Szeretlek Petike! - üzent Majkának Curtis, aki elvonóra megy

Curtis
Vágólapra másolva!
Curtis belátta, hogy segítségre van szüksége, drogproblémái miatt elvonóra megy.
Vágólapra másolva!

"Kedves ismerősök és rajongók! Sajnos idő kellett ahhoz, hogy belássam a betegségem... Bocsánatot kérek mindenkitől mindenért! Ezen a héten befekszem egy rehabilitációs központba, hogy újra az igazi Curtist kapjátok. A januári fellépéseket holnap lemondom. Ui: Szeretlek Petike, és mindenben igazad volt" - írta Majkával közös fotójához.

Tavaly nyár végén derült ki, hogy Majka és Curtis külön utakon folytatja, miután Majka megelégelte barátja csapongó életvitelét, és nagy nyilvánosság előtt egy koncerten jelentette be, hogy Curtis drogproblémái miatt nem állnak többé együtt színpadra.

Egy darabig úgy tűnt, hogy minden rendben a rapperrel, saját lábára állt, egyedül koncertezett, és egy élő tévéműsort is bevállalt, hogy bizonyítson. Aztán sorra mondta le a fellépéseket betegségre hivatkozva, és volt, hogy egy szó nélkül maradt távol, a szervezők és a rajongók hiába várták. Decemberben az állami gondozásban lévő, illetve fogyatékkal élő gyerekek programját, előadását hagyta ki, és korábban a TV2 Csak show és más semmi című műsorának próbáján sem jelent meg, amiért meg is büntette a csatorna.

A rapper Instagram-posztja alatt sorra gyűlnek az üzenetek, rengetegen mellette állnak, és bíznak a gyógyulásában.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!