Milyen a karaktere a sorozatban?
Egy színésznőt alakítok, aki élete nagy részét fókuszban tölti, a figyelem középpontjában. Sikerei vannak, de elvált. Van egy nagylánya, a férjével harmonikus a viszonya. Látszólag minden rendben. De csak úgy tűnik... mert furcsa szövegkimaradásai vannak előadás közben, miközben ennek semmi előjele nem volt.
Ez aggasztóvá kezd válni, ezért fordul pszichológushoz.
Azt hiszi, hogy ez egy kis dolog, csak a fáradtság eredménye, de kiderül, hogy egy ilyen - látszólag rendben lévő - ember életében is lehetnek olyan mélyen elrejtett problémák, amelyekkel sokan szembesülnek. Ő azt hiszi, hogy ezeken a problémákon túllépett, de szép lassan felismeri, hogy soha nem lettek megoldva. Elhallgatta őket, de mégis ott vannak, előjönnek. Mindig van egy erős kiváltó ok: ebben az esetben a húga súlyos beteg lesz, és azzal szembesül, hogy elveszítheti őt.
Edit egy évig nem beszél a saját húgával. Az ön életében volt ilyen hosszú távolságtartás közeli rokonnal?
Nem volt, mert mi nagyon kevesen vagyunk... Alig vannak rokonaink. Így alakult az élet. Ha volt is néha kis harag, hamar megoldódott a helyzet. Ilyen szélsőséges helyzet viszont szerencsére nem akadt.
A karakter jégtáncos műsorba megy, de Ön is volt zenés tévéshow-ban. Ismerős volt a helyzet?
Nagy különbség, hogy Edit nem sikerként élte meg a meghívást. Azt gondolta, hogy eladta magát olcsón, és ez a színészi pályáján egy kerülő. Én a Szombat esti lázban való szereplésemet egészen másképp éltem meg, mert szép időszak volt: megtanultam tíz sztenderd táncot, őrületesen kemény, féléves munkában, egy fantasztikus táncos partner mellett. Sok mindent megtudtam a saját testemről, imádtam a munkafolyamatot. Jégtáncot azonban nem vállaltam volna.
És az elfeledett szöveg, amivel Edit küzd?
Én nem is ismerek olyan színészt, mint ez a nő, aki ilyen problémákkal küzdene. Ő teljesen elfelejti a szöveget az előadás során... valami nagyon erős dolognak kellett történnie az életében, hogy ehhez segítséget kért.
Mindenkivel előfordul, hogy elfelejt mondjuk egy nevet. Önnel nem?
Természetesen velem is előfordult már, hogy egy-egy szó nem jutott eszembe, de a színházi munka során folyamatosan körülvesznek a partnerek, a többi színész, és ott ül egy súgó is. Sok helyről kaphat egy színpadi színész segítséget, ha esetleg leblokkol egy pillanatra. Én sem aggódom soha azon, hogy mi lesz, ha elakadok, mert biztos vagyok benne, hogy bármi történjék is, azonnal segítséget kapok majd.
Valaki, valahogyan ott lesz.
Egyszer egy előadásban egy háziköntösben kellett végigjátszanom a második felvonást, annak a zsebében volt egy notesz, amit gyakran használtam. Leszakadt a zseb egy része, és az öltöztető véletlenül bevarrta az egészet. Én meg az előadás közben jöttem rá, hogy nem tudom elővenni a noteszt: jeleztem kifelé, majd takarásba mentem, és a stáb azonnal orvosolta a helyzetet, miközben a partnerem megoldotta, hogy a nézőknek ne tűnjön fel a hiba. Ez az Anyám, Kleopátra című darabban volt, mindenki profin tette a dolgát.
Önt számos filmben, darabban láthatták, a Társas játékban is szerepelt az HBO-n. Így is castingra kellett mennie?
Igen, csak úgy, mint mindenkinek.
„Az ember csak akkor legyen színész, ha másra nem képes” – mondja a karakter egy adott ponton. Önnek volt ilyen nyomott hangulata?
Ezt a figurám mondja egy nagyon keserű pillanatban. Editnek komoly frusztrációi vannak a húga miatt Mindig úgy érezte, hogy az édesanyja a testvérét szereti jobban.
Milyen a testvér, akit nem is látunk, legalábbis az első tíz részben?
Érdekes, hogy míg az általam alakított személy szinte mindenben sikeres, addig Angéla sok szempontból vesztesnek is tekinthető. Elveszítette a férjét, nincs gyereke, halálos beteg... Mégis, Edit úgy éli meg, hogy a húga becsületesebb, elmélyültebb, több benne a szeretet, féltékenység van benne iránta. A lényeg, hogy az a mondat nagyon elkeseredett pillanatban hangzik el, én nem gondolok ilyet.
Sok színésznő nehezen viseli, amikor a fiatal, csábító vamp után középkorú családanya-szereppel találják meg. Az ön pályáján okozott ez gondot?
Az ember erre nem figyel, ha egy csöpp józan esze van. Az évek múlnak... harcoljunk olyan dologgal, ami természetes? Ráncokat természetesen szereztem, de elveszítettem egy csomó fiatalkori butaságot. Szert tettem olyan érzésekre, tudásra, amelyeknek korábban nem voltam birtokában. Egyébként is szerencsém volt a szerepekkel: például a Csók anyu című filmben (1987-es, azaz harminc éve forgott – a szerk.) ősz parókát adtak rám, mert ott olyan anya voltam, akinek szinte felnőtt gyerekei vannak. Annyira összemosódott a korok közti ugrálás, hogy nem is vettem észre, hogy lett volna olyan pont, ahol megváltoztak volna a szerepek.
A Terápiában színészt alakít. Ha nem színész lett volna a való életben, mivel foglalkozna?
Állatorvos lettem volna talán. Imádom az állatokat, és a gimnáziumban még az orvosira akartam menni. A matematika viszont kellett az egyetemhez, nekem ehhez a tantárgyhoz pedig finoman szólva nem volt sok kötődésem, úgyhogy ez reménytelennek látszott: matek nélkül nem ment volna. A szülői háttér nekem nagyon fontos volt, mindketten színházban dolgoztak, így kerültem a színi pályára.
Mit gondol a hazai sorozatipar helyzetéről?
Virágzó... sok sorozat készül, noha több tévéfilmnek azért örülnék. Amikor elkezdtem a pályát, sok ilyet forgattunk.
Volt olyan szerep, amit azért nem fogadott el, mert úgy érezte, hogy nem tudja eljátszani?
Nem. Én nagyon magabiztos vagyok. Azt gondolom, hogy kis segítséggel minden megy, de nagyon fontosak az alkotótársak. Erről az jut eszembe, amikor
Dés László megkeresett az ötlettel, hogy adjak ki nagylemezt.
Én tágra nyitott szemekkel néztem rá, és mondtam neki, hogy én nem szoktam énekelni. „De annyira szeretlek, és annyira tehetséges vagy, ha azt mondod, hogy meg tudom csinálni, akkor rendben” – mondtam neki. Hitt bennem, és ha bíznak bennem, sok mindenre képes vagyok.
A Terápia novemberben érkezik az HBO-ra és az HBO GO-ra.