Mit szóltál, mikor felkértek a Roastra?
A Roastot már körbevittük százszor az országban, amikor felmerült, hogy képernyőre kellene vinni, szóval nem számít nekem akkora újdonságnak, hogy ebben a szerepben látnak az emberek. Amikor először megkértek, hogy vállaljam, akkor se gondolkodtam sokat, nagyon nekem valónak éreztem.
Olyan, mint mikor öt nyomorult csivavát ráküldenek egy jegesmedvére, de igazából esélyük sincs szétszedni.
Eddig színháztermekben, kisebb közönség előtt, most viszont egy tévécsatornán lesz látható az égetésed.
Igen, de ez nem zavar, sőt! Legalább még több ember megtudja, hogy tényleg jegesmedve vagyok, és erre büszkének kell lenni. Minden egyes Roast alkalmával jól éreztem magam, a tévéműsor felvételén is, és haverok a srácok, akikkel csináltam. Akinek egy pici intelligenciája is van, az tudja, hogy ezeket a beszólásokat nem kell komolyan venni. Nyilván minden marásnak van valóságalapja, különben semmi értelme nem lenne, de annak nincs helye, hogy valaki megsértődik, berág a másikra.
Nyilván a műsorban poénból kapod a kritikát, de ha valaki tényleg el szeretné mondani a valós véleményét, akkor meghallgatod?
Kiröhögöm, aki ezzel jön. Ha ismert emberként - főleg megosztó ismert emberként - csinálsz valamit, akkor arról mindenkinek megvan a véleménye. Én megosztó vagyok, zenekarozok, színházazok, filmezek, így rengeteg kritikát kapok. Mindenkinek nem lehet megfelelni, mindenki nem szerethet.
Nyilván vannak, akik utálnak, és nagyon nem tetszik nekik, amiket csinálok.
Tőlük jönnek az ívek, a marások, a rossz vélemények, de ha ezeket mind a szívére veszi az ember, akkor abba belehal. Nem szabad ezt csinálni, le kell kakálni mindent.
De azért van olyan ember, akinek érdekel a véleménye?
Vannak olyan hozzám közel álló emberek, akiknek elfogadom a kritikáját, és ha ők azt mondják, hogy valamit rosszul csinálok, és szerintük máshogy kellene, akkor átgondolom. De ha azt mondja valaki, hogy de fos, de szar vagy, öreg, azzal soha nem foglalkoztam.
Annak ellenére, hogy ilyen lazán állsz a beszólásokhoz, volt olyan a műsorban, ami betalált, nem esett jól?
Egyetlenegy ilyen volt, az egyik tetoválásommal kapcsolatban. Volt egy Diego nevű kutyám, aki az első kutyusom volt, és ötévesen elment. A hátamon van egy tetoválás az ő emlékére, amin a feje és a neve szerepel. Ezek a srácok nyilván nem tudták, hogy ez a kutya neve, és elkezdtek poénkodni vele. Dombi mondta, hogy na, mi van, magadra tetováltattad még a szőnyegboltot is?
Na, akkor úgy rángott az arcom, hogy azt ő is észrevette,
aztán azóta tudják, hogy ezt nem lehet. Megbeszéltük normálisan, hogy Diegót soha nem veheti a szájára senki, Dombi amúgy egyből bocsánatot kért, és nem fordult elő többet.
Egyébként sem szereted, ha a tetoválásokkal cikiznek?
Dehogynem! Egyébként nagyon bírom, Spongya Bobon például úgy röhögtünk, hogy jöttek a könnyeink. Tényleg el lett cseszve, szarul sikerült. Azon viccelődtek, hogy az egyik lába 45-ös, a másik meg 34-es, és én röhögtem a legjobban. Szó szerint fetrengtem, remélem, a tévéműsorban is benne marad, az az egyik kedvenc részem.
Mennyire szólsz vissza, ha valaki kóstolgat?
Én nem visszaszólok, én az vagyok, aki nem hisz abban a hülyeségben, hogy ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. Egy szart. Ha megdobnak kővel, elmegyek a gépágyúért, visszajövök, és mindenkit lemészárolok.