Világvízió jönne az Eurovíziós dalfesztivál után

Letépték az Eurovíziós Dalfesztivál műsorvezetőjének ruháját, Petra Mede, Mans Zelmerlöv
Vágólapra másolva!
Az Eurovíziós Dalfesztivál globálissá bővítésén évek óta gondolkodnak, ezúttal azonban az első lépést is megtették: a svéd SVT tévécsatorna tudósítása szerint európai, amerikai és kínai szakemberek tárgyalnak erről: Világvízió lenne a neve.
Vágólapra másolva!

A Gomorron Sverige című műsorban Martin Österdahl, az Eurovíziós Dalfesztivál svéd producere elmondta, hogy Kína és az Egyesült Államok már felvette a kapcsolatot az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU). A producer szerint jelenleg arról tárgyalnak a szakemberek, hogyan lehetne megrendezni a közös döntővel záródó kontinentális dalversenyeket, az Eurovízió mintájára az Amerikavíziót és az Ázsiavíziót.

Petra Mede, Mans Zelmerlöv Forrás: Favócebook/BBC Eurovision

Egyelőre nem lehet megjósolni, mikorra valósulhat meg az elképzelés. Österdahl szerint az első lépés az lenne, hogy Amerikában és Ázsiában is megrendeznék a saját kontinensviadalokat.

Ausztrália idén is indult az Eurovízión, ráadásul kis híján meg is nyerte a versengést 41 vetélytársa előtt. A nemzetközi jelleget az is erősítette, hogy koreai énekesnővel jöttek a dalversenyre.

Szavazzon!

Jó ötlet bővíteni az Eurovíziót?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!