Megsérült, és hat hetet kihagy a Szomszédok szereplője
![Budapest, 2012. november 3.
Csűrös Karola színművészt köszöntik szerződése 50. évfordulója alkalmából a Ne most, drágám! című előadás után a budapesti Madách Színházban 2012. november 3-án.
MTI Fotó: Földi Imre](https://cdn.origo.hu/2023/12/aRhQSPacj8Xc5jPusqU4mrNudqM17t7q227Pq6bmRgM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I3NmNmYTliZTk1OTQ4NmI5NmM1OWExODk0N2JlODM3.webp)
A Madách Színház hivatalos honlapján tette közzé, hogy Csűrös Karola bokaszalag-szakadása miatt nem tud fellépni a Ne most, drágám! című vígjátékban, helyét Bajza Viktória veszi át – írta a Bors.
A Szomszédok Etusa elmondta, hogy egyszer csak elkezdett borzasztóan fájni a bal a bokája. „Aztán még jobban és még jobban, úgyhogy végül el kellett mennem orvoshoz. Megvizsgáltak, megröntgenezték, még ultrahangon is voltam, és megállapították, hogy valószínűleg kifordult a bokám, csak nem vettem észre. Kaptam egy úgynevezett bandázst, ami olyan, mint egy magas szárú cipő. Hat hétig éjjel-nappal viselnem kell. Nem nagyon sikerül járni, rettenetesen fáj" – mondta a lapnak.
Több filmben és tévésorozatban szerepelt, az országos ismertséget a Szomszédok hozta meg számára, ahol a keramikus Etust alakította. 2004-től az Életképek-ben játszotta Karcsi doktornőt, de tévés munkái mellett sem hanyagolta a színpadot, 53 éve a Madách Színház színésznője. Csűrös Karola az Origónak elmondta, hogy nagyon hiányzik neki a sorozatforgatás, bármikor szívesen visszatérne - de nem vállalna el bármilyen szerepet.