Ez remek módja a karakterábrázolásnak, Owen és Annie kidolgozottságához kétség sem fér. A férfi feltehetőleg skizofrén, egy tehetős család fekete báránya, aki képtelen a normális életre és hatalmas rajta a nyomás, mert a bátyja érdekében hazudnia kell a bíróságon. Annie egy múltbéli trauma okán gyógyszerfüggővé válik, csak teng-leng az életében, képtelen továbblépni.
Ez a két meggyötört lélek talál egymásra, s szó nincs romantikus kapcsolatról, mégis megvan köztük a kémia. Ez persze nagyban köszönhető Jonah Hill és Emma Stone pazar játékának. Hill élete alakítását nyújtja, holott sosem volt még ennyire visszafogott, Stone pedig szokás szerint lubickol a karakán nő szerepében, de az érzelmesebb pillanatoknál is kifogástalan. Ki kell emelni a felügyelő orvosokat megformáló Justin Theroux-t és Sonoya Mizunót, de még a nagy veterán Sally Field is kulcsszerephez jut.
A Maniac folyamatosan fenntartja a kérdést: hova is akarunk kilyukadni? A zárás ennek fényében kicsit talán lagymatagnak bizonyul, de annyira tüneményes, szerethető és emberi, hogy nem lehet nem szeretni. Tipikus „feelgood" hangulatot áraszt és gyengéden visszaránt a földre, miután folyamatosan elképesztő őrültségeken mentünk keresztül a főhősökkel együtt.
A 10 epizódos évad olyan, mint egy hosszúra nyújtott film. Van kerete, van eleje, vége, így lehet, hogy lesz folytatás. Persze lehet a True Detective-hez hasonlóan teljesen más történetet elmesélni, de valahogy elveszne a varázs. Mindenesetre, aki vevő a különleges élményekre, nyugodtan tegyen vele egy próbát, bár az tény, hogy ez a különc stílus nem ajánlható mindenkinek. A groteszk, abszurd humor, a sokfelé ágazó sztori, a műfajok keverése. Ahogy fentebb is elhangzott: mániákus ínyencek előnyben.
Péter Zsombor