Egy nagy hibája van az új Star Wars sorozatnak

Vágólapra másolva!

A legnagyobb hibája, hogy pusztán 36 perc csak az első epizód, főcímmel és stáblistával együtt is csak 38. Még néztük volna.

Origo

Vágólapra másolva!

sorozat tévé Star Wars The Mandalorian

Legalább egy évtizede van szó róla, hogy készül, vagy készülnie kellene egy élőszereplős Star Wars-sorozatnak tévére, de nem jött. Kockázatosnak ítélték, nem volt rá elég pénz (itt sokmillió dolláros epizódokat kell elképzelni, nem Pirx kalandjait), gagyit, bóvlit meg nem akartak? Nem tudni, de 2019 vége felé, november 12-én végre elindult a The Mandalorian, és a klasszikus trilógia kedvelőinek láthatóan bejött: a közösségi médiás kommentek túlnyomórészt pozitívak, és a pilot 9-en áll az IMDb-n.

Valószínűleg az, aki szerette az eredeti Csillagok háborúját, ezt is fogja, nem véletlenül játszódik a Jedi visszatér utáni korban, amikor már a birodalom szétesett, az egykori valutája helyett is már helyi pénzekkel fizetik ki a fejvadászt. Mert ő a főszereplő, egy szófukar, sőt, kifejezetten hallgatag fejvadász alak, akit munka (körözött alakok becserkészése, elkapása) közben ismerünk meg, és látjuk, amint egy komolyabb missziót is teljesít az epizód végén.

A főhős múltja bevillan párszor, nagyon röviden, kiderül, hogy árván nőtt fel – valószínűleg lesznek még jelenetek, események a fejvadász múltjából. Nagyon érdekes, hogy a Trónok harcában és a Narcosban látott, amúgy remek színész, Pedro Pascal arca egy pillanatra sem látszik az első részben, a figura végig maszkban, páncélban van. Még azt is hihetjük, hogy az összes jelenetet egy dublőrrel, egy kaszkadőrrel vették fel, a jó Pedro pedig csak beugrott egy hangstúdióba, és egy óra alatt felmondta a roppant kevés szövegét (és ebben az egy órában már benne van egy kávézás és némi flört egy asszisztenssel).

Szerencsére a karakter nem egy vérprofi alak, néha esik-kel, sokkal rosszabb lett volna, ha valami hibázni nem tudó gyilkológép lett volna. Bár az epizód elején hamar rendet rak egy világvégi kocsmában, később a rövid epizódban kétszer is olyan helyzetbe kerül, amikor más menti meg. Az pedig, hogy maszkos figurát látunk, biztos zavaró lehet sokaknak, de néha úgy tűnt, mintha láttuk volna a karakter mimikáját – pedig nyilván nem, hiszen a sisak ugyanaz volt, csak képzelhette a néző, hogy alatta türelmetlen arcot vág, épp eltűnődik, vagy meglepett.

A hangulat, ahogy azt beharangozták, tiszta űrwestern, tele vadnyugati filmekből és regényekből ismert fordulatokkal. Tíz perc alatt két kocsmába is ellátogattunk, rosszarcú lények pislogtak a félhomályban, minden kicsit koszos, mocskos volt, nem is hiányzott a Bespinen lévő Felhőváros tisztasága, csillogása. A vérfürdő is olyan helyszínen játszódott, mintha Texas közepén vagy Mexikóban lett volna. Humort is adagoltak finoman, a lovaglós jeleneteknél és a droid önmegsemmisítős próbálkozásainál, de nem vitték túlzásba – persze nem is kell, ez nem szitkom.

A CGI, a számítógépes trükkök a sci-fi sorozatokhoz képest igencsak rendben voltak az első részben, talán a nagy Star Wars-filmektől itt-ott elmaradtak. Az ismert zene elmaradt, pedig az még fokozta volna a hatást, az új muzsika pedig elsőre jellegtelen, szokni kell (nem egy birodalmi induló, ami elsőre roppant hatásos volt). Igaz, hogy csak 35 percet kapott elsőre a kiéheztetett Star Wars-fan, de ez végig pörgött, üresjárat nem volt, és van is esély arra, hogy ez így marad.

A végén pedig várható volt, hogy lesz egy nagy dobás, ami miatt mindenki vissza akar majd térni a második részre: lett is, és kész csoda, hogy nem kotyogta ki valaki korábban. Mi sem tesszük, mindenki nézze meg, és döntse el, akar-e olyan Csillagok háborúját, amelyben – egyelőre – se fénykard, se Millennium Falcon, se Skywalker, se Csubakka. Most úgy tűnik, megvagyunk nélkülük.

Hol lehet látni, és milyen gyakran jönnek az új részek? Erről itt olvashat.