Súlyos fájdalmakkal küzd Vastag Csaba
![2016 09 07. Vastag Csaba Fonogram-díj magyar énekes dal pop rock gázsigaléria](https://cdn.origo.hu/2023/12/Kx8tptxdzO4p_WX8s6CdGTbKonPogQwhcGNsfHU3Ne8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzViMGE2Mjg4ODU0ZTRiNTE5ZTM2MTIwNWIwMDE0OGM5.webp)
A TV2-n látható Csak show és más semmi versenyzője az egyik próbán egy emelés közben hirtelen összegörnyedt, képtelen volt felegyenesedni. Azóta kiderült, nagyobb a baj, mint először gondolta. "Egy hatalmas reccsenést hallottam, belenyilallt a fájdalom a hátamba. Szerettem volna folytatni a próbát, de egy idő után már járni is alig tudtam, végül a kocsiból is alig tudtam kiszállni" - idézte fel a Blikknek a történteket Vastag Csaba.
"Egy kifejezetten gerincsérülésekkel foglalkozó szakemberhez mentem el, aki közölte, ez csak a jéghegy csúcsa. Az elmúlt hetekben annyira megterheltem a hátam, hogy a szervezetem már csak így tudott jelezni, hogy pihenjek" – mesélte az énekes, akinek úgynevezett funkcionális blokk alakult ki a csigolyáinál, ami azt jelenti, hogy az egyik a másikhoz képest elcsavarodott, az izomzat bekeményedett, ami komoly fájdalmakkal és hosszú hetekig tartó felépüléssel jár. Ráadásul orvosa azonnal letiltotta a további emelgetésekről.
"Pihennem kellene, de muszáj készülni a műsorra, ráadásul a produkció egyik fontos eleme, hogy megemelem és megfordítom Eke Angélát. Annyiban maradtunk,
nem gyakoroljuk ezt a mozdulatot,
csak az élő adásban próbálom újra megcsinálni. Hogy akkor mi lesz, nem tudom" - tette hozzá.