Az énekes a Story magazinnak mesélt a románcról, amely olyan gyorsan és intenzíven bontakozott ki, hogy heteken belül házasság lett a vége.
„Egy amerikai turném alatt történt. Fellépés után, ahogy az lenni szokott, a VIP-szekcióban osztogattam autogramot a helyi magyaroknak és külföldieknek. Türelmesen kivárta a sort, és amikor végre odajutott hozzám, egyszerűen csak átölelt, megpuszilt" – mesélte az énekes a magazinnak.
„A hölgy, nevezzük Samanthának, személyiségben tökéletesen hasonlított rám. Mindenben megegyezett az ízlésünk. Megkértem a kezét, ő pedig igent mondott. New Yorkban házasodtunk össze, történetesen arra a zenére, amit én komponáltam házasulóknak, világszinten" – tette hozzá. A pár csak néhány hetet volt együtt, de azóta is tartják a kapcsolatot a Blikk szerint.