Pachmann Péter: Sosem gondoltam, hogy ennyire népszerű pasi lehetek

2016. június 8-án készült interjú képei Pachmann Péterről a TV2 televíziós szerkesztő, műsorvezetőjéről.

Pachmann Péter volt A Nagy Duett nagy meglepetése, a korábban csak zakóban és nyakkendőben látott híradós a show kedvéért sokszor lépte át saját határait. Úgy véli, többet hozott, mint ami valójában - ezzel pedig az első helyig jutott Péter Szabó Szilvia oldalán. Tizenkilenc éve képernyőn van, de a népszerűséget csak most tapasztalja, erről is mesélt az Origónak.

• Tizenkilenc év alatt soha nem kapott visszajelzést, A Nagy Duett hozta meg a népszerűséget.
• A szereplők többsége azért bukott el, mert nem tudott többet hozni önmagánál - véli.
• Nem mindegyik társával volt barátságban műsorvezetőként, de mindenkivel kijött.
• Pályája elején nem gondolta, hogy húsz év múlva magyarázkodnia kell bármiért is a sajtóban.
• A Tények-ben egyetlenegyszer csuklott el a hangja.
• Külpolitikai munkatársként több mint hetven útra kísérte Horn Gyulát és Göncz Árpádot.
• A gyerekeivel töltött pillanatok töltik fel leginkább.

A Nagy Duett kilenc hete alatt nagy szimpátia és rajongás övezte a párosukat. Számított erre a rajt előtt?

Egyáltalán nem, mert nézői visszajelzéseket szinte soha nem kaptam. Tizenkilenc éve dolgozom a Tények-ben, esténként állandó szereplője vagyok a nappaliknak. Ott vagyok szürke zakóban, nyakkendőben, és felolvasom a rossz híreket, mert a hírek általában nem jó dolgokról szólnak. Ennyi idő alatt sosem gondoltam, hogy ennyire népszerű pasi lehetek. Hozzám soha nem jöttek oda az utcán megkérdezni az emberek, hogy "Pachmann úr, mi lesz este a Tények-ben?" Ilyen nincs. Németh Lajost gyakran leszólítják, hogy milyen idő lesz, de hozzám tényleg egyetlenegy ember sem jött még oda.

Pusztán annyit tapasztaltam meg az ismertségből, hogy sokkal drágább volt egy lakásfelújítás,

mert ha megláttak, feltételezték, hogy a tévés jól keres, és s jó kereset megemelheti a munkásemberek kiszállási költségét meg a burkolási díjat. Most meg az történt, hogy a boltban szurkolói csoport alakult, az eladók állandóan szavaztak rám, a gyógyszertáras néni meg új termékmintát adott, hogy ha vasárnapra kicsit begyulladna a torkom, akkor kiválóan lazítja majd a hangszálakat. Ilyen népszerűséget nem éltem meg soha, negyvenöt évesen jött el az életemben.

Ilyen népszerűséget korábban még nem tapasztalt Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Vágyott rá?

Igen, de nem arra, hogy odajöjjenek az emberek, és megsimogassanak. Azt akartam, hogy jóleső érzés lengje körül, amit csinálok, és ez most érezhetően megvan. Érdekes, hogy nem a hírek hozták, hanem ez a showműsor. Gondolkodtam, hogy vajon miért alakult így, és rájöttem, hogy ha a hírek hozták volna, akkor az azt jelentené, hogy nem vagyok elég hiteles. Nekünk úgy kell ezt végigvinni, hogy nem lehetünk népszerűek, hisz akkor valamilyen módon kibillennénk a szerepünkből.

Egy show-ba bele lehet vinni az egyéniséget, de a híradózásba nem, vagy csak nagyon minimálisan.

Korábban nem volt A Nagy Duett-hez hasonló felkérés?

Nagyon rég, még a TV2 indulása körül voltak vetélkedők, amikbe elhívtak, de nem voltam az a figura, aki szerepelt ezekben a szórakoztató műsorokban.

Ezúttal rögtön igen volt a válasz, vagy voltak feltételek, hogy hogyan vállalja?

Feltételeim nem voltak, de szorongásom igen. Attól tartottam leginkább, hogy milyen ciki lesz, ha TV2-es arcként már rögtön az első adásban kiesünk egy TV2-es műsorból. Természetesen voltak határok, de mellettük törekedni kellett arra is, hogy minden adásban kilépjek a kényelmi helyzetből.

Mondjuk félmeztelenül nem mentem volna fel a színpadra, nincs az a helyzet és pénz, hogy megcsináljam.

Az első forduló után majdnem kiestünk, egy végtelenül steril produkciót adtunk elő, ami nem volt érdekes. Aztán rájöttünk Szilvivel, hogy valami több kell, és akkor behoztuk a pluszokat, amiket nem vártak tőlem. Például, hogy asztalon táncolok, hogy John Travolta csípőmozgását utánozom, és hogy felülök egy háztetőre musicalt énekelni. Többet hoztam, mint ami vagyok. A szereplők többsége szerintem azért bukott el, mert nem tudott többet hozni önmagánál.

Olyan pluszokat vitt a műsorba, amiket nem vártak tőle Fotó: Adrián Zoltán - Origo

A döntőben már egyértelmű volt a győzelem?

A Hair-részletnél éreztem a hatodik adásban, hogy van keresnivalónk a műsorban, az nagyon jól sikerült. Függetlenül attól, hogy a csillár valóban hozzávágódott a fejemhez, és hogy nem volt túl stabil az asztal, így majdnem sikerült élő adásban óriásit esnem. Az nem lett volna szép. Rágörcsöltem, hogy nem fog menni, de hozzám közeli emberek mondták azt, hogy higgyem el, ez meglehet. A döntőre úgy mentünk, hogy jó lenne megnyerni. Nyilván mindenki eljátszott a gondolattal, hogy nyer, de csak akkor hittem el, amikor kimondták.

Péter Szabó Szilvi azt mondta, egy nagyon jó barátot kapott a műsortól. Mi az, amit ő adott?

Megtalálta hozzám a nyelvet, így könnyen tudtunk együtt dolgozni. Nem hordott le a sárga földig, ha valamit rosszul csináltam, abban is meglátta a jót, amit elrontottam. Engem úgy lehet motiválni, hogy dicsérnek, nem úgy, hogy leszidnak. Vannak emberek, akiknek az a taktikájuk, hogy szidják, ütik, verik az alkalmazottat, munkatársat, feleséget vagy férjet, hogy aztán jobb legyen, de ez nálam nem működik. Ha valaki meglátja a jót az akarásomban, azzal sokkal jobban ösztönöz. Szilvi meglátta, hogy kell csinálni, a görcseimet a műsor alatt segített feloldani. Sajnálom, hogy vége, mert kevesebbet találkozunk, másrészt még bennem van az a nagy menet, ami mögöttünk van.

Nagyon sűrű volt?

Igen, tizenkét-tizenhárom órát tartott egy produkcióra a felkészülés. Amikor egy-egy dalt kellett megtanulni, akkor az énekpróba, táncpróba és a filmfelvétel ennyit vett el. Az utolsó adásra három dalunk volt, így a készülés nagyjából egy munkahétnyi időt kívánt. Mindemellett volt a Mokka, a Tények este és délben, nagy meló volt. Nagy volt a terhelés, de jól osztottam be az időt, és élveztem a pörgést. Amikor jöttem reggel dolgozni autóval, a kocsiban tanultam a dalt.

Említette a Mokká-t és a Tények-et, mindkét műsorban nagy változások zajlottak az elmúlt időszakban, többen távoztak, de jöttek új arcok is. Milyen volt megélni ezt a csatorna régi munkatársaként?

A Tények-nek én vagyok az őskövülete, tizenkilenc éve vagyok az adásban, eddig tíz nő ült mellettem, most Gönczi Gábort helyettesítem Marsi Anikó mellett. Mindenkihez meg kell találni azt a nyelvet, amit Szilvi A Nagy Duett-ben megtalált hozzám. Nem mindegyik társammal voltam barátságban a tíz nő közül, de mindenkivel kijöttem. Nincs értelme semmin összebalhézni, ez a kulcs. Általában végtelenül higgadt csávó vagyok, akinek a hátán fát lehet vágni, ezzel sokszor visszaélnek, kihasználják más emberi kapcsolatokban, de a munkában előny, mert kijövök mindenkivel. A Mokká-ra is igaz, Demcsák Zsuzsa és Czippán Anett oldalán is jól érzem magam.

Hiszek abban, hogy csak akkor lehet jót csinálni, ha jóban vagy azzal, akivel csinálod.

Látszik, ha egy párosban utálják egymást, és nem jópofa a beszólás, hanem rosszindulatú.

Mindenkihez megtalálta a nyelvet Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Kértek tanácsot Gönczi Gáborék, mikor a TV2-höz kerültek?

Érdekes, mert Gábornak is tizenkilenc éve volt már a kereskedelmi televíziózásban, és ő is MTV-s volt azelőtt, mint én. Végtelen szerénységgel és alázattal állt a Tények-hez, az adásmenet kezelésétől kezdve a székek és gépek működéséig mindent megkérdezett tőlem. Szimpatikus volt a részéről ez a hozzáállás. Anikóhoz nem tudtam, hogy álljak, tíz éve nem találkoztunk, és akkor sem voltunk közeli viszonyban. Tisztában van azzal, hogy kihagyott hét évet, és vissza kell rendeződnie, de úgy látom, jól megy neki, és egyre jobban csinálja. Kifejezetten tetszik, hogy alkalmazkodik a férfi műsorvezetőhöz, és átadja a vezető szerepet.

Ennyi év rutinnal, tapasztalattal is vannak nehéz pillanatok?

Igen, főleg, mert elvárás, hogy ne csak felszínesen beszéljünk arról, hogy kivel mi történt, hanem menjünk bele mélyebben is a témákba. Ha meghalt valaki, akkor mondjuk ki, mi okozta a halálát. Úgy érzem, itt is van egy határ, amit nem szabad feszegetni. A gyerekekkel kapcsolatos erőszak mindig megráz, akkor is, ha a Tények-ben számolunk be róla szárazon, meg akkor is, ha itt ül egy gyerekvédelmi szakértő a Mokká-ban. Mindig oda jutunk, hogy rossz a háttérintézmény rendszere, a védőnői szolgálat meg a gyerekvédelem. Szörnyű, hogy négyéves gyerekeket bántalmaznak, megerőszakolnak, éheztetnek. Borzasztó.

Egyetlenegyszer csuklott el a hangom. Volt egy nagyon súlyos állapotú rákbeteg kislány, akkor az egész ország szorított érte a műtét ideje alatt. Mi is odakapcsoltunk élőben a májátültetés után, a riporter beszámolt róla, hogy minden rendben van, hamarosan tud beszélni a szülőkkel is. Adás végén újra bejelentkeztünk élőben, akkor csak annyit mondott, hogy a kislány meghalt.

Próbálom magam szikáron és szárazon tartani, de vannak nehéz pillanatok.

Ennyi év alatt csak egyszer csuklott el a hangja Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Követi a nézői, olvasói visszajelzéseket?

Tudom, hogy nem szabad, mert a többségét arcukat nem vállaló névtelen emberek írják, de mostanában újra rászoktam. Korábban sok olyat láttam, hogy "mindig utáltam ezt a csávót", "ha meglátom, elkapcsolok", de az elmúlt hetekben inkább pozitív véleményekbe futottam bele. Voltak szélsőségesebb megnyilvánulások sértő nyelvezetben, de jó érzés, hogy ezek elkoptak.

Érezhetően kíváncsibbak lettek az emberek a műsor ideje alatt?

Több a bejelölés a közösségi oldalamon, látom, hogy sokan érdeklődnek irántam, de a helyén kezelem. Ősszel új műsorok jönnek, és akkor A Nagy Duett is csak egy szép emlék marad. Jönnek, akik majd azokban a produkciókban bizonyítanak, és akkor ők lesznek érdekesek. Ez az idő arról szól, hogy kiélvezzük, amit elértünk. Nyilván nem arról van szó, hogy sétálok az utcán, és elvárom, hogy rajongjanak értem, hanem hogy este hazamegyek, felnyitok egy sört, és büszkén gondolok arra, hogy bokszoltam, asztalon táncoltam és operettet énekeltem a színpadon.

A saját nyilatkozatokban is húz határt? Van olyan, amiről nem mesél?

Nem nagyon tudok határt húzni, mert ha nem beszélek, akkor is írnak olyan dolgokat, amiket nem szeretnék. Nem is a mostani életemre jellemző, inkább a korábbi időszakra, amikor nem feltétlenül volt minden rendben a magánéletemben.

A kutakodások, vájkálások nem engedték meg, hogy határt húzzak, inkább megpróbáltam az igazamat megvédeni a sajtóban.

Nem gondoltam az elején, amikor elkezdtem a tévézést huszonévesen, hogy húsz év múlva magyarázkodnom kell a sajtóban bizonyos élethelyzeteim miatt. Valamennyit meg kell mutassak a magánéletemből is, de azért figyelek arra, hogy mikor mit. De ez csak pici része a munkámnak, a szükséges rossz, a nagyobbik része klassz.

Már gyerekként is érdekelte a híradózás. Miért vonzó egy kisgyereknek a híradósszakma?

Az iskolában Ki mit tud?-ot rendeztek, de előtte volt egy osztályforduló, ahonnan három gyereket küldtek az iskolai fordulóba. A tanárnő mondta, hogy holnapra készüljön mindenki valamivel, de ez teljesen kiment a fejemből, pedig szorgalmas gyerek voltam. Mesemondás, tánc, népdal, mindenféle volt, én pedig rögtönöztem. Kiültem a tanári asztalhoz, magam elé vettem iskolaköpenyben a naplót, és emlékezetből elmondtam az esti híradóban hallott sporthíreket.

Bemutatkoztam, mint Vass István Zoltán, aki annak idején nagy sportriporter volt, aztán beszéltem focimeccsről, magasugrásról, jégkorongról, majd átadtam a szót az időjárásnak a végén. Az osztály hatalmas ovációban tört ki - ez volt tízévesen, és aztán rá harmincöt évre tapsoltak meg ugyanúgy A Nagy Duett adásában, a kettő közt ilyen élményem nem volt.

A tanárnő kegyetlenül leteremtett, és mondta, hogy szégyelljem magam, és vegyem tudomásul, hogy belőlem soha nem lesz bemondó.

Ez nagyon erősen bennem maradt.

Egy iskolai versenyen óriási tapsot kapott az osztálytól Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Hogy indult a pályán?

Jártam prózamondó versenyekre, de sokáig nem jött a siker. Már magyar–angol szakos voltam az egyetemen, amikor indultam a Kazinczy-versenyen, abban bízva, hogy a díjjal majd bekopogtatok a Kossuth rádióba. Nem így lett, mindig kiszórtak. Aztán egyszer eljött az én időm, a negyedik évben lebetegedett egy versenyző, és én mentem helyette. Megnyertem az országos versenyt, de a Kazinczy-díjjal nem kellett bemennem a rádióba, mert ott ült a zsűriben egy hírszerkesztő, aki odajött hozzám. Megkérdezte, hogy pesti vagyok-e. Meggyőződésem, ha azt mondom, hogy bajai vagy zalaegerszegi vagyok, akkor csak azt mondja, hogy gratulál, de így névjegykártyát adott, és elhívott a rádióba. Pár nap múlva már használták a hangomat az esti híradóban. Ott ragadtam, mint külpolitikai munkatárs, így indult az egész.

Mi maradt emlékezetes ezekből az időkből, a külföldi tudósításokból?

Kétszer is volt utazós korszakom életemben, először 1994-ben.

Nagyon fiatal kis zöldfülű voltam, nyilván szívesebben küldtek engem a háborúba, mint bárki mást.

De általában diplomáciai utakra küldtek, akkoriban Göncz Árpád volt a köztársasági elnök, és szinte az összes európai uniós lobbizós látogatásán én voltam vele, illetve akkor volt Horn Gyula a miniszterelnök, aki Londontól Stockholmon át Rómáig mindenhol lobbizott az EU-tagságért. Akkoriban több mint hetven utam volt velük, nagy élmény volt.

Milyen volt a második időszak?

Idővel a TV2-höz kerültem, és itt is kellett egy állandó külpolitikai tudósító, így újabb utakra mentem. Amikor ledőltek az ikertornyok, Bombera Krisztina pont ott volt New Yorkban, engem meg elküldtek Afganisztánba és Pakisztánba. Volt olyan, hogy szó szerint úgy csempésztek át a határon. Nagyon sokáig készültem arra, hogy külföldről tudósíthassak, ebben nagyon nagy munkám volt. Rengeteg helyen bejáratos voltam, a Downing Street 10-et nagy élmény volt látni belülről. Volt két komoly ösztöndíjam, egy NATO- és egy európai uniós ösztöndíj, az egyik Brüsszelben, a másik Maastrichtban, nagyon sokat tanultam fontos emberektől, például a NATO akkori szóvivője tartott nekünk előadást, akit előtte csak a CNN televízión láttam korábban.

Nagyon sokáig készült rá, hogy külföldről tudósíthasson Fotó: Adrián Zoltán - Origo

Mire a legbüszkébb?

2002-ben a japán császár fogadott személyes audiencián Tokióban, amit soha nem fogok elfelejteni. Azok az emberek, akik csak annyit látnak belőlem, hogy azt mondom, "leesett, felrobbant, leszakadt, megölték", nem tudják, mennyi meló van abban, hogy az ember oda tud ülni és hiteles tud lenni a híradóban.

Nem csak azért vagyunk ott, mert éppen nem volt más.

Folytatná külföldi tudósítóként, igent mondana ilyen felkérésre?

Olyanokra, amiket Pakisztánban kellett megcsinálnunk, nem tudnék már igent mondani. Egyrészt, azóta született két gyerekem, másrészt sokkal félősebb vagyok. Akkor bennem volt a lendület, most már félnék.

A nyár lazább, pihentetőbb időszak lesz?

Végre el tudok menni egy hétre nyaralni, a műsorral nyertünk egy utat Görögországba, illetve utazom az Európa-bajnokságra egy meccsre Franciaországba. Hogy mennyire lesz laza, egyelőre nem tudom, mert a Tények és a Mokka nem áll le, dolgozni is kell, de én ezt sosem bántam, szeretem a munkám.

Mi biztosít kikapcsolódást, feltöltődést munka után?

Sokat jártam koncertekre az elmúlt időben, mert próbáltam figyelni, hogy az emberek, akik a színpadon vannak, hogy a francba kapnak levegőt, miközben mozognak. Nekem nem sikerült két és fél perc alatt, ők meg két órát ugrálnak végig, közben fix a hangjuk. Koncertekre szeretek járni, mert nagyon jó, hogy ott az ember le tud ereszteni. Amikor elmegyek a nagyobbik fiammal biciklizni, az is szuper dolog, de azt is élveztem, mikor a tükör előtt gyakoroltam a mozdulatokat a produkciókhoz, a tizenöt hónapos kislányom pedig azt hitte, hogy ez egy játék, olyan cuki volt. Ezek a pillanatok, amik örömöt adnak, és időről időre igazán feltöltenek.