Rég izgultunk ennyire egy csapat kölyökért

Nosztalgiával gondol a nyolcvanas évekre? Imádja az E.T.-t, és jót borzongott az Alkonyzóná-n? Szereti a sci-fi-t, és nem bánja, ha a történetet körüllengi a misztikum? Ha az előbbiek közül akár csak egyre is igen a válasz, akkor itt egy sorozat, amit feltétlenül meg kell néznie!

Még csak három éve, hogy a világ legnépszerűbb internetes videotékája, a Netflix belevágott a saját sorozatok gyártásába, de máris ott tartanak, hogy az új szériáik premierjét komoly médiavisszhang kíséri.

Mindez nem meglepő, hiszen elég csak a House of Cards-ra, az Orange is the New Black-re, a Daredevil-re, a Jessica Jones-ra, a Narcos-ra vagy a Sense8-re gondolni, és máris látszik, hogy az amerikai streamelős cégnél jó érzékkel csapnak le igényes tévés tartalmakra.

A Stranger Things egy újabb Netflix-sorozat, amit még sokáig fogunk emlegetni Forrás: Netflix

A fenti listához pedig nyugodtan hozzá lehet tenni a Netflix legújabb szériáját, a Stranger Things-t, ami kicsit olyan, mintha a J.J. Abrams rendezte Super 8 sorozatverziója lenne, azzal a hatalmas különbséggel, hogy

a produkció hibátlanul teljesít ott, ahol a 2011-es film részben elbukott.

Matt és Ross Duffer misztikus sci-fije tökéletesen idézi meg a nyolcvanas éveket és merít olyan klasszikusokból, mint az Állj mellém!, az E.T. - A földönkívüli, a Poltergeist: Kopogó szellem, vagy épp az Alkonyzóna.

Stranger Things: vissza a nyolcvanas évekbe! Forrás: Netflix

PEDIG MÁR LÁTTUK

A Stranger Things felütése ugyan érdekes, de eredetinek azért messziről sem nevezhető: adott egy klasszikus amerikai kisváros, ahol egy kissrác nyomtalanul eltűnik, aminek köze van a település határában álló, titkos kormányzati labort rejtő épülethez.

Mindez az első nyolc percből kiderül, és a folytatás sem az újszerű megoldásaival veszi le a lábáról a nézőket. A Stranger Things tudatosan építkezik a jól bevált sablonokból (kiégett nagyvárosi rendőr nyugis vidéki melóban, nehéz sorsú csonka család, hierarchikus iskolai közeg, rejtélyes és jól öltözött rosszfiú stb.), de olyan jó érzékkel és életszerűen építi a rejtélyekkel, sci-fi- és horrorelemekkel dúsított történetbe az ezerszer látott toposzokat, hogy azok az ismétlés helyett a jóleső nosztalgia érzetét keltik.

Mindez persze nem működne a remek forgatókönyv és a kiváló színészek nélkül.

A Stranger Things első évadja összesen nyolc részt számlál, epizódonként közel egyórás játékidővel, így az alkotóknak bőven volt lehetőségük kibontaniuk a karaktereket és szépen felépíteni az egyébként kellően fordulatos cselekményt.

Winona Ryder brillírozik a kétségbeesett anya szerepében Forrás: Curtis Baker/Netflix

Habár a fiát kétségbeesetten kereső, egyre meggyötörtebb anya szerepében Winona Ryder emlékezetes alakítást nyújt, a sorozat igazi főszereplői a barátjukat elvesztő (és újat találó) gyerekek, akik sok hasonló próbálkozással ellentétben egyáltalán nem idegesítőek, hanem szinte az első pillanattól szimpatikusak és szerethetők: tényleg lehet drukkolni nekik és izgulni értük.

JÓ A TEMPÓ

Izgulni és drukkolni pedig van miért, az írók ugyanis nemcsak a karaktereket építették fel kiválóan, de a cselekményt is. A Stranger Things ugyan már a nyitójelenetben világossá teszi, hogy Hawkins környékén valami nagyon nincs rendben, de ettől még nem durran el túl sok puskapor, a sorozat jó érzékkel adagolja a rejtélyt, a feszültséget, majd a válaszokat. Nagyjából a második epizód után be is üt a „csak még egy részt” effektus, ami ki is tart a fináléig.

Gyerekek, akikért végre tényleg lehet izgulni Forrás: Netflix

A kis Will eltűnése mindenki életét felforgatja, és különböző karaktereken keresztül kapjuk meg a nagy kirakós darabkáit, amelyek az évad második felétől kezdenek összeállni érthető egésszé. Miközben Joyce (Winona Ryder) a házában tapasztal furcsa dolgokat, a kezdetben szkeptikus seriff (David Harbour) a város határában lévő gyanús épületben kezd el szaglászni.

A barátjukat kereső Mike, Dustin és Lucas (Finn Wolfhard, Gaten Matarazzo, Caleb McLaughlin) egy rejtélyes és különös képességekkel bíró lányra bukkannak (Millie Bobby Brown), Mike nővére (Natalia Dyer) és Will bátyja (Charlie Heaton) pedig egy furcsa lény nyomába erednek.

Megvan a kerékpár, de vajon hová lett a gyerek...? Forrás: Curtis Baker/Netflix

A szálak és a külön dolgozó csapatok idővel persze összetalálkoznak, és nemcsak a néző, de a szereplők számára is világossá válik, hogy mivel állnak szemben, ami egy kifejezetten látványos és izgalmas befejezést eredményez. Feszültség, dráma és katarzis, ahogy az kell – sőt a teljesen kerek sztori ellenére még nyitott befejezést is kapunk, így a nyolcrésznyi izgalom után már azért is drukkolhatunk, hogy készüljön folytatás.

MINDEN A HELYÉN VAN

A Stranger Things viszont nem csak azért működik, mert kapunk egy jól kidolgozott sztorit, amit a színészek megtöltenek élettel. Ezek mellett legalább ugyanilyen fontos, hogy a sorozat szinte minden pillanata ügyesen idézi meg a nyolcvanas éveket.

Ebben a sorozatban még a tinédzserek sem idegesítőek Forrás: Netflix

A sztori hiába játszódik egy amerikai kisvárosban, a klasszikus filmekből átemelt ikonikus elemek (menekülés kerékpáron, séta a síneken, kommunikáció walkie talkie-val) és a kontinenstől és országtól független nosztalgikus apróságok (A cápa- és A dolog- plakátok a falon, szerepjátékozás) mind a helyükön vannak, működnek, és azt segítik, hogy az ember mindinkább beleélje magát a történetbe.

Mindezt csak tetézi a profi látvány és a kiváló zene (a főcím taktusait tanítani kellene), így végeredményként egy olyan libabőrös, elérzékenyülős, borzongós, izgulós szórakozást kapunk, amihez foghatóval mostanában nem nagyon lehetett találkozni a kisképernyőn.

Még azt is meg merjük kockáztatni, hogy csak a Stranger Things-ért érdemes egy hónapra előfizetni a Netflixre.