Kórház után egyből színpadra lépett Benkő László
![Benkő László Omega](https://cdn.origo.hu/2023/12/XjSJTi_dorW3kcfv06aW_xgCgTmxsUiXFa45GA7F3eY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiODI1YzlhODRmYjQ1ZmE4ZDA0ZmJiNDRiZWIyNDhm.webp)
Egészségi állapota miatt lemondta a szlovákiai Omega koncertet Benkő László. A zenekar billentyűse váratlanul kórházba került, rákot diagnosztizáltak nála, ezért nem tudott elutazni.
Az Omega 55 éves fennállása óta egyetlen fellépést sem hagyott ki, a kórházi vizsgálatok után azonban máris színpadra lépett, a budafoki koncerten gyerekekkel együtt, közösen énekeltek Omega slágereket. A Tényeknek azt mondta, az fel sem merült benne, hogy kihagyja ezt a fellépést.
Erre a bulira nekem el kellett jönnöm, mondtam itt mese nincs, mert fiatal gyerekkórus, vegyes kórus, általános iskolások olyan boldogan éneklik, amiket a tanárnők szívesen tanítottak nekik, hogy ez egy mai ünnepnap - nyilatkozta.
Azt mondta, hogy több Omega koncertet nem fog kihagyni. Sőt ameddig csak állapota engedi, mindenképpen zenélni fog. „Ameddig van erre reális lehetőség, meg kell tartani az előadást, mindenki, aki ezen a pályán van, megcsinálja" Nem csak a zenélés és a közönség szórakoztatása a lényeg, ennél jóval többről van szó. Példamutatás a következő generációknak – mondta az Omega zenésze.
Az együttes hétvégén Németországba utazik, ott folytatják a turnéjukat.