A Blöff sorozatban, Brad Pitt nélkül is működik

Blöff
x-default
Vágólapra másolva!
Szórakoztató pilottal indul a 2000-ben vetített Blöff (eredeti címén Snatch) sorozatverziója. Volt egy 1975-ös Blöff is, Celentanóval, de ennek most előbbihez van köze. Premier itthon május 25-én, alább egy spoileres írásunk róla.
Vágólapra másolva!

A brit Guy Ritchie rendező és forgatókönyvíró Blöff című filmje 2000-ben került a mozikba, Dennis Farina, Brad Pitt, Benicio del Toro, Vinnie Jones és Jason Statham is szerepelt benne. A csavaros történetet, poénokat, igen karakteres, egyedi figurákat sokan szerették, sokan emlékezhetnek Pittre, aki cigány bokszoló-zsiványt alakított.

Egy kép a filmből

Még a magyar szlengben is maradtak nyomai, Ganxsta Zolee például nemrégiben lecsapott egy céges bulin egy szerfelett ittas, nem megfelelő módon viselkedő munkatársat, majd amikor a lapok kérdezték, azt mondta, hogy „minden akciót reakció követ. És a dzsipó reakció kurva félelmetes akció." Ezen aztán sokan tűnődtek, mire utalhat, pedig a rapper csak a Blöffből idézett (amúgy magyar gyűjtemény is van a szövegekből, itt.)

Bunyó itt is lesz

A Blöff sorozatverziója 2017-es, olyan szereplőkkel, mint a Harry Potter filmekből ismert Rupert Grint, Luke Pasqualino (Muskétások, Borgiák, Skins), vagy Lucien Laviscount (Sikersorozat, Scream Queens). Nyomokban hasonló, de alapjában más a vonal, mások az arcok, úgyhogy ne várja senki, hogy a történet ott folytatódik, ahol 17 évvel ezelőtt abbamaradt, és pláne ne várja a néző, hogy ugyanazok a figurák viszik tovább a sztorit, mint például a Twin Peaksben, amely halottnak tűnt 26 éven át, majd feltámadt (épp három napja).

Az új csapat Forrás: Matt Squire

A sztori dióhéjban: Albert Hill híres bűnöző apja a sittre kerül, de onnan is virgonc, próbál kinti folyamatokba beleszólni. Fia és felesége virágboltot üzemeltetnek, több-kevesebb sikerrel, de a stikliktől sem visszariadó srác 20 ezer fontos adósságot halmozott fel. A boltot viszi a gaz uzsorás, ha a fiú nem fizet, így a sportfogadás felé fordul érdeklődése, Billy menedzsereként próbál trükközni. Persze van bokszmeccs az első részben, ahogy a filmben is volt, és persze nem úgy alakulnak a dolgok, hogy mindenki maradéktalanul elégedett legyen.

Forrás: Photographer: Matt Squire

A kis csapat elkenődve, hitehagyottan, egy nyomorúságos fillér nélkül ténfereg éjjel az utcán, amikor egy tippet kapnak: egy fehér furgont kellene kirabolniuk, amiben pár ezer fontnyi fogadási pénz utazik. Ez már szintlépés a korábbi kis balhékhoz, piti csalásokhoz képest, de végül rászánják magukat, az akciót el is végzik. Természetesen nem elég precízen, mert összekeverik a furgonokat, tévedésből egy másikat dúlnak fel. Innen már nem mondanánk semmit, mert spoilerből is elég ennyi.

Forrás: Matt Squire

A pilot alapján a Blöff sorozatos verziója jópofa, szórakoztató alkotás, nem olyan elemi erejű és olyan eredeti, mint maga a film volt, de szellemes, megéri a 40-45 percet. A csetlő-botló, szerencsétlen karakterek valamennyire szerethetőek is, és London adja a hátteret, ami az amerikai sorozatok végtelen tengerében talán egy kis felüdülés.

A sorozat itthon a Viasat6-on megy május 25-től.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!