Gönczi Gábor: Megremegett a kezemben a telefon

Vágólapra másolva!

Negyven éven keresztül nagyon hitt az állandóságban, de olyan ajánlatot kapott, amit nem akart visszautasítani. Forgatott Dél-Afrikától Brazíliáig, Malajziától Dubajon keresztül Chiléig, de most úgy érzi, a helyén van – még úgy is, hogy nem ez élete legnyugodtabb szakasza. Készül az apás szülésre, és kevesebb koncertet vállal eztán.

Bella Brigitta

Vágólapra másolva!

TV2 Gönczi Gábor tévé média Tények (hírműsor)interjú

Legutóbb még az RTL székházában beszélgettünk, akkor azt mondta, sosem fordult meg a fejében, hogy elhagyja azt a csatornát. Azóta eltelt egy év, most a TV2 udvarán ülünk. Mi történt, miért döntött az átigazolás mellett?

Az életemnek egészen a fél évvel ezelőttig tartó időszakában, negyven éven keresztül nagyon hittem az állandóságban. Való igaz, hogy az elmúlt fél év rengeteg változást hozott, és bár sokan, sokszor mondták, hogy a változás jó, én sokáig nem hittem benne. Stabilitásfüggő voltam, de meg kellett éreznem a változás jelentőségét. El kellett gondolkodnom azon, hogy vajon rendben lesz-e úgy, hogy én egész életemben ugyanazt csinálom. Nagyon büszke voltam rá, hogy huszonöt éve ugyanabban a zenekarban zenélek, és húsz éve ugyanarról a műsorról szól az életem, de

úgy jött velem szembe a változás ordító szele, hogy nem bírtam kitérni előle.

Egy hét alatt megfordult velem a világ. Egy hétfői napon a párommal ott álltunk a terhességi teszt fölött, és kiderült, hogy gyermekünk lesz, majd két nappal később ajánlatot kaptam a TV2-től. Tartottam egy kis önvizsgálatot, és arra jutottam, mennem kell, jót fog tenni a változás.

Nehezen született meg a döntés?

Életem legsúlyosabb, az egész jövőmet befolyásoló döntése volt. Kicsit olyan érzés volt, mint mikor az ember elköltözik otthonról, búcsút vesz a szüleitől, akiket egyébként nagyon szeret. Gyerek voltam, amikor elkezdtem ott dolgozni, ott lett belőlem, az őrült zenészből, világutazó riporterből felelős szerkesztő, később pedig műsorvezető. Magamtól valószínűleg soha az életben nem jöttem volna el, de jött a felkérés, és azt éreztem, hogy meg kell mérnem magam máshol is. És hogy később nem bocsátom meg magamnak, ha nem próbálom meg.

Tudja, hogy mi alapján választotta ki a TV2?

Tíz évet voltam terepen, egy stábautó hátsó ülésén bejártam vagy tízszer az országot, forgattam Dél-Afrikától Brazíliáig, Malajziától Dubajon keresztül Chiléig. Jártam irgalmatlan mélyszegénységben, megfoghatatlan gazdagságban. Segítettem családokon, lepleztem le arcpirító bűncselekményeket, fedeztem fel tehetségeket, és találkoztam egy tucat világsztárral. Aztán a következő tíz évben

szerkesztőként átment a kezemen több ezer riport,

és feleltem több ezer élő adásért. Azt szokták mondani, hogy az esti Híradó a világ minden pontján a legnagyobb elismerés egy újságíró számára. Úgy érzem, én megdolgoztam érte, húsz évet tettem le az asztalra. Akik figyelték az életemet, ismerték a teherbírásomat, és tudták, mekkora alázattal látok mindennap a munkámhoz. Szerették volna, hogy a tudásomat és lelkesedésemet itt kamatoztassam tovább.

Nem tartott az új feladattól?

Komoly, megtisztelő szerepre kértek fel: egy több mint egyórás napi élő hírműsor vezetésére az egyik legnépszerűbb országos tévécsatornán. Az a minimum, hogy ezen az ember elgondolkodik. Biztos lett volna számtalan más felkérés, amitől nem inog meg a kezemben a telefon, de itt megremegett. Végül többéves közös munkára köteleztük el magunkat.

Éjszakákat beszélgettünk át a párommal,

aki lelkileg is, és szervezetpszichológusként is rengeteget segített. Nem egy hasonló helyzetet kezelt már: komoly cégvezetőket segített át motivációs problémákon, munkahelyváltáson. Pontosan tudta, milyen kérdéseket kell feltennie nekem, amikre nekem kellett tudnom a válaszokat. Utána a családomnak prezentáltam a döntésemet, akik nagyon büszkék voltak rám.

Mit szóltak az RTL-nél?

Olyan emberektől búcsúztam el, akiktől rengeteget tanultam, és akikhez lelkileg is közel álltam. Békés hangulatban álltunk fel a tárgyalóasztaltól, azóta is hálával gondolok rájuk. És hiszem, hogy az emberi kapcsolataink átívelnek a szakmai döntéseinken.

Hogy fogadták az új helyen, a TV2-székházban?

Amilyen korrekt volt az elválás, olyan kedves volt a fogadtatás. Pedig úgy éreztem magam, mint az oroszlán barlangjában, hiszen korábban még ebbe az utcába se tehettem be a lábamat. Aztán egy órán belül kiderült, hogy itt is ugyanolyan szerethető, kedves, szorgalmas és munkájukat szerető emberek dolgoznak, akik korábban is körülvettek.

Akadtak ismerősök?

Sok régi kollégám van itt, de a TV2-es munkatársak közt is lettek jóbarátaim. Szebeni István például nem sokkal előttem érkezett vissza a csatornához, rögtön kézen fogott, és bemutatott mindenkinek.

Nagy változások voltak, amikor érkezett.

Izgalmas volt, mert a Tények épp óriási átalakulás előtt állt. Amikor megérkeztem, már kifelé jött abból a koncepcióból, amitől el akart búcsúzni, így

az újjáépítésben már én is részt tudtam venni.

A Tények nagy múltú hírműsor. Megélt már óriási sikereket, és miközben folyamatosan változott, mindig fel tudta venni a versenyt az aktuális kihívásokkal. Most is egy izgalmas időszakot él át: a mai napig sokat gondolkozunk együtt Kőhegyi Anna főszerkesztővel és Kökény-Szalai Vivien hírigazgatóval, hogyan lehetne még izgalmasabbá és érdekesebbé tenni azt a bizonyos napi majdnem másfél órát. A legénység már teljes, egy rendkívül kreatív, fiatal és lelkes szerkesztői és riporteri csapattal hiszem, hogy szép jövő elé nézünk. Az erőfeszítéseink már többször visszaköszöntek az eredményeinkben, voltak napok, amikor mi nyertük a nézettségi versenyt.

Mennyire tudja belevenni az új munkába a saját egyéniségét?

Tisztelem az elődeimet, de én nem vagyok klasszikus híradós forma, én másképp fogom meg a híreket. Ember vagyok, tehát a világ eseményei ugyanúgy hathatnak rám, mint a nézőkre. A tragédiák megviselnek, a szenzációk elkápráztatnak. Én nem tudok rezzenéstelen arccal beszélni, szinte minden érzés és gondolat kiderül az arcomról. Egy dolgon viszont változtatni kellett, színpadi ember lévén

mindig mozog és kommunikál minden testrészem.

Egy kicsit azért le kellett higgadnom. Tartalmi értelemben pedig az érkezésemmel együtt született meg a Tények Extra. A napi hírekhez kapcsolódó, de magazin jellegű riportok tükrözik leginkább a személyiségemet, és nagyon boldog vagyok, hogy ez is nagyon sikeres, a nézők értékelték, hogy ekkora energiát tettünk bele a hírműsor utolsó fél órájába. De mindig szoktam mondani, hogy a televíziózás a pillanat művészete. Sosem lehet hátradőlni, az egyik nap sikere nem ágyazza meg a következőt, a nézők figyelméért minden egyes napon a nulláról indulva kell megküzdeni.

Mit szólt ahhoz, hogy újra Marsi Anikóval dolgozhat?

Örülök, hogy visszatért az életembe, mert izgalmas időszakok kötődnek hozzá. Még szinte gyerekként kezdtünk együtt dolgozni, közösen éltük át az első adásokat, sőt, azt a történelmi időszakot is, amikor 1997-ben elindult Magyarországon a kereskedelmi televíziózás. A jelenléte most megint egybeesik egy teljes újrakezdéssel, ez nagy déjá vu érzés mindkettőnk számára. Hét év kiesett, de az első találkozás olyan volt, mintha tegnap váltunk volna el egymástól. Remélem, senki nem érti félre, ha azt mondom, kölcsönösen szeretjük és tiszteljük a másikat.

Tartották a kapcsolatot?

Évente körülbelül egyszer beszéltünk telefonon, nagyjából tudtunk egymásról. Most pedig én hívtam fel azzal a hírrel, hogy a döntéshozóknál ráesett a választás. Kiesett a kezéből a telefon, mert elképzelhetetlennek tűnt elsőre, hogyan is lehetne ő egy napi hírműsor arca Magyarországon, miközben Lacival és a két gyerekkel külföldön él. Végül szenzációsan megoldották, és mint már sokszor az életben, bizonyították, hogy ők mennyire összetartó és vagány család.

Ha becsúszik élő adásban egy kisebb baki, hogy tudja kezelni?

Vészhelyzetek mindig vannak, ráadásul én azokat szeretem a legjobban. A hírműsor attól élő, hogy ha történik éppen valami, azt mi öt perc múlva bemondjuk, és még képet és riportalanyt is szerzünk hozzá. Például adás közben csak annyit mondanak nekünk, hogy Münchenben lövöldözés tört ki, és vannak halottak, húsz másodperc múlva ezt közölni kell a nézőkkel.

Jól improvizál?

Ilyenkor nincs előre megírt szöveg, elsőre fel kell fogni az információkat, és nem szabad többet mondani annál, mint amit biztosan tudunk. Prince haláláról adás vége előtt 2 perccel egy Twitter-üzenetből értesült a szerkesztőség, miközben azt még senki nem erősítette meg. Az utolsó pillanatban került ki a CNN oldalára, így Magyarországon Pachmann Péter kollégám számolt be először a tragédiáról. Ilyenkor nem baj, ha adott esetben megbotlik a nyelvünk – bár az övé egyébként még csak meg sem botlott –, de

sokat számít, ha mi vagyunk az elsők.

És persze van olyan is, amikor a helyzetkomikum úgy adja, hogy egy rosszkor, rossz helyen elhangzott mondat vagy szó nevetést vált ki, erre most volt is példa.

Mi történt akkor a stúdióban?

A néző csak azt látta és hallotta, hogy Anikó egy szomorú riport beharangozóját érezhetően furcsa levegővétellel mondta végig, de valójában én tehettem a dologról. Ez egy klasszikus nyelvbotlás volt. A hír úgy szólt, hogy a Kuala Lumpur-i pandaikrek első születésnapjukra hagyományos habostortát kaptak a gondozóiktól. Én véletlenül babostortát mondtam ehelyett, aminek nyilván semmi értelme, viszont az adott helyzetben viccesen hangzott.

A pandás riport alatt szinte sírtunk a nevetéstől,

miközben tudtuk, hogy hamarosan ismét komoly témával kell folytatnunk az adást. Végül az utolsó két perc nevetésbe fulladt, amit másnap el is magyaráztunk a nézőknek. Azért aznap este kíváncsiságból beütöttem a keresőbe hogy „híradós bakik”, 174 ezer találat volt rá, szóval nem mi vagyunk az elsők, akik valamit élő adásban elnevettek.

A zenekart érinti a munkahelyváltás? Mekkora lemondásokkal a híradózás?

Egy híradósnál nem mindegy, hogy mi a hobbija. Az, hogy egy zenekarban énekelek, és mellette az esti híradóban politikáról, közéletről, tragédiákról számolok be, nem egyértelmű házasítás. Az a fajta zenei szórakoztatás, amit én a Smile Rock Circusszal képviselek, nem hasonlítható a pecázáshoz, a motorozáshoz vagy másféle hobbihoz.

Látnak a színpadon egy nagyon szabad és intenzív szerepben,

ami eltér attól, hogy ülök az asztal mögött öltönyben, és emberek, városok, országok életét befolyásoló történésekről beszélek.

Erről volt szó az átigazoláskor?

Ez egy fontos momentum volt a szerződésemben, de hála istennek, a főnökeim nem akarták ezt megtiltani nekem. Nagyon örültem ennek, túl azon, hogy tudtam, hogy sok mindenen változtatni kell. Átadtam bizonyos szerepeket, így most kicsit olyan, mintha a saját zenekarom vendége lennék. Beleülök abba a show-ba, amit korábban én magam teremtettem meg. A nyarat végigzenéltük így, jók a visszajelzések, sok jó koncert van a hátunk mögött.

Hogy bírja?

Hamarosan újabb döntéshelyzet elé nézek, mert érkezik a kisbabánk. Életemben először veszek ki egy teljes hónap szabadságot a zenekarból, és azt hiszem, a következő néhány évben sokkal inkább a lakcímemen, és kevésbé az autópályák melletti benzinkutakon kell majd keresni. Biztos vagyok benne, hogy kevesebb koncertet vállalok majd. Ezen a nyáron

három napot nem voltam otthon egyhuzamban,

ez gyermek mellett biztosan nem lesz tartható. A zenekar tagjainak egyébként mind van civil munkája, gyermeke, családja. Ők már megtalálták a helyes egyensúlyt, igazából már csak én voltam az, aki mindig, mindenütt ott akart lenni. A Smile 25 éve része az életemnek, és nagyon büszke vagyok rá.

Régóta vágyott családra?

Életem legnagyobb ajándékának tartom, hogy apa leszek. Beszélhetünk munkáról, zenéről, színpadi élményekről, vagy épp nézettségről, de azt gondolom, az élet értelme a család. Nagyon régóta szerettem volna gyermeket, de

sokáig nem találtam meg az igazi társamat.

Aztán két évvel ezelőtt betoppant Ildi. Fantasztikus nő, fantasztikus társ, és elképesztően jól működünk mi együtt. Bár van köztünk korkülönbség, nagyon érett személyiség. Bejárta a világot, sok országban, sok nyelven ért el sikereket. Vállalkozást vezet, szereti és élvezi is az életét, miközben elképesztően család- és gyerekcentrikus. Ilyen vagyok én is, és pont egy ilyen társra vágytam. Rengeteg élményben volt részünk együtt, és milyen a sors, mire kétévesek leszünk, szinte már meg is születik a kisfiunk.

Készül az apaszerepre?

Mióta beköltözött az életünkbe a tudat, hogy szülők leszünk, úgy tekintjük, hogy hárman vagyunk. Beszélünk hozzá, néha ki is kopog már, reméljük, nevetve fog megszületni. Tudatosan éltük meg az áldott állapotot, figyeltük az érzéseinket, és hogy hogyan válik Ildiből anya, belőlem pedig apa. Büszkén mentem el minden vizsgálatra, ott voltam a legkisebb orvosi megbeszélésektől a háromdimenziós „babamozikig” és élvezettel figyeltem, hogyan fejlődik hétről hétre a kisfiunk.

Néhány hét múlva már a kezünkben tarthatjuk,

szeretnék sokat otthon lenni vele, a reggeleket és a délelőttöket együtt tudjuk majd tölteni. Úgy érzem, mindennek így kellett történnie.

Mennyire elégedett most a szakmai- és magánéletével?

Nagyon szeretem az új közeget és az új munkámat, sikeresen megteremtettük azt a légkört, amelyben jó dolgozni. Persze még minden új egy kicsit, és sok év után újra átéltem azt, hogy valamit nem rázok ki a kisujjamból. Nem mondom, hogy ez életem legnyugodtabb szakasza, bár ha belegondolok, ilyen sosem volt, versenyló vagyok, győzni szeretnék. A magánéletem közben a legfontosabb szakaszába ért, izgalommal készülök az apás szülésre, a legfontosabb most az, hogy a kisfiunk egészségesen megérkezzen.

Mennyire vannak felkészülve a média fokozott érdeklődésére?

Szinte mindenkit ismerek a szakmában, a legtöbb újságíróval biztosan dolgoztam már együtt valamin. Meg tudom beszélni a kollégákkal, hogy meddig szeretnék elmenni, mennyit szeretnék elmesélni a magánéletemről, vagy hogy éppen nem szeretnék mondani semmit. Eddig mindent jól kezeltünk a sajtóval, beleértve életem legnehezebb időszakát is.

És ha jön a baba?

Nincs titok ebben, el fogom mesélni, ha megszületik a gyermekünk, és ha már ott tartunk, hogy feldolgoztuk az új élethelyzetet, akkor attól sem zárkózom el, hogy színre lépjünk hármasban, de ez jóval a szülés után lesz. Először szeretnénk megteremteni az otthoni intim közegünket, bízom benne, hogy közös életünk legszebb időszaka következik.