Natasa, Mirella és Alessandro okozott zűrzavart a VV-villában

vv8
Vágólapra másolva!
Egy régi játékot vettek elő a Való Világ-szerkesztők.
Vágólapra másolva!

Korábbi évadokban is volt már ilyen, programozott játék babákat küldött be a stáb a villába. A lakók párokba rendeződtek, kaptak egy-egy gyereket, amely rendszeres időközönként enni kért, bepisilt, azaz etetni, pelenkázni kellett.

Kiderül a babás napok során, kiben van apai, anyai ösztön, és kinek milyen az idegrendszere: olyan is előfordult, hogy a hat műanyag baba egyszerre bőgött jó hangosan. Ez a feladat egyben remek konfliktusokat is szül a kialvatlan játékosok között, akik ingerültek lesznek a babasírástól, és jól összevesznek – a balhé pedig minden reality egyik mozgatórugója, mint tudjuk.

Forrás: rtl

Lóri és Dina műanyag gyereke Olivér lett, Dávidék jövevénye Natasa, Mici pedig idegesen vigyorgott, haját babrálta, láthatóan a háta közepére nem kívánta ezt a játék babát – nevet sem tudott adni neki, így Mirella lett a szerencsétlen, miután Krisztián láthatóan kigondolt tervvel érkezett. „Úgy fogod, mintha egy radioaktív valami lenne" – szólt be a molett szőkének egy társa.

Atiék meghatottan nézték a tárgyat, az Alessandro nevet adták neki, mert „illik rá." Tivy, aki a "szökik a málna" szöveggel lett valamennyire ismert a netezők között, végtelen egyszerűségében a Málna nevet adta a kisbabának, mert „ekörül forog az élete." Zsoltiék gyermeke Beyoncé Brigita Bettina lett volna, ha előbbi enged Vivinek, de végül kiegyeztek egy Brittiben. A 36 millióért pedig meg kell dolgozni, ugyebár.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!