A Jay Asher regénye alapján készült első felvonás azért osztotta meg az embereket, mert sokak szerint romantikussá teszi az öngyilkosságot. Erős túlzás ezzel vádolni a sorozatot, egyszerűen csak meg kell tanulni a helyén kezelni Hannah Baker történetét. Ez a sztori ugyanis borzasztóan fontos, soha el nem évülő tanulságokat tartalmaz, ami képes megváltoztatni, vagy legalább hatást gyakorolni a néző életére.
Ebbe belegondolva érdekes, hogy egy ennyire erőteljes és érzelmes alkotás hova süllyedt a harmadik évadára. Lássuk először a szinopszist: A mindenki által gyűlölt Bryce Walkert (Justin Prentice) holtan halásszák ki a folyóból egy este. Clay (Dylan Minnette) és barátai megrettennek, elvégre mindenkinek volt indítéka arra, hogy ártson az egykori erőszaktevőnek. Bryce azonban meg akart változni, így halála még jobban felkavarja az állóvizet.
A legnagyobb változtatás az előző évadokhoz képest, hogy Hannah történetét lezárták. Mindössze néhányszor említik meg, de sem szellemalakban, vízióként, sem visszaemlékezésben nem látjuk. Apropó flashback: a komplett szezon egy hatalmas múltidézés, amit az új fő karakter, Ani (Grace Saif) narrál. Ő a Liberty gimnázium friss diákja és hamar közeli kapcsolatba kerül az érintettekkel. Kedves, barátságos és közvetlen lány, aki nem ijed meg a saját árnyékától, ám most rögtön a mélyvízbe kerül.
A cselekmény egy 13 epizódon átívelő rendőrségi kihallgatás, ami a gyilkos kilétére, illetve az okokra keresi a választ. A gondok ott kezdődnek, hogy Ani legyen bármennyire is szerethető, egyszerűen nem hihető, nem emberi karakter. Teljesen hiteltelen, ahogy másodpercek alatt mindenki a bizalmába fogadja, és bárkit felelősségre vonhat, holott ebben a komplex sztoriban az ő szerepe elenyésző. Érthető miért szeretik, de minden túl gyorsan és kapkodóan történik. Ez azért kifejezetten ironikus, mert az évad ellenben borzasztóan vontatott.
A tinédzserek nyomozása iszonyatosan túlmisztifikált, a közhelyes narratíva folyamatosan valami életbölcsességgel és nagy felfedezéssel traktál, holott a megoldás messze nem ennyire bonyolult. Olyan érzésünk támadhat, mintha a forgatókönyvet tényleg tinik írták volna, akik meg akarnák mutatni mennyire felnőttesek tudnak lenni.
Azt azonban nem tudják eldönteni, merre haladjon a történet, így a tartalom elveszik, a cselekmény pedig folyamatosan csapong. A kényes témák megmaradtak, ezúttal főként a nemi erőszak és a drogfüggés kerülnek előtérbe, ami eredményez erőteljes pillanatokat, de sajnos ennyiben kimerül a pozitívumok sora.
Az évad legvitatottabb húzása egyértelműen Bryce karakterének kezelése. Az erőszakoló, agresszív aranyifjú, akinek semmi sem szent, hirtelen változni akar, majd megölik. A koncepció önmagában is elcsépelt, az írók a néző empátiájára utaznak, ami, még ha sikerül is, összességében csak egy izzadtságszagú próbálkozásnak hat. Más kérdés, hogy mi volt ezzel a céljuk? Felhívni a figyelmet, hogy az erőszaktevő is ember? Hogy mindenki érdemel egy második esélyt?
Érdekes mondanivaló annak fényében, hogy eddig Bryce kvázi maga a sátán volt, majd hirtelen rájön, hogy helytelenül cselekedett. Ez is csak arra enged következtetni, hogy az alkotóknak gőzük nem volt róla miként kell bánni egyes szereplőkkel és szituációkkal.
Számos dolgot ki lehetne emelni, elemezni a 13 okom volt harmadik évadával kapcsolatban. A rapszodikus cselekményvezetést, hogy miként próbál tévútra vinni a nyomozást illetően, vagy, hogy helyes-e támogatni az önbíráskodást. A lényeg azonban nem változik. Ennek a sorozatnak 13 epizód után be kellett volna fejeződnie, mert ez így, ebben a formában csak egy gondosan felépített szobor ledöntése.
Helyenként sikerül megfognia a pillanatot, érzelmes momentumokat produkálnia, és valamilyen szinten érdekelhet is a szereplők sorsa, de egy ennyire következetlenül megírt forgatókönyvnél ez csak szépségtapasz. Kár, hogy idáig süllyedt a Liberty gimi világa és még érthetetlenebb miért kell egy utolsó, negyedik évad.
Péter Zsombor