"Tizenhét éves korom óta az életem része a televíziózás. Elvoltam nélküle, de a rend akkor állt a helyére, amikor visszaültem a kamera elé. Imádom, de nem omlok össze, ha nem lehetek szem előtt" - mondta a Blikknek.
A lapnak azt is elárulta, hogy a Life TV-n látható Női titkok Várkonyi Andinál című műsora a barátait és a családot is leültette a tévé elé. "Még apu is hősiesen végignézte, persze, utána azért megjegyezte, hogy neki ezek már túl nőies témák, amit ő nehezen bír. Elégedettek voltak, örültek, hogy újra láthatnak a tévében. Egy forgatási napon egyszerre három adást rögzítünk, két felvétel között pedig eltelik két és fél hét, amíg felkészülünk az új témákkal."
Várkonyi Andrea a szakítás óta egyedül van, sűrű időbeosztása mellett nem könnyű az ismerkedés.
Ahhoz már öreg vagyok, hogy csak úgy ellegyek egy férfi mellett, másra pedig nincs igazán időm.
Nem akarok félmegoldást, nem akarok mindenáron szerelmet, kapcsolatot. Majd eljön annak is az ideje. Amúgy is, így most teljes az életem. Szeretem a munkámat, járom a saját utamat. Azt csinálom, amit szeretnék és úgy, ahogyan nekem jó. Ez életem legszabadabb időszaka!" - mondta.