Itt vannak a részletes eurovíziós közönségszavazatok: Szerbia, Románia szerette a magyarokat
![Eurovision Song Contest 2018 holds rehearsal music contest HORIZONTAL landscape eurovision eurovision song contest](https://cdn.origo.hu/2023/12/tUBQsYuB4l178lDu3vIa_EQdutuMmJfgpmK8_Nk2DIM/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzljOTQwMDdjYzZlNzQ0ZWNiYTQ5NDc0MGNlYzI5YzZi.webp)
Pár éve változott meg (szerintünk rossz irányban) a döntő show szavazási rendszere: végtelen hosszan látja a néző éjfél körül, mely ország szakmai, zenei zsűrije kinek hány pontot ad, majd a közönségszavazatokat, amelyek érdekesebbek lennének, csak összecsapják, összesítve öntik pár perc alatt a nézők elé, akik így nem tudják, a saját indulójukat mely országok lakói favorizálták. Mint május 12-én láthattuk, a szakmai zsűri nem sokra tartotta az AWS-t, amely végül a nézői voksokkal kúszott (egy kicsit) feljebb.
Nem mondunk újat azzal, hogy sokszor a zsűri egészen mást szeret, mint a tévéző. A szerbektől korábban is kaptak a magyar indulók pontokat, most konkrétan 12 pont jött a szerb szavazóktól, de nulla a szerb zenei zsűritől. 10 pont jött a romániai nézőktől (nyilván erdélyi magyarok is nézték a show-t), 8 érkezett a derék finnektől, akikről köztudott, hogy szeretik a metált (legalábbis jobban, mint az albánok). A magyar-lengyel barátság jegyében utóbbiaktól 7 pont érkezett (végig a tévézők voksairól van szó, nem a zsűritől kapottról).
Szlovénia, Montenegró, Észtország és Ausztria tévézői körében is népszerű volt az AWS (3-3 pont), több országból ékezett 2-2 pont. A Viszlát nyár 65 pontot kapott a nézőktől, csak 28-at a zsűritől, azaz látható, hogy az átlagos tévéző jobban szerette a kemény magyar muzsikát, mint az úgynevezett szakmai zsűri.
Itt tudja böngészni az adatokat, ha érdekli, amit lazán kihagytak a műsorból, de mégiscsak érdekes valahol.