a karaktert, lubickoltam az olyan jelenetekben, mint amikor egy cigarettát elszívva elmondtam egy monológot, és közben átsminkeltem magam egy öregasszonnyá a nézők szeme láttára.

Gubás Gabi a Válótársak karakterfotóján Forrás: RTL Klub

Az is egy nagyon jó szerep, amit a már említett Rövid a póráz-ban kaptam, most próbáljuk, január 23-án lesz az előadás. Egy Feydeau-darabról, igazi vérbő komédiáról van szó, itt egy Marceline nevű, menedzser típusú nőt játszom, aki – minő meglepő – nem kell a férfiaknak.

De mondhatnám a Jelenetek 2 házasságból című darabot is, ahol a két egyfelvonásos közül az egyikben, a Rab oroszlán-ban Koltai Róbert feleségét játszom, Julukát. Elképesztően elviselhetetlen asszony, aki az őrületbe kergeti a férjét a féltékenységével. Szerintem ezek nagyon jó játékok, belebújni teljesen más karakterekbe, végül is ezért is lettem színész.

Munka közben Fotó: Marton Szilvia - Origo

Elsőre felvettek a Színművészetire, de mi volt a B terv annak idején?

Nem volt B terv. Azt szoktam mondani, hogy

ha nem lehetnék színész, akkor egy beteg ember lennék, nekem ez egy terápia.

Ezért nem is volt más elképzelésem, amikor ki kellett tölteni azt a bizonyos nyomtatványt, hogy hova felvételizem – de hála istennek, nem is kellett másfelé mennem, mert elsőre felvettek. Viszont ha nem sikerült volna a felvételim, akkor egy évig virágboltban dolgoztam volna, de csak azért, mert vidékről jöttem fel, és Budapesten eleinte elviselhetetlen volt számomra a szmog. Utána újra megpróbáltam volna a Színművészetit.

Sminkelik a Válótársakhoz Fotó: Marton Szilvia - Origo

Az egyetem után társulati tag voltál a Radnótiban, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházban, jelenleg pedig a Tháliában játszol, közben viszont évekig voltál szabadúszó. Melyik életforma ad többet?

Ezt mindig az határozza meg, hogy milyen életszakaszban vagyok, éppen mire van szükségem. És persze, hogy van-e olyan társulat, ahová érdemes tartozni.

Amikor szabadúszó voltam, akkor azt éreztem, hogy ki kell tágulnia a világnak

– hiszen például operettben nem játszhattam a Radnótiban, pedig abban is ki akartam próbálni magam. Úgy éreztem, hogy minél több emberrel kell dolgoznom, annál több élmény és tapasztalat ér, ezért mentem le aztán vidékre is.

Gubás Gabi a forgatáson Fotó: Marton Szilvia - Origo

Kitől tanultál a legtöbbet a szakmában?

Életem nagy találkozása Anatolij Vasziljevvel volt, a vele való közös munka vízválasztó volt a pályámon. Szokták mondani, hogy van időszámítás előtt és időszámítás után, én azt mondom, hogy nekem Vasziljev előtt és Vasziljev után van. A Naphosszat a fákon című darabot rendezte azután, hogy Törőcsik Mari visszatért a klinikai halálból, direkt neki keresett egy testhezálló feladatot.

Azt a fajta alázatot, azt a fajta munkabírást nemigen láttam előtte, amivel Mari dolgozott,

akár félig lebénult kézzel is, valóban újjászületett a színpadon, mint egy főnixmadár. Vasziljev pedig hatalmas tudással koordinálta ezt az egészet, miatta tudott összeállni a darab. Az általam különféle szerepekből, helyzetekből összeszedett kincseket, gyöngyöket végül is az ő segítségével fűztem össze egy nyaklánccá.

Énekelni is tud

Merre lehet még továbbmenni? Fűzöl egy másik gyöngysort?

Akár, és ezáltal magamat is csiszolom, mert mindig lehet fejlődni. A színészet éppen arról szól, hogy a sok-sok szerep által egyszer csak közel kerülsz önmagadhoz, megismered magadat. Folyamatos kérdés például, hogy mire vagyok még képes? Át tudom-e ugrani a korlátaimat? De ez az élet más területeire is igaz,

a gyerekeim is folyamatosan csiszolnak, azáltal is sokkal több mindent megtudtam magamról, hogy anyává váltam.

Valamelyik gyerek tükröt tart, felnagyítja azokat a hibákat, amelyeket az ember hajlamos nem meglátni magában, valamelyik gyerek pedig a megoldást, a kiutat mutatja. Az a lényeg, hogy az ember ezt is egy játéknak fogja fel, és ne essen végletekbe, próbáljon az arany középúton maradni.