Pszichiátriáról szabadult a meleg MC Hammer a Sztárban sztárba

Homonnay Zsolt MC Hammerén vinnyogva röhögtek sokan
Vágólapra másolva!
A Sztárban sztár második idei adásában volt pár nagy éneklés, két-három bágyadtabb, haloványabb produkció, legjobban viszont Kocsis Tiboron és Homonnay Zsolton lehetett röhögni – és a show egyik célja pont az, hogy megnevettesse a nézőt.
Vágólapra másolva!

Ebben a műsorban volt olyan fiú, akinek egyértelműen jól állt minden női szerep (Peter Srámek), és volt olyan férfi, akin mindig lehetett röhögni, ha nőnek öltözött (Gáspár Laci), de sokszor a férfit alakító nők felsülnek: Lilla is csak paródiának tűnt az Arrivederci Amore című slágerrel, amit egy időben a fél ország dúdolt. Polyák Lilla Flipper Öcsije nem varázsolta el a zsűrit, 29 ponttal zárt.

Muri Enikő Forrás: tv2

Muri Enikő jobb volt, mint Katy Perry, akit alakított, de őt sem szórták meg sok ponttal, pedig még biciklizve is énekelt. Kozma Orsi Barbra Streisandot kapta feladatnak, dicsérték, de így is csak 30 pontra volt jó. Emeli Sandé dalával, a Next To Me-vel jött Radics Gigi, aki ennél nagyobb kihívást is teljesített már énekben, Claudia szerint nem lépett ki a komfortzónájából: „jövő héten úgy akarlak látni, hogy nem akarlak látni” – fejtegette.

Sok év után is fáj

Kefir elvileg Kozsót alakította, de egy gyötrelmesen gyenge dalt kapott, ami eredetileg is nulla lehetett – pláne felmelegítve, kópiaként. A stúdióban ücsörgő Kozsó szerint persze fantasztikus volt, de Hajós meglátta a lényeget: „Az első két sorban ott van minden: eltelt pár ezer év, de még fáj.” A 31 pont nem is volt rossz ezért.

Felismeri Kocsis Tibort? Forrás: Origo

Veréb Tamás Bruno Marsként jött, hangban teljesen rendben volt, táncban nem annyira, de a zsűrinek nagyon bejött. Jennifer Lopezt Nagy Adri kapta, holott sok millió férfi akarta volna. „Imádom a parasztvakítást, csillogott-villogott minden” – lelkendezett Majka, és valóban, volt show, zene, füst, aranyfény.

Egy eltévedt török

Kocsis Tibor nagy tapsot, ovációt kapott Harangozó Teriként, hangban is jól hozta az idős nőt, 40-ből 38-at gereblyézett össze, holtversenyben az élre ugrott. Homonnay olyan volt, mint az indiai Nagy Feró, egy színpadon eltévedt Stevie Wonder: Claudia szerint mindent megtett, de véget ért egy karrier. Majka szerint meleg MC Hammert adott elő, aki a pszichiátriáról szabadult, Hajós pedig egy Egri csillagok-ból eltévedt statisztát látott benne, aki Szlovákiában lett portás, és úgy mutogat. 39 ponttal az élre állt, nem csoda, mindenkit megnevettetett.

Homonnay Zsolt MC Hammerén vinnyogva röhögtek sokan Forrás: tv2

Vásáry nem volt izgalmas, sem vicces Mikaként, inkább a lila, pink és kék Csubakkák, vidám jetik tánca kötött le minket, soha nem akart véget érni a három perc. Majka húzta le legjobban, 6-ot adott szűkmarkúan, akárcsak Bereczki: a 27 szeptemberi, nappali hőmérsékletnek remek, pontszámnak kevéske. Jött a Who Wants to Live Forever a Queentől, Király Lindának kellett Freddie Mercury-t hoznia. Nagyot énekelt, de nyilván nem volt könnyű dolga nőként férfit hozni, 33-at szerzett.

A végén szokás szerint összesítették a zsűri és a közönség pontjait, Kefir és Vásáry André izgulhatott még egy percet. Tilla végül bejelentette, hogy André mehet tovább, így Kozsónak öltözött riválisa kipottyant.

Jövő heti feladatok

Homonnay Eszményi Viktória lesz jövő héten, Radics Gigi pedig Michael Jackson. Nagy Adrinak Eminem jutott, nem könnyű, Kocsis Tibor Demjént alakíthatja. Király Linda megint nagyot énekelhet, Whitney Houston lesz. Kozma Orsi Szűcs Judittá lényegülhet át, Polyák Lillának Shakira jutott, hastáncolhat.

Veréb Korda Gyuri bácsit hozhatja a színpadra, Muri Enikőnek Beyoncét szánták. Vásáry Ceelo Greent kapta feladatnak, felszedhet addig vagy hatvan kilót.

Szavazzon!

Sztárban sztár: ki a kedvenc zsűritagja?

Szavazzon!

Star Academy: ki a kedvenc zsűritagja?

Szavazzon!

Kicsi Óriások: ki a kedvenc zsűritagja?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!