Elkaszálták Matt Damon és Ben Affleck sorozatát
![Matt Damon, Ben Affleck](https://cdn.origo.hu/2023/12/LhJjQHgG3Ajw9prCWfejZthLBJV6cQaXc6xq1M6KAAU/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxNTRhYmJmMTYxZDRjOTU4ZGIwYzkxMjA5NDMzOGI0.webp)
„Amikor 2014-ben újra felvettük a fonalat, eleve csak egy egyévados újraélesztésre gondoltunk, 2016 elején pedig világossá vált, hogy
nem lenne értelme számunkra még egy szezont legyártani"
– közölte az HBO egy nyilatkozatban. „Büszkék vagyunk a műsorra, és nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogy az évek során teljesített" – olvasható még a közleményben.
A Project Greenlightnak négy évada során elég kalandos volt a története. Míg első két szezonja 2001 és 2003 között az HBO-n futott, addig a harmadik évad 2005-ben a Bravo tévére költözött – majd egy teljes évtizeddel később ismét az HBO sugározta a negyedik, a jelek szerint az utolsó szezont.
Az elkaszálásról szóló döntésben egyébként szerepet játszhatott az is, hogy a filmkészítés kulisszái mögé kalauzoló szériának a negyedik évadra erősen csökkent a nézettsége, illetve hogy konfliktus alakult ki a műsor egyik producere és Matt Damon, illetve a producer és az utolsó szezonra kiválasztott rendező között.
A Project Greenlight koncepciója ugyanis az volt, hogy minden évad előtt versenyt hirdettek filmkészítőknek, majd végigkövették, ahogy a kiválasztott leforgatja a filmjét.
A Project Greenlight működik: karrierek indultak és maradtak életben a közvetlen hatására,
és az általunk kinevelt alkotók azon vannak, hogy nagy dolgokat vigyenek véghez Hollywoodban. Szóval Ben és én nagyon büszkék vagyunk erre" – nyilatkozta Damon a széria újraindulásakor.