"Nem gondolom, hogy ez ciki lenne. Sőt, azt mondom, merjünk róla beszélni! Először másfél-két éve voltam. Elmondtam Edinának, hogy nagyon zavarnak a ráncaim, ő ajánlotta, hogy próbáljak ki egy kezelést. Eljött velem. Nem bántam meg! Egy évben egyszer, maximum kétszer járok. Hat szúrást kapok a jobb szemem környékére, négyet pedig a bal oldalra. Leszögezném, a kezelésnek nem az a célja, hogy úgy nézzek ki, mint egy tizennyolc éves, hanem az, hogy a fáradtságból, kevés alvásból, és – nagyon fontos – a sok nevetésből eredő ráncaimat eltüntesse" - mondta a Ripostnak Csuti.
Azt is elárulta, hogy a szeme alatti barázdákra akkor lett figyelmes, amikor visszanézte magát a tévéképernyőn. "Ameddig nem szerepeltem tévében, kevésbé zavart. Sosem töltöttem sok időt a tükör előtt, de amikor a képernyőn láttam magamat, feltűnt, hogy több a ráncom, és döntöttem... Most is, ha látom, hogy a szer már felszívódott, rögtön hívom az orvost."